Nagy szerencsénkre megnyertük a Határtanul! program pályázatát, ahol osztályunk- a 8.b - az állam támogatásával ellátogathatott a Partiumba.
Szeptember 9-én, csütörtökön korán reggel indultunk. Útközben zenét hallgattunk, énekeltünk és néztük a napfelkeltét, ami igazán csodálatos volt. Én személy szerint eléggé fáradt voltam, de szerintem a többiek is, ennek ellenére élveztük az utazást.
Sok-sok idő elteltével megpillantottuk a Méhkeréken a határátkelőhelyet, ahol megnézték a személyi igazolványunkat, és kisebb várakozás után át is engedtek minket, majd betettük a lábunkat egy kedves szomszédunkhoz. Az első megállónk Nagyszalonta volt. Ahogy leszálltam a buszról furcsa érzés kapott el, még a levegő is másabb volt, mint nálunk. Meglátogattuk a Csonka-tornyot, itt láthattuk Arany János dolgozószobáját, képeket és még sok hozzá köthető érdekességet. Mindezek után elsétáltunk Arany János szülőházához is, itt régies hangulatú szobák vártak, és visszautazhattunk az időben. Számomra nagyon különleges élmény volt látni azt, hogy milyen körülmények között éltek akkor az emberek. Újabb buszozás várt ránk, mert a programunk Nagyváradon folytatódott, ahol megnéztük a székesegyházat, a várat, ahol megemlékeztünk II. Rákóczi Györgyről; majd az Ady Endre Múzeumot, amelynek épülete az ő kedvenc cukrászdája volt. Itt megpillanthattuk az újságíró Ady irodáját, és a terem másik oldalán egy korabeli kávéház hangulatát idézték fel. Az izgalmas, fárasztó nap után végre jöhetett a szállásunk elfoglalása. Egy vendégházban szálltunk meg, amely Vasaskőfalván található. Mikor odaértünk nagyon finom vacsorával vártak minket, amit hamar el is fogyasztottunk, mert nagyon éhesek voltunk már, ezután pedig beosztottuk a szobákat és bepakoltunk. A takarodó után kicsit rosszalkodtunk, mert próbáltunk átszökni egymás szobájába, de a negyedik próbálkozás után feladtuk. Sajnos mindig lebuktunk és ránk szóltak, hogy most már aludjunk. Persze tudjuk, hogy Adri néni csak jót akart nekünk, mert másnap tényleg nagy túra várt ránk.
Pénteken kirándulni mentünk a Pádis-fennsíkra. A busz egy ideig felfelé vitt, majd útközben megálltunk, mert gyönyörű lovak keltek át előttünk az úton. Kiszálltunk megsimogatni őket, ott már tényleg egy filmben éreztem magam, ugyanis a táj is festői volt. Végig attól féltem, hogy sokat kell majd felfelé mászni, de pont lejtős részen mentünk, a kövek pedig eléggé csúsztak, ezért ez a túra nagyon kalandosra sikerült. Itt még nem számítottunk rá, hogy hamarosan óriási köveken kell majd eljutnunk az úgynevezett Csodavárhoz, ami egy barlang. A bátrabbak közelebbről is meg tudták nézni, viszont néhányan megpihentek a hatalmas köveken, majd újra útnak indultunk. A következő pihenőhely a Ponor-réten volt. Nekem az volt a kedvencem, amikor a patakon átrohantunk, mert csak a másik oldalon volt árnyékos hely, és itt már feleslegessé vált a vízálló cipőnk, bakancsunk. Az útunk vége felé volt egy kis emelkedő, utána pedig a Glavoj-réten, egy kis bódénál vásároltunk magunknak hűsítő üdítőt. Majdnem elfelejtettem megemlíteni a kis kísérőnket, Alfonzot, a kutyát, akinek mi adtuk ezt a kreatív nevet. Az egész úton végigkísért minket.
A fárasztó túra után megnéztük a köröstárkányi emlékfalat, amely a Fekete-Körös partján található, itt Gábor Ferenc egy nagyon motiváló beszédet mondott nekünk, többek között azt is, hogy soha ne adjuk föl, legyünk büszkék a nemzetünkre, majd megemlékeztünk a magyarellenes népírtásról is. Még mielőtt visszamentünk volna a szállásra, ellátogattunk Magyarremetére, a Belényesi-medence legszebb Árpád-kori templomába, ami éppen felújítás alatt állt, de ettől függetlenül is nagyon tetszett. A napunk fénypontja pedig az esti táncház volt, ez arról szólt, hogy Peti bácsi néptáncot tanított nekünk. Én még életemben nem nevettem annyit, mint azon az estén, és soha nem gondoltam volna, hogy én valaha is néptáncolni fogok.
Az utolsó napon az első úticélunk Érmindszent volt. Érmindszenten található az Ady Endre Emlékmúzeum, ezen belül a szülőháza is. A szülőházban hasonlóan, mint Arany Jánosnál, régi bútorok, használati tárgyak voltak kiállítva. A napi program Nagykárolyban folytatódott, itt meg szerettük volna nézni a Károlyi-kastélyt, de egy esküvő miatt sajnos nem mehettünk be, viszont a Kastély udvarában piknikeztünk egyet. Ezután elindultunk megkeresni Ady Endre és Bölöni Györgyné szobrát, majd felkutattuk Kaffka Margit szülőházát.
Visszaszálltunk a buszra és elindultunk haza, Magyarországra. Hazafelé szintén zenét hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk és persze néha-néha aludtunk is. Hosszas utazás után elérkeztünk a Nyírábrányba a határátkelőhelyhez. Egyszerre jó és rossz érzés kavargott bennem. Örültem, hogy végre hazatértünk, de belegondoltam, hogy most minden visszaáll a normális kerékvágásba. Ahogy itthon beléptem a szobámba máris hiányzott a szállás és az a hangulat, ami ott volt. Szerintem sok mindenre jó volt ez a kirándulás például arra is, hogy sokat tanultunk, de ami számomra a legfontosabb, hogy összehozta az osztályt, nagyon szoros baráti kapcsolat alakult ki mindenki között.