SZENTEK KALENDÁRIUMA: Szent Borbála szűz és vértanú +306, Damaszkuszi Szent János áldozópap és egyháztanító, Aranyszavú (Krizológus) Szent Péter egyháztanító +450.
"Okostányér" vetélkedő (Budapest - Szent Margit Gimnázium, 2023.11.18.)
817.
Kelt: 2023. november 30 Ikt. sz.: 2293 (2023)
"Okostányér" vetélkedő (Budapest - Szent Margit Gimnázium, 2023.11.18.)
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége online feladatsorral hirdette meg országszerte az egészséges étkezésről szóló "Okostányér" elnevezésű vetélkedőt. Iskolánkból több csapat is benevezett. A verseny országos döntőjébe Veszprém Vármegyéből a Padányi Katolikus Iskola 7.A osztályos csapata jutott be. A versenyt Budapesten rendezték meg a Szent Margit Gimnáziumban november 18-án. A csapat tagjai Németh Nóra, Patakos Nóra,és Kulcsár Illangó így számoltak be élményeikről: "Nagyon jól éreztük magunkat. Érdekes feladatok voltak. Bár nagyon korán kellett kelnünk és este értünk haza, de jól mulattunk és megérte részt venni a vetélkedőn."
Hutvágner Erika osztályfőnök
Országos Elődöntőben a Futsalos fiúk !!! (2023.11.20.)
816.
Kelt: 2023. november 21 Ikt. sz.: 2289 (2023)
Országos Elődöntőben a Futsalos fiúk !!! (2023.11.20.)
Az V.-VI. korcsoportos Futsal Diákolimpia Megyei Döntőjében, mindegyik mérkőzését megnyerte a Padányi Katolikus Iskola csapata, így bejutott az Országos Elődöntőbe! Az első mérkőzésen, nagy csatában, a Pápai Jókai csapata ellen döntetlen után, büntetőrúgásokkal nyert, a következőn az Ajkai Bánki Iskola ellen 3-2-re, az utolsó mérkőzést fölényesen, parádés játékkal 4-0-ra nyerve, Megyei Bajnok lett csapatunk!!! A csapat tagjai:
Ács Gergő 10.C
Dorogi Gergő 11.B
Franczia Barnabás 9.C
Horváth Milán 10.A
Mester Márton 12.D
Németh Levente 11.B
Páhy Dániel 11.B
Petróczi Máté 12.D
Piri Bendegúz 12.A
Wittmann Alexander 10.A
Benke Péter testnevelő tanár
Szép eredményekkel zárultak a Bolyai anyanyelvi csapatversenyek megyei/körzeti fordulói (2023.11.10.)
815.
Kelt: 2023. november 15 Ikt. sz.: 2286 (2023)
Szép eredményekkel zárultak a Bolyai anyanyelvi csapatversenyek megyei/körzeti fordulói (2023.11.10.)
"Az igazat érteni, a szépet érezni, a jót gyakorolni kell." (Bolyai János)
2023. november 10-én az általános iskolai - 5 induló csapattal -, október 24-én pedig a középiskolai - 4 induló csapattal - Bolyai anyanyelvi csapatverseny körzeti fordulóját rendeztük iskolánkban. A forduló eredménye alapján 2 általános iskolai csapatunk is továbbjutott a verseny országos írásbeli döntőjére, melynek feladatlapját november 24-én fogják megírni. A továbbjutó csapatok: - az 5. A osztály csapata, csapattagok: Boleraczki Júlia, Édes Klára, Ivády Zénó Róbert, Nádai Emma Zoé - felkészítő tanáruk: Arnhofferné Farkas Adrienn tanárnő - a 8.A osztály csapata, csapattagok: Hegedüs Ármin, Kárpáti Péter, Pikó Emma - felkészítő tanáruk: Kámánné Szőke Katalin tanárnő A középiskolai csapatok közül a 11.B osztály csapata lett a legeredményesebb. Ők a Pannónia körzetben a 14. helyezést érték el (58 csapatból). A csapattagok: Bódiss Izabella, Molnár Blanka, Nagy Gréta, Tamás Anna - felkészítő tanáruk: Baradits-Stummer Márta tanárnő Az eredmények a Bolyai Csapatverseny honlapjain már elérhetőek.
Köszönjük minden csapatnak a közös gondolkodást! A két továbbjutó csapatnak eredményes felkészülést kívánunk!
Baradits-Stummer Márta a körzeti forduló helyi szervező tanára
Alsós versenyeredmények a 2023. évi Főegyházmegyei Szavalóversenyről (2023.11.11.)
814.
Kelt: 2023. november 13 Ikt. sz.: 2283 (2023)
Alsós versenyeredmények a 2023. évi Főegyházmegyei Szavalóversenyről (2023.11.11.)
TÁJÉKOZTATÁS: VII. Nepusz Bálint Emléktorna (2023.11.17.)
810.
Kelt: 2023. november 7 Ikt. sz.: 2277 (2023)
TÁJÉKOZTATÁS: VII. Nepusz Bálint Emléktorna (2023.11.17.)
Nepusz Bálint Emléktorna Közismert nevén "VASEMBER"
2023. november 17-én pénteken 18.00 órától szombat 6.00-ig kerül megrendezésre. A részvétel szülői engedélyhez kötött, amit itt lehet letölteni (PDF - 251,8 kiB). A szülő által sajátkezűleg aláírt engedélyt mindenki a testnevelő tanárának küldje el a Krétában (szkennelve) vagy személyesen adja le a verseny kezdetéig. Szeretettel várjuk Öreg Diákjaink jelentkezését és részvételét is.
Testnevelői munkaközösség
Német háziverseny iskolánkban (2023.10.17.)
809.
Kelt: 2023. november 6 Ikt. sz.: 2272 (2023)
Német háziverseny iskolánkban (2023.10.17.)
Az idei tanévben október 17-én tartottuk meg a németesek háziversenyét közel 50 középiskolás részvételével. Három kategóriában indultak a versenyzők, teszt- és szövegértési feladatokat, az 1. és 2. kategóriában versenyzőknek pedig főleg logikai és játékos feladatokat kellett megoldaniuk. A németet második nyelvként tanulók is versenyeztek, ők az évfolyamukhoz képest egy kategóriával lejjebb kerültek. A következő eredmények születtek:
kategória:
Nagy Boglárka 9.Ny
Semegi Bence 9.Ny
Kaló Dorottya 9.C
kategória:
Répási Gellért 9.B
Nagy Beatrix 9.B
Böcskei Kitti 9.C
kategória:
Erdősi Janka 10.B
Huszti Zsófia 10.B
Minden kategóriában a helyezettek értékes könyvjutalomban részesültek.
Köszönöm kollégáim munkáját a tesztek összeállításában és javításában. Köszönjük a diákok részvételét és gratulálunk a nyerteseknek!
Veszprém, 2023. október
Kovács Gyöngyi munkaközösség-vezető
Padányi Iskola Levelezős matematika verseny középiskolásoknak - I. forduló (h.i. 2023.11.15.)
808.
Kelt: 2023. október 20 Ikt. sz.: 2268 (2023)
Padányi Iskola Levelezős matematika verseny középiskolásoknak - I. forduló (h.i. 2023.11.15.)
Kiss Zsófia Csenge 9.NY tanuló sporteredménye (2023.08.28-09.02.)
807.
Kelt: 2023. október 20 Ikt. sz.: 2265 (2023)
Kiss Zsófia Csenge 9.NY tanuló sporteredménye (2023.08.28-09.02.)
Kiss Zsófia Csenge a 9/ny osztály tanulója a Magyar Kick-Boksz válogatott tagjaként, 08.28-09.02 között Isztambulban megrendezett Kick-Boksz Európa bajnokságon point-fighting szabály rendszerben 3.helyen végzett, Light-contact és Kick-light szabály rendszerben európa bajnoki címet szerzett!
Az október 7-8-án megrendezett X. Eagles Cup nemzetközi versenyen Kertész Kinga 12.A osztályos diákunk a balatonalmádi Mongúzok SE tagjaként csapatküzdelemben bronzérmet szerzett.
Sikeréhez szívből gratulálunk
Roznerné Nándorfy Nóra osztályfőnök
Répási Gellért (9.B) szép sporteredménye: 3. helyezés a megyei asztalitenisz versenyen
805.
Kelt: 2023. október 16 Ikt. sz.: 2261 (2023)
Répási Gellért (9.B) szép sporteredménye: 3. helyezés a megyei asztalitenisz versenyen
Gellért beszámolója a versenyről:
A veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium adott otthont az asztalitenisz megyei utánpótlás versenynek 2023. szeptember 30-án, melyen én is részt vettem. Három korosztály versenyzett U15, U17 és U19 kategóriában. Én az utóbbi két korosztályban indultam. U17-ben és U19-ben is három nyert mérkőzésem volt, de sajnos az első és a második helyezettől vereséget szenvedtem. Így mindkét kategóriában harmadik helyen végeztem a megyei utánpótlás versenyen.
2023.szeptember 2. Győr, MASZ által szervezett regionális versenyen 1. helyzést ért el 1500 m akadályfutásban. 4:49.30 idővel 2023.szeptember16. Pécs, MASZ, országos bajnokság, 3. helyezés 1500 m akadályon. 4: 45. 26 idővel
Szeretettel gratulálunk!
Szabó András Péter testnevelő
Szücs Milán 9.B oszt. tanuló fotós sikere
802.
Kelt: 2023. szeptember 25 Ikt. sz.: 2249 (2023)
Szücs Milán 9.B oszt. tanuló fotós sikere
Szücs Milán a veszprémi Petőfi Színház által szervezett ifjúsági fesztivál fotósviadalán a fesztiválon készített fotóival 1. helyezést ért el. Milán így vall az eseményről: "A fotózás számomra ma már talán kicsit több is, mint hobbi. Örömöm lelem a természetfotózásban, de több területen is kipróbáltam magam. Készítettem portrékat, valamint fotóztam iskolai és sportrendezvényeken is. Nagyon büszke vagyok a VIFI-FESZT Fotósviadalán elért I. helyezésemre, ahol képeimmel a fesztivál hangulatának visszaadására törekedtem." Álljon itt két fotó a készített sorozatból:
Baradits-Stummer Márta osztályfőnök
3 versenyző - 3 arany
801.
Kelt: 2023. szeptember 25 Ikt. sz.: 2247 (2023)
3 versenyző - 3 arany
A VSZC Táncsics Mihály Technikum a VEB 2023 minipályázatának támogatásával hirdette meg a Szeptember végén - PETŐFI 200 szavalóversenyt, mely megemlékezés a költőóriás születésének 200. évfordulójáról. A versenyre Petőfi Sándor műveit szerető és bemutatni kívánó középiskolás diákokat (intézményenként legfeljebb három versenyzőt ) vártak a szervezők. A Padányi iskolából induló mindhárom versenyzőt arany minősítéssel díjazta a zsűri, melynek elnöke Kőrösi Csaba, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze volt. "Aranyos" versmondóink:
Edvy Levente 11.A és Sólyomvári Erik Zoltán 11.E (felkészítő tanáruk: Kámánné Szőke Katalin)
Eredményükhöz gratulálunk!
Humán munkaközösség
Balogh Emma 12.A sportsikere (2023 szeptembere)
800.
Kelt: 2023. szeptember 22 Ikt. sz.: 2245 (2023)
Balogh Emma 12.A sportsikere (2023 szeptembere)
A Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében 2023. szeptemberében megrendezett 420-as hajóosztály országos bajnokságán Balogh Emma 12.A osztályos tanulónk országos III. helyezést ért el női kategóriában.
Sikeréhez szívből gratulálunk
Roznerné Nándorfy Nóra osztályfőnök
Hiller Bianka 6.A sikere (2023. augusztus 26.)
799.
Kelt: 2023. szeptember 12 Ikt. sz.: 2243 (2023)
Hiller Bianka 6.A sikere (2023. augusztus 26.)
Hiller Bianka (6.a) a Magyar Foltvarró Céh által szervezett fesztiválon pályamunkájával elnyerte- gyermek kategóriában- az ország legjobbja címet.
Gyönyörű alkotásához szívből gratulálunk!
Arnhofferné Farkas Adrienn osztályfőnök
Ovis rajzpályázat a Népmese napja alkalmából (2023. szeptember)
798.
Kelt: 2023. szeptember 1 Ikt. sz.: 2242 (2023)
Ovis rajzpályázat a Népmese napja alkalmából (2023. szeptember)
Foci- és kidobóbajnokság az alsó tagozaton (2023.06.09.)
797.
Kelt: 2023. június 29 Ikt. sz.: 2240 (2023)
Foci- és kidobóbajnokság az alsó tagozaton (2023.06.09.)
A tanítási hét utolsó hetében megrendeztük a szokásos bajnokságainkat. A lányok kidobóztak, a fiúk a fociban mutathatták meg ügyességüket. Két korcsoportban versenyeztek a gyerekek. Az 1-2. évfolyamon a 2.a osztály lány csapata és a 2.a osztály 1. fiú csapata nyert. A 3.-4. évfolyamon a 3.a osztály lány csapata és a 4.b osztály fiú csapata vehette át a vándorkupát.
Mindenkinek gratulálunk!
Alsós munkaközösség
Fiú és lány csapataink is országos 3. Helyezést értek el a Fair Play Cup tornáján (2023.06.03.)
796.
Kelt: 2023. június 27 Ikt. sz.: 2239 (2023)
Fiú és lány csapataink is országos 3. Helyezést értek el a Fair Play Cup tornáján (2023.06.03.)
Fiú és lány csapataink is országos 3. helyezést értek el a Fair Play Cup tornáján labdarúgás sportágban, melyet június 3.-án, a magyar futball válogatott edzőközpontjában, Telkiben szerveztek meg. Felkészítő tanáraink: Takács Dávid és Benke Péter.
Zumpf Botond 12.G
Nádai Emma Zoé 4.A orsz. 3. helyezést ért el az Orsz. Tűzmegelőzési Bizottság alkotópályázatán (2023. tavasz)
795.
Kelt: 2023. június 16 Ikt. sz.: 2233 (2023)
Nádai Emma Zoé 4.A orsz. 3. helyezést ért el az Orsz. Tűzmegelőzési Bizottság alkotópályázatán (2023. tavasz)
Örömmel gratulálunk!
Gyarmati Lászlóné osztálytanító
Horváth Ábel arany fokozatot ért el a VII. Bükki Attila Ütőhangszeres Versenyen 4.A (2023.04.21.)
794.
Kelt: 2023. június 16 Ikt. sz.: 2232 (2023)
Horváth Ábel arany fokozatot ért el a VII. Bükki Attila Ütőhangszeres Versenyen 4.A (2023.04.21.)
Örömmel gratulálunk!
Gyarmati Lászlóné osztálytanító
OKTV díjkiosztó (2023.06.02.)
793.
Kelt: 2023. június 16 Ikt. sz.: 2231 (2023)
OKTV díjkiosztó (2023.06.02.)
Örömmel számolunk be róla, hogy 2023.06.02-án Budapesten, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban sor került az idei OKTV díjkiosztó ünnepségére. Iskolánk tanulója,
Varga Benedek András történelem tantárgyból 1. helyezést ért el.
Felkészítő tanárai dr. Takáts Erika és Kólinger Attila voltak. Az eseményen Kólinger tanár úr elismerő oklevelet vehetett át kiváló tehetséggondozó és versenyfelkészítő munkájáért.
A díjazottaknak örömmel gratulálunk!
Humán munkaközösség
Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. korcsoportos leány Országos Döntő 3. helyezés!!!
792.
Kelt: 2023. június 16 Ikt. sz.: 2230 (2023)
Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. korcsoportos leány Országos Döntő 3. helyezés!!!
A Padányis lányok a 10 csapatos mezőnyben nagyot alakítottak! Az Alsóörsön rendezett V-VI. korcsoportos leány strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntőjében az iskola csapata fantasztikus 3. helyezést ért el! A lányok az öt csapatos csoportból a csoportmérkőzéseket magabiztosan nyerve jutottak tovább a nyolcas döntőbe, ahol a veszprémi Noszlopy csapatával kellet a négy közé kerülésért megmérkőzni! Ezt az akadályt is vették a Padányisok, majd a döntőbe jutásért a tavalyi bajnok következett, akiktől vereséget szenvedtek. A bronzéremért nagy elszántsággal kezdtek bele a mérkőzésbe, látványos, sziporkázó játékkal, jó védekezéssel és Blazsúr Hanna parádés védéseivel szerezték meg a 3. helyet a hajdúnánási Kőrösi iskola csapata ellen! A csapat tagjai:
Ács Fanni
Bene Lilla
Blazsúr Hanna
Gyopáros Noémi
Kondor Vivien
Pacher Laura
Perényi Dorka
Szita Réka
Szép volt lányok!!!
Benke Péter testnevelő
Sinka Dorottya Hatvanban, a nemzetközi Taekwon-do versenyen, csapatformációban 3 helyezést ért el 2023. május 20-án
791.
Kelt: 2023. június 7 Ikt. sz.: 2229 (2023)
Sinka Dorottya Hatvanban, a nemzetközi Taekwon-do versenyen, csapatformációban 3 helyezést ért el 2023. május 20-án
Gratulálunk!
Kajdonné Fekete Krisztina testnevelő
Iskolánk csapatainak szép eredménye a KPSZTI Kreatív Műveltségi Vetélkedőjén 2022-23. (2023 májusa)
790.
Kelt: 2023. június 7 Ikt. sz.: 2228 (2023)
Iskolánk csapatainak szép eredménye a KPSZTI Kreatív Műveltségi Vetélkedőjén 2022-23. (2023 májusa)
Keglovicsné Németh Andrea alsós tagozatvezető Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Diákolimpia sporteredmények a 10.B osztályban (2023. május)
785.
Kelt: 2023. május 18 Ikt. sz.: 2217 (2023)
Diákolimpia sporteredmények a 10.B osztályban (2023. május)
Tokács Anikó testnevelő
Sikeresen szerepeltek a padányisok a Bolyai Csapatversenyen (2022.11.18.)
784.
Kelt: 2023. május 18 Ikt. sz.: 2216 (2023)
Sikeresen szerepeltek a padányisok a Bolyai Csapatversenyen (2022.11.18.)
Örömmel számolunk be az idei év matematika csapatverseny eredményeiről: Idén is több csapatunk vett részt a Bolyai Matematika Csapatversenyen. Legeredményesebben az ötödikesek csapata szerepelt, ők 6. helyezést értek el, mindössze 4 ponttal maradtak le az országos döntőről. A csapat tagjai: Vecsey-Körmendi Ádám, Kovács Mirkó, Gál Domonkos és Horváth Henrik, felkészítő tanáruk: Buzás Csabáné, Edit néni. A nyolcadikasok a gimnáziumi kategóriában első helyezést értek el, összesítésben a 4. helyen végeztek a megyei döntőben, a csapat tagjai: Klein Veronika, Lakó Nándor, Pikó Benedek László és Szepessy Péter, felkészítőjük Pintér Gábor "Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben."
Sok szeretettel gratulál az elért eredményhez a matematika-fizika-informatika munkaközösség
Pintér Gábor matematika mkv.
Két hétvége - két sportsiker - Kis Mónika 9.E osztályos tanuló beszámolója (2023. májusa)
783.
Kelt: 2023. május 17 Ikt. sz.: 2214 (2023)
Két hétvége - két sportsiker - Kis Mónika 9.E osztályos tanuló beszámolója (2023. májusa)
Nagy boldogsággal tölt el, hogy kint lehettem Spanyolországban, és képviselhettem hazámat, Magyarországot a 2023. május 6-án megrendezésre kerülő WKB Kyokushin Európa Bajnokságon Barcelonában. Jó élményekkel és szép eredménnyel tértem haza: a 2. helyen végeztem. A súlycsoportomban tizenketten voltunk összesen, kettő lengyel, egy ukrán és a döntőben egy magyar versenyzővel küzdöttem. A döntőben alul maradtam, így az ezüstéremmel tértem haza. Egy héttel később, május 13-án pedig a Diákolimpia országos döntőjén vettem részt, ahol négy ellenfelem volt. Odafigyeltem azokra az elemekre, melyeket majd másfél hónap múlva az Európa Bajnokságon (ez idén Debrecenben kerül megrendezésre) kell hasznosítanom. A Diákolimpián az 1. helyen végeztem. A MKKSZ (Magyar Kyokushin Karate Szövetség) elismerte a Barcelonában elért eredményemet, és virággal ajándékozott meg, példaképként állítottak a többi karatéka elé. Köszönöm az edzőimnek, támogatóimnak, szüleimnek, osztályfőnökömnek, iskolám igazgatójának és mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a felkészülésemet!
Kis Mónika 9.E osztályos tanuló beszámolója
Közzétette:
Győriné Egresi Adrienn 9.E osztályfőnöke
Az 5. a négyfős csapatának sikere (2023.04.19.)
782.
Kelt: 2023. május 11 Ikt. sz.: 2210 (2023)
Az 5. a négyfős csapatának sikere (2023.04.19.)
Az 5. a négyfős csapata -Berta Lujza, Hiller Bianka, Kiss-Kocsis Manka, Patakos Emma -8. helyezést ért el a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által meghirdetett Szakmára fel! versenyen. A kétfordulós megmérettetésen változatos feladatokkal kellett megbirkózniuk: fényképekkel illusztrált interjú készítése, szakmaismereti teszt kitöltése, a választott szakma bemutatása prezentáció segítségével.
Sikerükhöz szívből gratulálunk!
Arnhofferné Farkas Adrienn osztályfőnök
GRATULÁLUNK!!! - Történelem OKTV - Varga Benedek András 12. A osztályos tanulónk országos 1. helyezést ért el!
781.
Kelt: 2023. május 7 Ikt. sz.: 2208 (2023)
GRATULÁLUNK!!! - Történelem OKTV - Varga Benedek András 12. A osztályos tanulónk országos 1. helyezést ért el!
Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójában Varga Benedek András 12.A osztályos tanulónk a történelem tantárgy versenyében 1. helyezett lett.
A nagyszerű eredményhez szívből gratulálunk Benedeknek, felkészítő tanárának, Dr. Takáts Erika tanárnőnek s szaktanárának, Kólinger Attila tanár úrnak! Köszönjük áldozatos és kitartó munkájukat!
A humán munkaközösség
Auer Nóra (11.D) a Veszprém megyei Nyakas János szavalóverseny győztese lett (2023.04.20.)
780.
Kelt: 2023. április 24 Ikt. sz.: 2205 (2023)
Auer Nóra (11.D) a Veszprém megyei Nyakas János szavalóverseny győztese lett (2023.04.20.)
2023. április 20-án, csütörtökön rendezték a veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában a Nyakas János tiszteletére meghirdetett megyei középiskolás szavalóversenyt. A verseny 1. helyezettje Auer Nóra (11. D) lett szép versmondásával. (Felkészítő tanára: Baradits-Stummer Márta tanárnő.) A versenyen iskolánkból részt vett még Barta Nikolett (10.A). (Felkészítő tanára: Kámánné Szőke Katalin tanárnő.)
A szép eredményhez gratulálunk!
A humán munkaközösség
Az egészségügyi szakképzésben elért versenyeredményeink
779.
Kelt: 2023. április 21 Ikt. sz.: 2204 (2023)
Az egészségügyi szakképzésben elért versenyeredményeink
Lezárultak az Országos Tanulmányi Versenyek az egészségügyi szakképzésben. Több diákunk magas szintű elméleti és gyakorlati tudásról adott számot.
A Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyen alapápolás-gondozás, elsősegélynyújtási alapismeretek témakörben Horváth Kinga 11.E osztályos tanulónk 3. helyezést ért el. Belgyógyászat és ápolástan témakörben Dobosi Eliána gyakorló-ápoló tanulónk 1. helyezést ért el.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal áltla szervezett Országos Ágazati Tanulmányi versenyen Mária Brigitta 12.E osztályos tanulónk 8. helyezést ért el, eredményével maximális (100) pontot vihet az általa választott egészségügyi felsőoktatási intézményben való továbbtanulásához.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság által szervezett Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen Pidl Veronika általános ápoló tanuló 3. helyezést ért el - ezáltal mentesül a szakmai vizsga interaktív része alól.
Nagyon büszkék vagyunk tanulóinkra! Gratulálunk a szép versenyeredményekhez! A versenyre való felkészítést köszönjük Kollégáinknak!
Dr. Bótor Szabolcsné szakmai igazgatóhelyettes
Simon Luca 12.A sporteredménye (2023.04.15.)
778.
Kelt: 2023. április 21 Ikt. sz.: 2203 (2023)
Simon Luca 12.A sporteredménye (2023.04.15.)
2023. április 15-én Pécsett rendezték meg a Katolikus Iskolák Vivóversenyét, ahol Simon Luca Zsuzsanna 12. A osztályos tanuló ezüstérmet szerzett.
Eredményéhez szívből gratulálunk!
Király Réka osztályfőnök
Irány a Regionális Döntő!!! Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Torna (2023.04.14.)
777.
Kelt: 2023. április 21 Ikt. sz.: 2202 (2023)
Irány a Regionális Döntő!!! Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Torna (2023.04.14.)
Iskolánk leány labdarúgó csapata a körzeti fordulókat megnyerve bejutott a Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Torna megyei döntőjébe, ahol magabiztosan, 8-0-ra győzött a pápai Református Gimnázium csapata ellen, 6-1-re múlta felül az ajkai Szent-Györgyi Albert Technikum csapatát és a torna döntőjébe bejutva 3-1-re diadalmaskodtak a balatonfüredi Szent Benedek Középiskola csapata ellen! A csapat tagjai: Fazekas Katalin 12.G Kapus Zsófia 12.G Balogh Zóra 12.G. Ács Fanni 9.NyC. Varga Flóra NyC. Návay Lola 11.A Stáhl Johanna 11.A Szabó Tamara 11.A Gyopáros Noémi 9.B.
Szeretettel gratulálunk a szép sporteredményhez!
Benke Péter testnevelő
Sakk: Farkas Katalin 8.B tanulónk sikere (2023.04.15.)
776.
Kelt: 2023. április 17 Ikt. sz.: 2198 (2023)
Sakk: Farkas Katalin 8.B tanulónk sikere (2023.04.15.)
Szeretettel gratulálunk az elért eredményhez!
Tokács Anikó 8. osztályfőnöke
Országos olasz nyelvi verseny és diáktalálkozó Budapesten (2023.03.31-04.01.)
775.
Kelt: 2023. április 17 Ikt. sz.: 2197 (2023)
Országos olasz nyelvi verseny és diáktalálkozó Budapesten (2023.03.31-04.01.)
Iskolánk 26 olaszos diákja 2023. március 31. és április 1. között a 45. Festival d'italiano elnevezésű olasz nyelvi versenyen és diáktalálkozón vett részt. Utazásunkat hosszas készület előzte meg. Diákjaink több versenykategóriában is kipróbálhatták magukat. A kategóriák kiterjedtek a különböző nyelvi kompetenciák mérésén túl a vers- és prózamondás, műfordítás, grafikai alkotások, zenei produkció és a digitális kompetenciák területére egyaránt. A rendezvény házigazdája ebben az évben a budapesti II. Rákóczi Ferenc Technikum volt, akiknek idén is, mint mindig, a Studio Italia és az Olasz Kultúrintézet segített az esemény lebonyolításában. A találkozón közel 600 diák vett részt az ország középiskoláiból. Eredményeink:
Iskolánk zenekara, a The Furor az olasz Skillet együttes keresztény tartalmú zenei produkciójával arany fokozatot szerzett.
Kiss Natália 10.B osztályos tanuló versmondó kategóriában 3. helyezést ért el.
Szilágyi Márton 12.A, Gyurkó Evelin Csillag, Perjési Dorottya és Farkas Eszter 11.B-s tanulók pedig a szituációs csapatjátékban nyerték el a 3. helyezést.
Büszkék vagyunk továbbá Kovács Ádám 11.A, Huzsvár Gerda és Jakab Mira 9NY/B osztályos tanulók által készített, városunkat és helyi specialitásunkat népszerűsítő olasz nyelvű videójukra, mellyel újságírás kategóriában neveztek be.
A videó itt megtekinthető:
Diákunk, Kovács Ádám beszámolója ezen a linken tekinthető meg:
Szívből gratulálunk díjazott tanulóinknak, és mindazoknak, akik idén ugyan nem hoztak el helyezést, de nagyon szépen szerepeltek a versenyszámokban.
Kovacsik Georgina és Olasz Beáta (felkészítő tanárok)
Humán sikerek (2023 tavasza)
774.
Kelt: 2023. április 3 Ikt. sz.: 2196 (2023)
Humán sikerek (2023 tavasza)
A 2022-23-as tanévben az irodalom OKTV második fordulójába jutott Ferenczi Lili 12.A osztályos tanuló. Felkészítő tanára Baradits-Stummer Márta. A történelem OKTV országos döntőjébe jutott Varga Benedek András 12.A osztályos tanuló. Felkészítő tanárai: Kólinger Attila és dr.Takáts Erika.
Szeretettel gratulálunk az elért eredményekhez!
Humán munkaközösség
Eredményeink a XXII. Országos Rajeczky Benjamin Gregorián- és népdalének-, népi hangszeres versenyen (2023.03.30.)
773.
Kelt: 2023. április 3 Ikt. sz.: 2195 (2023)
Eredményeink a XXII. Országos Rajeczky Benjamin Gregorián- és népdalének-, népi hangszeres versenyen (2023.03.30.)
helyezett holtversenyben: Kovács Mirjam Teodóra és Tiszttartó Ágoston 8.a
kategória: 9-11. évf.
helyezett: Ékes Lara 9.Ny/C
helyezett: Bódiss Izabella 10.B
helyezett: Győri Barnabás 11.A
Angol nyelvi munkaközösség
Gratulálunk! Klein Katalin 10.A a Veszprém Vármegyei Fordítóversenyen 1. helyezést ért el (2023.03.09.)
771.
Kelt: 2023. március 30 Ikt. sz.: 2193 (2023)
Gratulálunk! Klein Katalin 10.A a Veszprém Vármegyei Fordítóversenyen 1. helyezést ért el (2023.03.09.)
Szeretettel gratulálunk!
Angol nyelvi munkaközösség
Német nyelvi Szépkiejtési Verseny (2023.02.14.)
770.
Kelt: 2023. február 22 Ikt. sz.: 2186 (2023)
Német nyelvi Szépkiejtési Verseny (2023.02.14.)
Február 14-én rendeztük meg a felső tagozatosok számára, a már hagyományosnak mondható német szépkiejtési versenyünket. A diákok egy hozott szöveggel készültek, amit előadtak a zsűrinek, majd egy kapott, idegen szöveget kellett felolvasniuk. A két korosztályban (5.-6. évf., 7.-8. évf.) összesen 14 diákunk vett részt. A tanulók nagyon szépen felkészültek a versenyre, mind a hozott, mind a kapott szövegeket odafigyeléssel, pontosan, a német nyelv kiejtési szabályait figyelembe véve hallgathattuk meg tőlük. A verseny folytatásaként korosztályonként 2-2 tanuló képviselheti iskolánkat a tavaszi városi versenyen, ők: Csipszer Alíz (6.A), Marik Petra (6.A) valamint Udvardi Ágnes (7.A) és Hegedüs Ármin (7.A)
Szeretettel gratulálunk, s sok sikert kívánunk diákjainknak a következő fordulón!
Pintér-Kiss Viktória német nyelvtanár, szervező
Köszönöm Joóné Novák Mónika, Burján Ágnes és Pintér-Kiss Viktória tanárnők felkészítő és szervező munkáját!
Kovács Gyöngyi német nyelvi munkaközösség-vezető
Iskolánkban zajlott a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny 2023 vármegyei döntője (2023.01.31-02.01.)
769.
Kelt: 2023. február 3 Ikt. sz.: 2182 (2023)
Iskolánkban zajlott a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny 2023 vármegyei döntője (2023.01.31-02.01.)
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara egészségügyi ágazatban szakmai tanulmányi versenyt hirdetett. Célja az egészségügyi szakképzés színvonalának további növelése, a szakképzésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok és felkészítő tanáraik eredményeinek elismerése. A versenyzők szakmai tudásának felmérése három fordulóban történik: helyi elődöntő, vármegyei döntő és országos döntő. Iskolán kapta a megtisztelő felkérést, hogy a vármegyei döntő helyszíne és lebonyolítója legyen! A 2023. január 31. és február 1-én lezajlott versenyen Veszprém-Vas-Győr-Moson-Sopron- és Zala vármegyéből összesen 28 tanuló mérte össze tudását. A versenyt Dr. Töreki-Vörös Ibolya, a Veszprém vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgató asszonya nyitott meg, jelen volt az intézmény ápolási igazgatója, Horváth Ferenc Károlyné, továbbá a MESZK az elnökasszonya, Kurucz Katalin, valamint a MESZK Veszprém vármegyei szakdolgozói. A zsűri elnöke Baratiné Véninger Gabriella, a kórház ápolási igazgatóhelyettese volt. A versenyzők beteg nélküli szituációs feladatot végeztek, a feladathoz tartozó tevékenységeket mutatták be szimulációs eszközök használatával és imitátorok bemutatásával. A vármegyei döntő során a versenyzők ugyanazt a versenyfeladatot oldották meg, ugyanannyi időtartam alatt. A feladat-bemutatás pontozása előkészített szempontsor szerint történt. A korábbi elődöntőből - amely interaktív verseny versenyfeladat volt - hat tanulónk jutott be a vármegyei döntőbe, ahol a gyakorlati feladatmegoldásokban szép eredményt értek el: a 11.E osztályból Csicsics Dorina, Béres Auróra, Szabó Anna, Horváth Kinga; az 5/13. gyakorló ápoló osztályból pedig Dobosi Eliána és Verrasztó Rebeka. Közülük Kinga és Eliána maximális ponteredményt (100 pont) értek el, ezzel képviselni fogják iskolánkat az országos döntőben!
Szeretettel gratulálunk tanítványainknak szép teljesítményükhöz, valamint Győriné Egresi Adrienn felkészítő tanárnőnek, és a többi, szakmai tárgyat tanító Kollégáinknak!
Dr. Bótor Szabolcsné szakmai igazgatóhelyettes, verseny helyi előkészítője, szervezője
Beszámoló: Betlehem-készítő pályázat
768.
Kelt: 2023. január 26 Ikt. sz.: 2181 (2023)
Beszámoló: Betlehem-készítő pályázat
2022. novemberében a Veszprémi Főegyházmegye Betlehem készítő pályázatot hirdetett meg általános iskolás tanulók részére. A cipős doboz méretű Betlehem készítésénél fontos szempont volt a természetes anyagok használata. Diákjaink rendkívül kreatívan szalmából, papírból, fából és egyéb újrahasznosított anyagból készítették el pályaműveiket, melyeket a zsűri az alábbiak szerint értékelt.
1-4. osztályos korcsoportban:
helyezett: Szili Borbála (1.A)
helyezett: Légman- Koltai Levente (2.A)
helyezett: Szabó Dávid Mátyás (4.A)
5-8. osztályos korcsoportban:
helyezést ért el Pásztor Margaréta (7.A)
helyezett lett Steigerwald Blanka (5.B)
Különdíjban részesült: Szabó Emese (3.A)
A díjátadóra 2023. január 20-án került sor iskolánkban. A pályaműveket Dr. Szalai Tímea értékelte.
Sárrétiné Henn Anita hittanár
Az év sportolója 2022
767.
Kelt: 2023. január 9 Ikt. sz.: 2172 (2023)
Az év sportolója 2022
Enyingi Sára 10. A osztályos tanuló, a Pétfürdői DSE és a Király Team Boksz Akadémia sportolója 2022-ben Az év sportolója elismerésben részesült. A díjátadó gálát a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Sportszövetség 2022.12.16-án rendezte meg a veszprémi megyeháza Szent István-termében. Sára az ifjúsági lány kategóriában lett a megye legjobb sportolója számos idén szerezett eredménye miatt. Magyar bajnok lett taekwon-do, kick box, box sportágban, Európa bajnok taekwon-do-ban, kick boxban pedig világbajnok lett. Felkészülését Enyingi László, Bálint Zoltán, Ráth Miklós segítették.
Szeretettel gratulálunk Sárának!
Berkes Angéla osztályfőnök
Az Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei fordulója - eredmények
766.
Kelt: 2022. december 20 Ikt. sz.: 2168 (2022)
Az Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei fordulója - eredmények
Az Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei fordulójából Klein Katica 10. A osztályos diákunk jutott tovább a verseny országos döntőjébe gimnázium kategóriában (felkészítő tanára: Kámánné Szőke Katalin tanárnő). A döntőt Gyulán rendezik 2023. február 23-25. között. Tál Enikő 9. E osztályos tanuló indult szakgimnázium/technikum kategóriában, ő a 7. helyen végzett eredményével (felkészítő tanára: Baradits-Stummer Márta tanárnő).
Katica szép eredményéhez gratulálunk, további sikeres készülést kívánunk!
A humán munkaközösség
Répási Gellért 9.NY/B - beszámoló (2022.11.08.)
765.
Kelt: 2022. december 7 Ikt. sz.: 2163 (2022)
Répási Gellért 9.NY/B - beszámoló (2022.11.08.)
2022. november 8-án Balatonfüreden rendezték meg az asztalitenisz diákolimpia megyei döntőjét, melyen én is részt vettem. A középiskolás korcsoport B kategóriájában (2022. augusztus 31-ig nem igazolt versenyzők) indultam. A versenyzőket három csoportba osztották, és a csoportgyőztesek egymással mérkőztek az 1-3. helyért. Két pápai fiúval kellett megmérkőznöm a döntőben. Az első meccset 3-1-re nyertem, de szoros szettek voltak. A második mérkőzést szintén 3-1-re nyertem, az edzőm tanácsai alapján sikerült egy erősebb ellenfelet legyőznöm. Ebben a korcsoportban én voltam a legfiatalabb versenyző, ezért külön öröm számomra, hogy továbbjutottam a diákolimpia országos döntőjébe, melyet Kiskunfélegyházán rendeznek 2023. február 17-19. között. Több sportot kipróbáltam, mint például a foci, vívás, úszás, de a pingpong áll hozzám a legközelebb.
Répási Gellért 9.NY/B
Közzétette
Kovács Gergely 9.NY/B osztályfőnöke
Beszámoló a Bolyai anyanyelvi csapatversenyek megyei/körzeti fordulóiról (2022/2023 tanév)
764.
Kelt: 2022. november 25 Ikt. sz.: 2157 (2022)
Beszámoló a Bolyai anyanyelvi csapatversenyek megyei/körzeti fordulóiról (2022/2023 tanév)
"Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben."
2022. november 11-én az általános iskolai, 15-én pedig a középiskolai Bolyai anyanyelvi csapatverseny körzeti fordulóját rendeztük iskolánkban. Mindkét korosztályból 7 csapat indult a versenyen. Közülük pontszámuk alapján a legeredményesebb - az általános iskolai csapatok közül a "Mennykő pockok" csapat a 7. A osztályból. Csapattaggok: Bódis Bianka, Kiss Janka, Pásztor Margaréta, Pikó Emma (felkészítő tanáruk: Kámánné Szőke Katalin), ők kategóriájuk 1. helyezettjei lettek, - a középiskolai csapatok közül a "Rendületlenül!" csapat a 12.A osztályból. Ők a Pannónia körzetben a 6. helyezést érték el. Csapattagok: Fekete Liliom, Ferenczy Lili, Simon Luca, Varga Benedek (felkészítő tanáruk: Baradits-Stummer Márta). Az eredmények a Bolyai Csapatverseny honlapjain már elérhetőek.
Köszönjük minden csapatnak a közös gondolkodást
Baradits-Stummer Márta a körzeti forduló helyi szervező tanára
Beszámoló a Főegyházmegyei Rajzversenyről (2022. november 12.)
763.
Kelt: 2022. november 25 Ikt. sz.: 2156 (2022)
Beszámoló a Főegyházmegyei Rajzversenyről (2022. november 12.)
TÁJÉKOZTATÁS: VI. Nepusz Bálint Emléktorna (2022.11.25.)
759.
Kelt: 2022. november 15 Ikt. sz.: 2150 (2022)
TÁJÉKOZTATÁS: VI. Nepusz Bálint Emléktorna (2022.11.25.)
Tisztelt szülők, Diákok, Öregdiákok!
VI. Nepusz Bálint Emlékverseny, közismert nevén VASEMBER sportrendezvény Időpont: 2022.nov. 25. péntek 18.00-06.00 A rendezvényen csak szülői engedéllyel rendelkező diákjaink vehetnek részt. Itt tölthető le a hozzá szükséges papír, amit a testnevelőknek kell odaadni. Szeretettel várjuk korábbi években végzett tanulóinkat is, hogy az Öregdiák csapatot erősítsék.
Testnevelői munkaközösség
Szavazást kérünk minden 3-12. évfolyamos diákunktól! - "English is fun! 2021" angol nyelvi rendezvény (2022. nov. 16-ig)
758.
Kelt: 2022. november 15 Ikt. sz.: 2149 (2022)
Szavazást kérünk minden 3-12. évfolyamos diákunktól! - "English is fun! 2021" angol nyelvi rendezvény (2022. nov. 16-ig)
Kedves 3-12. évf. Tanulóink!
Kérjük, az alábbi weblap segítségével szavazzatok a D-épület folyosón kiállított angol nyelvi poszterek egyikére: melyik tetszett a legjobban? Vigyázat: mindenkinek csak egyszer van lehetősége szavazni, oktatási azonosítója megadása mellett!
Az idei tanévben október 11-én tartottuk meg a németesek háziversenyét összesen 40 középiskolás részvételével. Három kategóriában indultak a versenyzők, főleg teszt- és szövegértési feladatokat kellett megoldaniuk. A németet második nyelvként tanulók is versenyeztek, ők az évfolyamukhoz képest egy kategóriával lejjebb kerültek. A következő eredmények születtek:
kategória:
Weisz Zsófia 9. Ny/C
Nagy Beatrix 9. Ny/B
Fekete Sámuel 9. Ny/C, Répási Gellért 9. NY/B
kategória:
Kungli Anna 9. B
Erdősi Janka 9. B
Fazekas Anna 9. B
kategória:
Kárpáti Noémi 10. D
Horváth Kinga 11. E
Albert Bálint 10.D
Minden kategóriában a helyezettek értékes könyvjutalomban részesültek.
Köszönöm kollégáim munkáját a tesztek összeállításában és javításában. Köszönjük a diákok részvételét és gratulálunk a nyerteseknek!
Veszprém, 2022. október
Kovács Gyöngyi munkaközösség-vezető
A magyar népmese napja alkalmából, padányis alsósainknak meghirdetett rajzpályázat eredményei (2022. szeptember)
755.
Kelt: 2022. október 17 Ikt. sz.: 2136 (2022)
A magyar népmese napja alkalmából, padányis alsósainknak meghirdetett rajzpályázat eredményei (2022. szeptember)
helyezett
osztály: Riz Emma, Csillag Dorka, Simon Édua
osztály: Kovács Regina
osztály: Rezgő Boróka Zsófia
osztály: Nagy Lilla, Édes Klára
helyezett
osztály: Berta Vilma
osztály: Pintér Laura, Légman-Koltai Levente
osztály: Huszti Dorottya
osztály: Major-Lakatár Dorka, Kovács Bálint
helyezett
osztály: Szigeti Boróka
osztály: Doma Petra
osztály: Marik Gergő, Gazdag Lara Alexa
osztály: Vörösházi Dániel
Különdíj 2. osztály: Kovács Sára 3. osztály: Szabó Lia
Gratulálunk a helyezést elért kisdiákjainknak!
Pásztor Margit tanító
A népmese napja alkalmából az óvodások számára meghirdetett rajzpályázatunk eredményei (2022. szeptember)
754.
Kelt: 2022. október 17 Ikt. sz.: 2135 (2022)
A népmese napja alkalmából az óvodások számára meghirdetett rajzpályázatunk eredményei (2022. szeptember)
helyezett
Kovács Emma
Olasz Emma
Lakatos Liza
helyezett
Lódi Lívia
Polt Jázmin
Staub Adél
Helyezett
Kun Zsófia
Szakács Emese
Őzse Viktória
Különdíj
Németh Marcell
Varga Anna Róza
Péringer Dóra
Szabó Ella
Köszönjük a rengeteg beérkezett rajzot! Gratulálunk a helyezést elérő kisgyermekeknek!
Pásztor Margit tanító
Beszámoló az 50. Országos Elsősegélynyújtó Versenyről (2022.09.12.)
753.
Kelt: 2022. október 17 Ikt. sz.: 2134 (2022)
Beszámoló az 50. Országos Elsősegélynyújtó Versenyről (2022.09.12.)
Az elmúlt évtizedben a Padányi Katolikus Iskola diákjai rendre kiemelkedően teljesítenek a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyein. A májusban lezajlott, eredményes megyei forduló után, szeptember 9-11. között ezúttal Budapesten mérettettük meg magunkat. Ez most azonban teljesen eltért a megszokottól, hiszen ez volt az 50. évfordulója ennek a versenynek. A versenyzőknek eléggé nehéz volt a feladata, hiszen 20 állomáson kellett végigmenniük a nap folyamán, reggel 8 órától 17 óráig. Embert próbáló, fárasztó és egyben elgondolkodtató feladatokat kaptak a résztvevők. Az első kárhelyen tandemugrás volt a történet, ahol az egyik sérült, gerinc- és medence törött volt, a másik koponya sérült és nem tudott magyarul, a harmadiknak, pedig örökölt szívbetegsége. Ezeken a helyszíneken a diákok kesztyűben és sok eszközzel, kötszerrel, pokróccal álltak neki az ellátásnak, mint ahogy ez mindig is szokás volt. Viszont, a mentősöknek az jutott eszükbe, hogy mi lenne, ha tényleg egy életszerű helyzetet imitálnának, ezért az egyik kárhelyen egy személynek artériás, míg a másiknak vénás vérzése volt, a harmadiknak pedig pánikrohama. Mindezt úgy kellett megoldani, hogy semmi nem volt az ellátóknál, úgy, mint ahogy a való életben sem. A legnagyobb és a legnehezebb kárhely pedig a tömeges volt. Ott az egy megyéből érkező csapatokat összevonták (gyermek, ifi, felnőtt) és úgy kellett végrehajtani az ellátást. Az említetteken felül meg kellett birkózni reanimációval, csonkolt, gerinc sérült, mellkas sérült és koponya sérült ellátásával. Látványossága miatt az éppen arra járó embereknek is felkeltette az érdeklődését és sokan úgy is döntöttek, hogy megfigyelik az ellátás menetét. A nap végén a záró ceremónia következett, amin szuper hangulatot teremtettek az imitátorok és a vendég előadók. A Padányi Iskola gyermek és ifi csapata a tömeges baleset helyszínén nyújtott kiemelkedő teljesítményével elnyerte az első helyezést, a további kárhelyeken az ifik hetedik, a kisebbek kilencedik helyezést értek el. Az ifjúsági kategóriában Kondor Vivien (12.E), Kondics Rita (12.E), Kertész Kinga (11.A), Szabó Anna (11.E) és Béres Auróra (11.E) tanulók indultak, gyermek kategóriában pedig Kohár Hanga (9.A), Peresztegi Borbála (9.A), Zámbó Dávid (9.A), Mayer Eszter (8.B) és Juhász- Léhi Levente (8.B) . Köszönjük a sok éves felkészítést Sárrétiné Henn Anita tanárnőnek, aki nélkül nem sikerült volna idáig eljutni.
Kondics Rita és Kondor Vivien Amanda 12.E osztályos tanulók
Közzétette:
Sárrétiné Henn Anita 12.E osztályfőnök, felkészítő tanár
Kis Mónika 9.E osztályos tanuló aranyérmes sportoló (2022.09.17.)
751.
Kelt: 2022. szeptember 26 Ikt. sz.: 2122 (2022)
Kis Mónika 9.E osztályos tanuló aranyérmes sportoló (2022.09.17.)
2022. 09.17-én az Országos Debrecen Kupa elnevezésű karate ifjúsági kvalifikációs versenyen Kis Mónika 9.E osztályos tanuló aranyérmet szerzett .Eredményével bekerült Magyarország válogatottjai közé, és egyben részt vehet a november elején Bulgáriában megrendezésre kerülő Európa Bajnokságon.
Eredményeihez szeretettel gratulálunk, további sikereket kívánunk!
Győriné Egresi Adrienn 9.E osztályfőnöke
Ovis rajzpályázat a Népmese napja alkalmából (2022. szeptember)
750.
Kelt: 2022. szeptember 5 Ikt. sz.: 2115 (2022)
Ovis rajzpályázat a Népmese napja alkalmából (2022. szeptember)
"Kincskeresés a Szent Család őrével" - Sinka Benedek 4.A hittan.verseny eredménye
749.
Kelt: 2022. június 15 Ikt. sz.: 2107 (2022)
"Kincskeresés a Szent Család őrével" - Sinka Benedek 4.A hittan.verseny eredménye
A veszprémi Főegyházmegye hittanversenyt hirdetett "Kincskeresés a Szent Család őrével" címmel, melyen általános iskolai korcsoportban Sinka Benedek 4.A osztályos tanulónk első helyezést ért el nemezeléssel megalkotott Szent Családot ábrázoló munkájával.
Eredményéhez szívből gratulálunk!
Sárrétiné Henn Anita hit- és erkölcstan tanára
HÚSVÉTI ALKOTÓPÁLYÁZAT 2022
748.
Kelt: 2022. június 15 Ikt. sz.: 2106 (2022)
HÚSVÉTI ALKOTÓPÁLYÁZAT 2022
Május 30-án került sor a Húsvéti alkotópályázat értékelésére és János atya nagylelkű adománya révén a résztvevő diákok megajándékozására. A pályázaton 22 alsós tanulónk vett részt, 1-4. osztályig, akiknek munkáiból kiállítást rendeztünk iskolánkban. A nagyheti eseményeket és Jézus feltámadását bemutató alkotásokban gyönyörködve jól érzékelhető a gyerekek téma iránti nyitottsága, érdeklődése és nagyfokú leleményessége, kreatívítása.
Szívből gratulálunk minden alkotó kisdiákunknak nagyszerű munkájához:
Anita néni, Aranka néni
"Kincskeresés a Szent Család őrével" - Szücs Huba 5.B hittan.verseny eredménye
747.
Kelt: 2022. június 15 Ikt. sz.: 2105 (2022)
"Kincskeresés a Szent Család őrével" - Szücs Huba 5.B hittan.verseny eredménye
Szücs Huba 5.B osztályos tanulónk az elmúlt hónapokban részt vett a "Kincskeresés a Szent Család őrével" elnevezésű Országos Internetes Hittanversenyen. A két fordulóból álló, komoly teológiai tudást igénylő megmérettetésen Huba országos 2. helyezést ért el.
Az iskola közösségének nevében szeretettel gratulál hittanára,
Sárrétiné Henn Anita
Kapus Zsófia 11.G sporteredménye - beszámoló
746.
Kelt: 2022. június 15 Ikt. sz.: 2104 (2022)
Kapus Zsófia 11.G sporteredménye - beszámoló
"Az Országos Diákolimpiát Úszás "A" kategóriában a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Úszó Szövetség május utolsó hétvégéjén rendezte meg Budapesten a Tüske uszodában. A szombati napon 50 m-es gyorsúszásban országos 2. helyen értem célba, ezzel képviselve iskolámat. Köszönöm testnevelő tanáraimnak, - Tokács Anikónak és Benke Péternek - , a biztatást és a nevezést, valamint edzőimnek a felkészítést."
Kapus Zsófia 11.G
Szeretettel gratulálunk!
Sárréti Krisztián 11.G osztályfőnöke
Strandkézilabda Diákolimpia országos döntő 2. helyezés! (Salgótarján, 2022.06.13.)
745.
Kelt: 2022. június 15 Ikt. sz.: 2101 (2022)
Strandkézilabda Diákolimpia országos döntő 2. helyezés! (Salgótarján, 2022.06.13.)
A Padányis lányok ismét nagyot alakítottak, a Salgótarjánban rendezett IV. korcsoportos leány strandkézilabda Diákolimpia országos döntőjében 2. helyezést értek el! A csapat tagjai: Arday Luca 7.a. Arday Petra 7.a Bene Lilla 9.Ny/c Gyopáros Noémi 9.Ny/B szerezte a tornán a legtöbb gólt, így Ő lett a torna gólkirálynője! Horák Fanni 7.a Varga Flóra 8.b Zentai Sára 8.a
Szeretettel gratulálunk!
Benke Péter testnevelő
Akadályok felett hétről-hétre... - Sinka Dániel 6.A sporteredményei (2022.június)
744.
Kelt: 2022. június 14 Ikt. sz.: 2100 (2022)
Akadályok felett hétről-hétre... - Sinka Dániel 6.A sporteredményei (2022.június)
Győr, regionális verseny 1000 m akadályfutás I.hely, Győr, 2000 m akadályfutás 3. hely, Székesfehérvár, regionális verseny 1000 m gátfutás 2. helyezés Székesfehérvár 2000 m gátfutás 3. hely
Szeretettel gratulálunk!
Szabó András testnevelő
Országos 5. helyezés a kézilabda Diákolimpia döntőn!!! (Miskolc, 2022.06.05.)
743.
Kelt: 2022. június 9 Ikt. sz.: 2098 (2022)
Országos 5. helyezés a kézilabda Diákolimpia döntőn!!! (Miskolc, 2022.06.05.)
Gacza Karolina 8.B osztályos tanuló ötödik helyezett lett a Pécsi Egyházmegye Levelezős Internetes Hittanversenyén.
Kiemelkedő eredményéhez szeretettel gratulálunk!
Hutvágner Erika hittanár
Gratulálunk Benke Péter tanár úrnak! - "Csenge nem felejti el egykori edzőit!" - BDSE átvett cikk (Bajnok Diák-Sportegyesület Nemesvámos) (Debrecen, 2022.05.28.)
741.
Kelt: 2022. május 31 Ikt. sz.: 2096 (2022)
Gratulálunk Benke Péter tanár úrnak! - "Csenge nem felejti el egykori edzőit!" - BDSE átvett cikk (Bajnok Diák-Sportegyesület Nemesvámos) (Debrecen, 2022.05.28.)
Két edzőnk, Gerstmár Renáta és Benke Péter is átvehette a Magyar Kézilabda Szövetség Jenővári István-díját szombaton Debrecenben a Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntőjén. Fodor Csenge, a két edző egykori tanítványa, így mondott köszönetet azért a példamutató tanításért és nevelésért, az alázatért, a sportág iránti tiszteletért, a kitartásért, az alapok megtanításáért, melyeket nevelőedzőitől, Reni és Pétertől kapott. Csenge éveken keresztül kitartóan járt az edzésekre Keszthelyről Veszprémbe, majd amikor "kinőtte" a BDSE-t, edzői javaslatára a NEKA-hoz igazolt, mára pedig a magyar felnőtt válogatott tagja, és így terjeszthette fel egykori nevelő edzőit a díjra - hálája jeléül. Fantasztikus látni, hogy Csenge milyen alázattal, tisztelettel, szeretettel és hálával gondol pályája kezdetére, illetve Renire és Péterre. Szívből gratulálunk a díjazott edzőknek, Csengének pedig további sok sikert kívánunk.
(A Bajnok DSE Nemesvámos Facebook-posztjáról átvett írás és fotók)
Az iskola közössége nevében ezúton is gratulálunk!
Szabó László Miklós igazgató
Nyemcsok Dorián 1.B kisdiákunk szép sporteredménye (Hatvan, 2022.05.21.)
740.
Kelt: 2022. május 25 Ikt. sz.: 2093 (2022)
Nyemcsok Dorián 1.B kisdiákunk szép sporteredménye (Hatvan, 2022.05.21.)
Hétvégén (2022. május 21.) került megrendezésre a XX. Nemzetek Kupája Taekwondo verseny Hatvanban,8 ország és több mint 200 versenyző részvételével. Nyemcsok Dorián 1.b osztályos tanulónk küzdelemben második helyezést ért el. A legjobb magyar csapat díjat a Farkasodu Taekwondo Egyesület nyerte el.
Ezúton is gratulálunk!
Klauzné Herold Nikoletta és Hencz Viktória osztálytanítók
Megyei elsősegélynyújtó versenyt nyertünk! (Devecser, 2022.05.18.)
739.
Kelt: 2022. május 20 Ikt. sz.: 2089 (2022)
Megyei elsősegélynyújtó versenyt nyertünk! (Devecser, 2022.05.18.)
A Magyar Vöröskereszt 2022. május 18-án rendezte meg a megyei elsősegélynyújtó versenyt. Iskolánkból a 8.évfolyamról és a középiskolából egy-egy csapat indult. Mindkét csapatunk megyei 1. helyezést ért el!
Szeretettel gratulálunk diákjainknak a szép teljesítményhez, valamint felkészítőjüknek, Sárrétiné Henn Anita tanárnőnek! További sikereket kívánunk!
Dr. Bótor Szabolcsné szakmai igazgatóhelyettes
Pontosan öt éve elindultunk egy ismeretlen helyre - a területi elsősegélynyújtó versenyre. Akkor, még hatodikosként, nem nagyon fogtuk fel, hogy mit is kell tennünk, igazából csak élveztük. Mi voltunk a Padányi-iskola legkisebb csapata. De hamar felnőttünk a feladathoz, mert egy hónap múlva, gyermek kategóriában, már mi képviseltük Veszprém városát a megyei elsősegélynyújtó versenyen. Magunk mellett tudva a ,,nagyokat", hiszen nem csak mi jutottunk tovább, hanem iskolánk ifjúsági és a felnőtt csapata is. Vegyes érzelmeink voltak, de a kedvünk soha nem hagyott alább. Látszott, hogy ez már nem "kispályás" megmérettetés, de ezt is sikerült megcsinálnunk. Tényleg olyan volt, mint egy álom. Elindultunk három csapattal a Padányiból, és az országosig meg sem álltunk, ami nagyon jó tanulópénz volt mindhárom csapatnak.. A következő években, ugyanazzal a lelkesedéssel, újabb versenyeken vettünk részt. És most itt vagyunk! Korosztályt váltva, ifi csapatként, újabb megmérettetés után, a következőre készülve, hiszen megnyertük a Magyar Vöröskereszt által május 18-án Devecserben megrendezett megyei versenyt. Rengeteg élménnyel, tudással, és hatalmas erővel gazdagodtunk. A felkészülés és a verseny során nagyon jó csapattá forrtunk össze. Hiába volt valakinek rossz kedve egy kis baki miatt, egyikünk mindig ott volt a csapatból, és lelket öntött a másikba. Sokan azt gondolták, hogy ez nekünk már nem nagy "falat", hiszen többször megnyertük a megyei fordulót. Igenis nehéz feladat volt, hiszen elvárásaink, magunkkal szemben is, magasak voltak, és otthon is nagy reményeket fűztek hozzánk. És most már mi voltunk azok a nagyok, akikre pár éve még felnéztünk, most mi nyugtattuk a "piciket", hogy minden rendben lesz. Álom volt, aminek még koránt sincs vége, hiszen szeptemberben kerül sor az Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjére Budapesten, amin Veszprém megyét mi képviselhetjük - gyermek és ifjúsági kategóriában egyaránt! Nagyon szépen köszönjük a Vöröskeresztnek és az Országos Mentőszolgálatnak, hogy ilyen magas színvonalú versenyen vehettünk részt, tehetséges imitátorokkal körülvéve. E versenyeken megtanuljuk, hogy mindennapjainkban miként kell helyesen eljárni, ha életet kell menteni. A legnagyobb köszönet pedig felkészítő tanárunkat, Sárrétiné Henn Anitát illeti, aki nem csak hatalmas tudását osztotta meg velünk, hanem lelkileg is mindvégig támogatott minket. Becsületesen felkészítette mindkét csapatát, és ha kellett, akkor tízfelé szakadt, de akkor is mindig ott volt velünk. Ő az, aki tudja, hogy mit élünk meg ezeken a versenyeken, és ő az, aki tudja, hogy mennyi munkánk van benne! Most egy kicsit mi is kipihenjük magunkat, de nyáron újra nekilátunk a tanulásnak és a rengeteg gyakorlásának, hiszen "a nagy kaland" szeptember 10-én kezdődik igazán.
Kondor Vivien 11.E
Közzétette:
Sebő József középisk. tanár, iskola sajtóreferense
"Fight Baby fight" - Inhof Lili 11.G beszámolója
738.
Kelt: 2022. május 17 Ikt. sz.: 2088 (2022)
"Fight Baby fight" - Inhof Lili 11.G beszámolója
Május 7-én, szombaton rendezték Nyirádon a Fight Baby fight futóversenyt. Ennek az volt az érdekessége, hogy csak lányok indulhattak. Ráadásul egy motocross pályán kellett futnunk, ami azért combos volt! Egy futókör 2500 m-ből állt - 45 m szintemelkedéssel! A célom az volt, hogy a 30 kilométert tudja teljesíteni, és jól érezzem magam. Mivel maratoni futásra készülök, ez egy jó edzőversenynek bizonyult . Végül 31,77 kilométert teljesítettem (13kör) - 2ó 49p alatt! Fejben kicsit nehezebb volt, hiszen újra és újra ugyanazon a körön kellett elindulni! Remélem, a nagy maraton is így, vagy még jobban fog sikerülni!
Inhof Lili 11.G Közzétette: Sebő József középisk. tanár, iskola sajtóreferense
TANKERÜLETI LOGIKAVERSENY (2022.04.21.)
737.
Kelt: 2022. május 17 Ikt. sz.: 2087 (2022)
TANKERÜLETI LOGIKAVERSENY (2022.04.21.)
Iskolánk alsós tanulói közül 10 gyermek vett részt a veszprémi Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola TANKERÜLETI LOGIKAVERSENYÉN. Három tanulónk kiemelkedően szép eredményt ért el:
SZABÓ EMESE 2.A osztályos tanuló 2. HELYEZÉST,
HORVÁTH ÁBEL 3.A osztályos tanuló 2. HELYEZÉST,
PIKÓ BLANKA RÓZA 3.A osztályos tanuló 3. HELYEZÉST ért el.
Szívből gratulálunk szép eredményükhöz!
Antónia néni, Aranka néni
Kézilabda döntőben kézis lányaink!!! (Nemesvámos, 2022.05.12.)
736.
Kelt: 2022. május 15 Ikt. sz.: 2086 (2022)
Kézilabda döntőben kézis lányaink!!! (Nemesvámos, 2022.05.12.)
A IV. korcsoportos leány kézilabda Diákolimpia országos elődöntőjében mindkét mérkőzését fölényesen megnyerte a Padányi Katolikus Iskola csapata, így bejutottak az országos döntőbe! Az első mérkőzésen az Érdi Kőrösi Iskola ellen 37-13-as, a döntőben a Tarjáni Német Nemzetiségi Iskola csapata ellen 35-20-as győzelmet arattak a mieink. Az országos döntőt június 2-5-ig rendezik Miskolcon.
Csapatunk tagjai:
Arday Luca 7.A
Arday Petra 7.A
Bene Lilla 9.NY/C
Gyopáros Noémi 9.NY/B.
Horák Fanni 7.A
Pacher Laura 7.B
Varga Flóra 8.B
Zentai Sára 8.A
Csapatunk osztályai iskolai szervezésben kimehettek drukkolni a meccsre. Óriási élmény volt, szeretettel gratulálunk!
Boldog Gizella királyné ünnepe az alsó tagozatban (2022.05.07.)
735.
Kelt: 2022. május 10 Ikt. sz.: 2083 (2022)
Boldog Gizella királyné ünnepe az alsó tagozatban (2022.05.07.)
Főegyházmegyénk társvédőszentjének, Boldog Gizella királyné ünnepén (május 7.) az alsó tagozaton játékos vetélkedőt szerveztünk a diákjaink számára Szentek nyomában címmel. Célunk, hogy a gyermekeknek a szentek életét bemutatva példát adjunk a keresztény élet megélésére.
A nap jóság-lufiba rejtett titkos üzenete. Vigyázz a szívedbe rejtett jóra!
A szentek életét és bennünket is irányító főparancsot tartalmazó halak kihorgászása.
Csak a jóval harcolhatunk a rossz ellen - "jóságbomba" készítése.
Boldog Gizella királyné életéről szóló videó és feladatok.
Szentek és jelképeik bemutatása rejtvényfeladatokon keresztül.
Kézműves alkotások.
Gyarmati Lászlóné, Aranka néni tanító, hittanár
SULIKÉZI SPORTFESZTIVÁL A PADÁNYIBAN (2022.04.11.)
734.
Kelt: 2022. május 6 Ikt. sz.: 2082 (2022)
SULIKÉZI SPORTFESZTIVÁL A PADÁNYIBAN (2022.04.11.)
Iskolánk sikeresen pályázott a Magyar Kézilabda Szövetség "Sulikézi Fesztivál" programlehetőségére. 2022. április 11-én alsó tagozatos tanulóink évfolyamonként 60 perces Sulikézi Fesztiválon játszhattak, ismerkedhettek meg a kézilabdázás alapelemeivel. A zenés, játékos fesztiválon nagyon jó hangulatban telt a hétfő délelőtt, ahol a 9. a. osztályos tanulók bepillantást nyerhettek a pedagógus hivatásba is, hiszen az állomáshelyeken ők segítettek, illetve játszottak együtt a gyerekekkel. Köszönjük a munkátokat!
2022. május 27 -én, pénteken újra várjuk az alsósokat a következő kézilabdás fesztiválon!
Testnevelők
Farkas Katalin 7.B eredménye az ajkai Sakk Olimpián (2022.04.23.)
733.
Kelt: 2022. május 2 Ikt. sz.: 2081 (2022)
Farkas Katalin 7.B eredménye az ajkai Sakk Olimpián (2022.04.23.)
2022. április 23-án Ajkán rendezték meg a Sakk Diákolimpia Veszprém megyei egyéni selejtezőjét, ahol a lányok közül a 4.korcsoportban Farkas Katalin 7.b osztályos tanuló szerezte meg az első helyezést, és bejutott az országos döntőbe. Felkészítője: Mihalik István.
Szívből gratulálunk!
Tokács Anikó 7.B osztályfőnök
Eredményeink a 2022. évi Helikonon (2022.04.23.)
732.
Kelt: 2022. április 27 Ikt. sz.: 2079 (2022)
Eredményeink a 2022. évi Helikonon (2022.04.23.)
Sok szeretettel gratulálunk a művészeti teljesítményekhez, a megszerzett díjakhoz!
Diákjaink sporteredményei a XI. Spirit Open Nemzetközi Taekwon-do versenyen (2022.04.09.)
731.
Kelt: 2022. április 11 Ikt. sz.: 2077 (2022)
Diákjaink sporteredményei a XI. Spirit Open Nemzetközi Taekwon-do versenyen (2022.04.09.)
2022. április 09. napon került megrendezésre a XI. Spirit Open Nemzetközi Taekwon-do verseny 6 ország és több száz versenyző részvételével. A versenyen az alábbi eredmények születtek:
Nyemcsok Noel ((6/A) - Formagyakorlat arany érem, - Küzdelem bronz érem,
Nyemcsok Ádin (3/B) - Küzdelem arany érem, - Speciális törés arany érem
Nyemcsok Dorián (1/B) - Küzdelem arany érem
Valamint az össze csapat közül a (Farkasodu Taekwon-do egyesület) érte el a második helyezést ahol a fent említett érmeseink sportolnak!
Szívből gratulálunk mindhárom tanulónak!
Szabó András Péter testnevelő Vajda Karola és Hári Magdolna osztálytanítók
Explore the USA! - Fedezd fel az Amerikai Egyesült Államokat!
730.
Kelt: 2022. április 8 Ikt. sz.: 2073 (2022)
Explore the USA! - Fedezd fel az Amerikai Egyesült Államokat!
2022. március 21-én került megrendezésre a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola által a fent említett angol nyelvű országismereti verseny. Három diákunk vett részt a megmérettetésen, amelyen nagyon szép eredményeket értek el. Tóth Benedek József 5.A ELSŐ, Ködmön Lili Gréta 5.A és Paksi Attila 5.A pedig MÁSODIK helyezett lett.
Mindhárman az 5.A osztály tanulói. Lelkiismeretes, ügyes felkészülésük meghozta gyümölcsét. Nagyon örülünk a helyezéseknek.
Szívből gratulálunk mindhárom tanulónak!
Torma Szimonetta Tina felkészítő tanár
Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Torna
729.
Kelt: 2022. április 4 Ikt. sz.: 2072 (2022)
Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Torna
Iskolánk leány labdarúgó csapata az őszi után, a tavaszi fordulót is veretlenül nyerte a Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Tornán! Kapott gól nélkül, magabiztosan győzött az Ipari, a Táncsics és a Közgáz iskolák csapatai ellen és bejutottak a megyei döntőbe! A csapat tagjai:
Fazekas Katalin 11.G
Herold Lili 12.E
Inhof Lili 11.G
Kapus Zsófia 11.G
Návay Lola 10.A
Stáhl Johanna 10.A
Szabó Tamara 10.A
Szilágyi Veronika 12.A
Szeretettel gratulálunk a szép sporteredményhez!
Benke Péter testnevelő
Eredményeink a XXI. Országos Rajeczky Benjamin Gregorián- és népdalének-, népi hangszeres versenyen (2022.03.31.)
728.
Kelt: 2022. április 1 Ikt. sz.: 2071 (2022)
Eredményeink a XXI. Országos Rajeczky Benjamin Gregorián- és népdalének-, népi hangszeres versenyen (2022.03.31.)
A szép eredményekhez szívből gratulálunk!
Darnai János atya lelki igazgató
Kézilabda Országos Diákolimpia megyei döntő (2022.03.30.)
727.
Kelt: 2022. március 31 Ikt. sz.: 2070 (2022)
Kézilabda Országos Diákolimpia megyei döntő (2022.03.30.)
2022. március 30-án Ajkán rendezték a IV. korcsoportos leány kézilabda Országos Diákolimpia megyei döntőjét, ahol csapatunk, mindhárom mérkőzését megnyerte, így bejutott az országos elődöntőbe! Csapatunk tagjai:
Arday Luca 7.A
Arday Petra 7.A
Bene Lilla 9.NY/C
Gyopáros Noémi 9.NY/B
Horák Fanni 7.A
Pacher Laura 7.B
Varga Flóra 8.B
Zentai Sára 8.A
Szeretettel gratulálunk a kiváló sporteredményhez!
Benke Péter testnevelő
Víz világnapja Padányisoknak - "Legyél hős! Mentsd meg a tiszta vizet! Online szabadulószoba" (2022.03.22.)
726.
Kelt: 2022. március 21 Ikt. sz.: 2068 (2022)
Víz világnapja Padányisoknak - "Legyél hős! Mentsd meg a tiszta vizet! Online szabadulószoba" (2022.03.22.)
2022. március 5-én, a Magyar Taekwondo bajnokságon Nyemcsok Ádin (3.b) formagyakorlatban ezüst; küzdelemben pedig aranyérmet nyert.
Szeretettel gratulálunk:
Karola néni, Dolly néni
Alsós versenyeredményeink az EKMK Téli olvasópályázatán (2022.02.17.)
723.
Kelt: 2022. február 18 Ikt. sz.: 2056 (2022)
Alsós versenyeredményeink az EKMK Téli olvasópályázatán (2022.02.17.)
Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtár által meghirdetett téli olvasópályázaton tanulóink nagyon szép eredményeket értek el.
évfolyamon Tárnoki Richárd 2.a osztályos tanuló 3. helyezett Szabó Emese 2. a osztályos tanuló 7. helyezett
3. évfolyamon Édes Klára 3. b osztályos tanuló 1. helyezett Czéh Hanna Lujza 3. b osztályos tanuló 9. helyezett
Gratulálunk az eredményeikhez!
Steinerné Kovács Judit osztálytanító Vajda Karola osztálytanító
Pásztor Margaréta 6.A tanuló szövegértési versenyen 2. helyezést ért el (2021.11.25.)
722.
Kelt: 2022. január 9 Ikt. sz.: 2044 (2022)
Pásztor Margaréta 6.A tanuló szövegértési versenyen 2. helyezést ért el (2021.11.25.)
Pásztor Margaréta, iskolánk 6.A osztályos tanulója a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola által meghirdetett hagyományos szövegértési versenyen, a 6. évfolymon induló 20 versenyző közül 2. helyezést ért el.
Örülünk eredményének, szeretettel gratulálunk neki.
Kámánné Szőke Katalin magyartanár, felkészítő
Farkas Katalin 7.B diákunk rajzpályázata
721.
Kelt: 2021. december 16 Ikt. sz.: 2033 (2021)
Farkas Katalin 7.B diákunk rajzpályázata
Szeretettel gratulálunk Katinak szép teljesítményéhez, valamint felkészítő Kollégánknak, Hegedüs Antónia tanárnőnek!
Pintér-Kiss Viktória osztálytanító
Alsós tanulóink sikerei a Goethe Intézet pályázatán
720.
Kelt: 2021. december 13 Ikt. sz.: 2030 (2021)
Alsós tanulóink sikerei a Goethe Intézet pályázatán
A budapesti Goethe Intézet pályázatot hirdetett, Hurrá, végre hétvége! címmel. A pályázatra rajzolni kellett a témában, illetve rövid szöveget írni német nyelven a hétvégéről. Iskolánkból 12 diák vett részt a versenyen, 3.-tól 8. évfolyamig. Örömmel fogadtuk az értesítést, s a kis csomagot, amiben arról tájékoztattak minket, hogy a 3-4. évfolyam kategóriájában, Patakos Emma (4.b) 1., Sinka Benedek (4.b) 2. helyezést értek el. Érdekes, értékes, a nyelvtanulást segítő játékokat, kiadványokat nyertek, s a többi résztvevőnek is kedveskedett apróságokkal a Goethe Intézet./P>
Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek! További sikereket, és sok örömet kívánunk a nyelvtanulásban!
Czuppon-Horváth Lili a Veszprémi Kempo Se igazolt versenyzője 2021. november 28-án az UWSKF Hanshi Kupán, nemzetközi versenyen vett részt. Összesen 6 versenyszámban indult 2 technikaiban és 4 küzdelmiben. A technikai versenyszámokban egy ezüstöt és egy bronz érmet szerzett. Küzdelmekben Gi földharc, noGi földharc, B-viadal és Kempo Knock Down szabályrendszerben magyar és francia ellenfelekkel küzdve 100%-os eredményt ért el, azaz 8 mérkőzést nyert meg, melyből 6-ot idő előtt fejezett be kopogtatással. A verseny végeredményeként 4 arany , 1 ezüst és 1 bronz érmet szerzett.
Sikeréhez szívből gratulálunk!
Roznerné Nándorfy Nóra osztályfőnök 10.A
Enyingi Sára 9. A osztályos tanuló sikere a kickbox Európa Bajnokságon Montenegróban (2021.11.05-14.)
718.
Kelt: 2021. december 3 Ikt. sz.: 2026 (2021)
Enyingi Sára 9. A osztályos tanuló sikere a kickbox Európa Bajnokságon Montenegróban (2021.11.05-14.)
November 5. és 14. között rendezték meg Montenegróban a kickbox Európa Bajnokságot, ahol Enyingi Sára 9.A osztályos tanuló Európa Bajnoki címet szerzett Light és Kick.Light kategóriákban.
A VESZPRÉMI FŐEGYHÁZMEGYEI LEVÉLTÁR és a PADÁNYI ISKOLA által meghirdetett KEDVENC TEMPLOMOM rajzpályázat eredményei
716.
Kelt: 2021. november 22 Ikt. sz.: 2014 (2021)
A VESZPRÉMI FŐEGYHÁZMEGYEI LEVÉLTÁR és a PADÁNYI ISKOLA által meghirdetett KEDVENC TEMPLOMOM rajzpályázat eredményei
Örömmel hirdetjük, hogy a rajzpályázatra számos pályamű érkezett, köszönjük a sok szép alkotást! Itt olvashatjátok az eredményeket, gratulálunk a díjazottaknak és további sikereket kívánunk!
Kedves Díjazottak!
A járványhelyzet miatt díjátadót nem tartunk. Az okleveleket és a díjakat, amelyek művészi festő és grafikai készletek, az iskolánk portáján vehetitek át tanítási napokon 8:00-16:00 óra között, 2021. november 29. hétfői naptól. A díjazott alkotásokat szeretnénk két hétig az iskolánkban kiállítani, ezekért november 19-től jöhettek szintén az iskola portájára. A többi alkotást is ott őrizzük majd, gyertek érte, mert érdemes ezeket megőrizni! Gratulálunk a felkészítő tanároknak és további sok sikert kívánunk nekik is!
1/A kategória/5-6. évf./ grafika
díj: Cserni Fanni / Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola
díj: Varga Csenge Hanna / Szín- Vonal Alapfokú Művészeti Iskola
díj: Pandur Lara Vivien / Szín- Vonal Alapfokú Művészeti Iskola
1/A kategória/7-8.évf./grafika
díj: Körmendi Miklós / Hriszto Botev Német Nemzetiségi Általános Iskola
díj: Csizmadia Levente / Hriszto Botev Német Nemzetiségi Általános Iskola
díj: Fülöp Réka / Református Általános Iskola Balatonfüred
1/B kategória/5-6. évf./ festés
díj: Kardos Tünde / Református Általános Iskola Balatonfüred
díj: Czaltik Hanna / Padányi Katolikus Iskola
díj: Patakos Nóra / Padányi Katolikus Iskola Különdíj: Tuza Zsófia / Református Általános Iskola Balatonfüred
1/B kategória /7-8. évf./ festés
díj: Farkas Kata / Padányi Katolikus Iskola
díj: Nikl Zsófia / Hriszto Botev Német Nemzetiségi Általános Iskola
díj: Takács Rebeka / Hriszto Botev Német Nemzetiségi Általános Iskola
2/A kategória /gimnázium/ grafika
díj: Kovács-Németh Ábel / Lovassy László Gimnázium
díj: Léner Rebeka Réka / Lovassy László Gimnázium
díj: Zsebe Kornél / Padányi Katolikus Iskola különdíj: Soós Zsófia / Padányi Katolikus Iskola
2/B kategória/ gimnázium/ festés
díj: Ajkai Kira Renáta / Lovassy László Gimnázium
díj: Kovács Blanka / Lovassy László Gimnázium
díj: Zsebe Kornél / Padányi Katolikus Iskola
Papp Erzsébet rajztanár
Nyemcsok-testvérek sporteredményei az ITF Taekwon-do Diákolimpia Országos versenyen (2021.11.14.)
715.
Kelt: 2021. november 16 Ikt. sz.: 2011 (2021)
Nyemcsok-testvérek sporteredményei az ITF Taekwon-do Diákolimpia Országos versenyen (2021.11.14.)
Most hétvégén került megrendezésre (2021.november 14.) az ITF Taekwon-do Diákolimpia Országos versenye. Eredmények:
Nyemcsok Noel: - küzdelem (serdülő fiú kategória, -40 kg) arany érem - formagyakorlat (serdülő fiú kategória) arany érem
Nyemcsok Ádin: - küzdelem (gyermek1 fiú kategória, -35 kg) bronz érem - formagyakorlat (gyermek1 fiú kategória) bronz érem
Nyemcsok Dorián: - küzdelem (gyermek2 fiú kategória, -23 kg) bronz érem
Szeretettel gratulálunk a Fiúknak a szép teljesítményekhez!
Hári Magdolna tanítónő Szabó András testnevelő
ELHALASZTVA! Főegyházmegyei Szavalóverseny 2021. november 13-n
714.
Kelt: 2021. november 12 Ikt. sz.: 2007 (2021)
ELHALASZTVA! Főegyházmegyei Szavalóverseny 2021. november 13-n
Tisztelt Érdeklődők!
A fenntartói szintű járványügyi intézkedéseknek megfelelően, a meghirdetett szavalóverseny bizonytalan ideig elhalasztásra került. A továbbiakban iskolánk honlapjáról tudnak tájékozódni.
Elnézést kérünk a kellemetlenségekért!
Ovis rajzpályázat eredményhirdetése
713.
Kelt: 2021. november 9 Ikt. sz.: 2004 (2021)
Ovis rajzpályázat eredményhirdetése
Az óvodásoknak szóló, a népmese napja alkalmából kiírt "Legkedvesebb népmesém" című rajzpályázat eredményei:
4 évesek
helyezett: Szalay Dóra
helyezett: Pap Anna Zsolna
helyezett: Fazekas Lilla Különdíj: Hornung Lorina
5 évesek
helyezett: Csillag Dorka
helyezett: Lajtai Emese
helyezett: Szmulai Bátor Bence Különdíj: Gyenge Luca
6 évesek
helyezett: Horváth Dóra
helyezett: Szigeti Boróka
helyezett: Práger Kitti Különdíj: Holcsek Blanka
Pásztor Margit tanítónő, alsós munkaközösség vezetője
Németh Lilien Rozália 2.A tanulónk versenyeredménye (2021. november 2.)
712.
Kelt: 2021. november 9 Ikt. sz.: 2003 (2021)
Németh Lilien Rozália 2.A tanulónk versenyeredménye (2021. november 2.)
Németh Lilien Rozália 2.A osztályos tanuló a BAKONY EXPO által meghirdetett fotó és rajzpályázaton különdíjban részesült. 2021. november 8.
Hegedüs Antónia osztálytanító
"Mókusok" csapat versenyeredménye (2021. október 8.)
711.
Kelt: 2021. november 4 Ikt. sz.: 2000 (2021)
"Mókusok" csapat versenyeredménye (2021. október 8.)
Az idei tanévben október 12-én tartottuk meg a németesek háziversenyét összesen 35 középiskolás részvételével. Három kategóriában indultak a versenyzők, főleg teszt- és szövegértési feladatokat kellett megoldaniuk. A németet második nyelvként tanulók is versenyeztek, ők az évfolyamukhoz képest egy kategóriával lejjebb kerültek. A következő eredmények születtek:
kategória:
Polgár Sára 9. Ny/B
Molnár Barbara 9. Ny/B
Csongvay Dorottya 9. B (2. nyelv)
kategória:
Kárpáti Noémi/ Albert Bálint 9. D
Sáfár Dóra/ Décsy Dávid 9.D
Horváth Kinga 10.E
kategória:
Zumpf Botond 11. G (2. nyelv)
Staub Réka 10.D
Sütő Dorottya 10.D
Minden kategóriában a helyezettek értékes könyvjutalomban részesültek.
Veszprém, 2021. október
Köszönöm kollégáim munkáját a tesztek összeállításában és javításában. Köszönjük a diákok részvételét és gratulálunk a nyerteseknek!
Kovács Gyöngyi munkaközösség-vezető
Szavazást kérünk minden 3-12. évfolyamos diákunktól! - "English is fun! 2021" angol nyelvi rendezvény (2021. okt. 20-ig)
708.
Kelt: 2021. október 18 Ikt. sz.: 1988 (2021)
Szavazást kérünk minden 3-12. évfolyamos diákunktól! - "English is fun! 2021" angol nyelvi rendezvény (2021. okt. 20-ig)
Kedves 3-12. évf. Tanulóink!
Kérjük, az alábbi weblap segítségével szavazzatok a D-épület folyosón kiállított angol nyelvi poszterek egyikére: melyik tetszett a legjobban? Vigyázat: mindenkinek csak egyszer van lehetősége szavazni, oktatási azonosítója megadása mellett!
Fergeteges hangulat - osztályénekési verseny kétszáz diákkal (2021.10.13.)
707.
Kelt: 2021. október 14 Ikt. sz.: 1987 (2021)
Fergeteges hangulat - osztályénekési verseny kétszáz diákkal (2021.10.13.)
Az idén a tornacsarnokban kilenc osztály részvételével, kilencedik alkalommal került sor iskolánk - tavaly kimaradt - osztályéneklési versenyére, melyen kétszáz diák teremtett vidám, fergeteges hangulatot. Tanulóink az énekórákon és az osztályfőnöki órákon nagy szorgalommal készültek e megmérettetésre, nem csak énekhanggal, hanem táncokkal, színpadi mozgások betanulásával és az adott dalcsokorhoz illő öltözékkel is. Elsőként a közösen megtanult kötelező dalok szólaltak meg: egy Pest megyei népdalcsokor, a Ne félj, mert megváltottalak! című egyházi ének gitár-és zongorakísérettel, valamint az országos dalverseny győztes száma, az Egyetlen szó. Az versengő osztályok három kategóriában - népdal, egyházi és mai dal - indulhattak. A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen a nagyon jók közül kellett választania. Végül az első helyezést a 10. E osztály kapta. Ők Cohen Halleluja című közismert dalát, az LGT Valaki mondja meg, milyen az élet című dalát, valamint egy régi stílusú népdalcsokrot szólatattak meg. Táncaik, odaillő mozgásformáik, egységes öltözetük, jó kiállásuk csak növelte hangjuk szépségét. Második helyezett a 10. A osztály lett. Ők gyönyörű, tiszta énekükkel varázsolták el a zsűrit. Egyházi dalokat adtak elő - gitárkísérettel. Különösen a Tápláló szent kenyér című énekük szólt varázslatosan, két szólamban. Veszprém megyei népdalcsokrukat a fiúk és lányok külön szólója tette még színesebbé. A harmadik helyezést a 9. B osztály kapta. Ők magyarul, angolul és olaszul énekeltek. Vidám hangjukkal, hangulatos táncukkal hamar levették a közönséget a lábáról. A zsűri értékelési idejében a résztvevők közös táncot roptak - a betanult koreográfiák szerint. A megmérettetésen indulók szerint a legnagyobb élmény a mindannyiójukat összekovácsoló közös éneklés és tánc, a vidám hangulat volt.
Sebő József középisk. tanár, iskola sajtóreferense
ELHALASZTVA! Főegyházmegyei Rajzverseny 2021. november 13-án
706.
Kelt: 2021. október 10 Ikt. sz.: 1984 (2021)
ELHALASZTVA! Főegyházmegyei Rajzverseny 2021. november 13-án
Tisztelt Érdeklődők!
A fenntartói szintű járványügyi intézkedéseknek megfelelően, a meghirdetett rajzverseny bizonytalan ideig elhalasztásra került. A továbbiakban iskolánk honlapjáról tudnak tájékozódni.
Elnézést kérünk a kellemetlenségekért!
Papp Erzsébet rajztanár, szervező
ELMARAD! FELHÍVÁS NYOLCADIKOSOKNAK: Természettudományi Csapatvetélkedő 2021. november 9-én
705.
Kelt: 2021. október 9 Ikt. sz.: 1983 (2021)
ELMARAD! FELHÍVÁS NYOLCADIKOSOKNAK: Természettudományi Csapatvetélkedő 2021. november 9-én
Tisztelt Érdeklődők! Fenntartói szintű járványügyi intézkedéseknek megfelelően, a csapatvetélkedőt nem tartjuk meg, elmarad. Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért!
Jelentkezési határidő: 2021. november 5. Letölthető jelentkezési lap
Ferenczy-Tóth Ildikó középiskolai tanár, szervező
"Tisztelet az ősöknek, tisztesség az utódoknak" - Kámán Júlia 12.A díjazott a Wacław Felczak-pályázaton (2021. július)
704.
Kelt: 2021. szeptember 27 Ikt. sz.: 1972 (2021)
"Tisztelet az ősöknek, tisztesség az utódoknak" - Kámán Júlia 12.A díjazott a Wacław Felczak-pályázaton (2021. július)
2021. aug. 28-án, Tatabányán került megrendezésre a MASZ (Magyar Atlétikai Szövetség) által szervezett területi verseny, melyen Sinka Dani (6.A) U14-es kategóriában 1000 m akadályon 3. helyezést ért el egyéni csúcsot javítva. Simon Bence (7.B) szintén ebben a versenyszámban 2.lett.
A Magyar Diáksport Szövetség szervezésében 2021. június 4-én A Padányi Katolikus Iskola DO60 Sportfesztiválon vett részt az iskola műfüves pályáján. Nagyon jól nézett ki az iskola, zászlók, színes sporteszközök, szólt a zene, már ebből gondoltam, hogy jó kis napunk lesz! Így is lett, változatos feladatok, játékok vártak minket! Legjobban a hullahopp karikás játék tetszett. A segítők (gimnazista lányok), akik bemutatták a feladatokat kedvesek voltak, gyorsan megértettük őket. Bár a végére elfáradtam, de azért nagy élmény volt! A program végén a szendviccsel, vízzel, müzlivel pótoltuk az energiát! Köszönjük szépen a szervezést az MDSZ munkáját! Remélem, hogy a jövőben is lesznek hasonló programok!
Györkös Bence Krisztián 6.B oszt.
A tanulói beszámolót közzétette:
Tokács Anikó testnevelő, 6.B osztályfőnök
Tanulói beszámolók: VíziVándor Tábor (6.A és 6.B osztályok, 2021.06.16-20.)
698.
Kelt: 2021. június 24 Ikt. sz.: 1954 (2021)
Tanulói beszámolók: VíziVándor Tábor (6.A és 6.B osztályok, 2021.06.16-20.)
A 6.A és a 6.B osztály 2021. június 16.-20, között VíziVándor táboron vett részt, Kisbodakról indulva eveztünk le Ásványráróra. A vízi tábor számomra egy nagyon maradandó élmény volt. Még soha nem ültem kenuban, de nagyon jó volt. Sokat eveztünk, és nagyon tetszett a társaság is. Minden nap volt program, nem unatkoztam. A túravezetők a legszebb helyekre kalauzoltak el minket. Eveztünk át bukókon, sokat fürödtünk, és nagyokat buliztunk. Volt röplabda- és focipálya, csocsó és billiárd, és a büfékínálat is jó volt. Nagyon összeszoktunk, és jól kijöttünk egymással, sokat nevettünk. A telefonokat elvették, de egy kicsit sem hiányzott. Esténként sok volt nagyon a szúnyog, ezért tábor végére olyanok voltunk, mint a Pöttyös Túró Rudi. Utolsó éjszaka éjfélig fent voltunk. Volt karaoke, és dübörgött a zene. Táncoltunk és énekeltünk, persze a tanárok folyamatosan videóztak. Másnap reggel fáradtan, de boldogan mentem, haza. Nagyon jól éreztem magam.
Mayer Eszter 6.B osztály
A tanulói beszámolót közzétette:
Tokács Anikó testnevelő, 6.B osztályfőnök
Szerda reggel találkoztunk az Aréna parkolóban, ahonnét a busz indult. Nem sokkal később már a szigetközi táborhely szolgáltatásait élvezhettük. A sportolni vágyók strandröplabdázhattak, pingpongozhattak és focizhattak, de volt büfé és közösségi helyiség is. A sátorok 10 személyre szóltak. A megérkezés napján már eveztünk és fürödtünk is. Másnap már hosszabb túra várt ránk, ahol a hely természeti kincseit fedezhettük fel a Duna holtágain. A strandolni vágyók is lehetőséget kaptak fürdeni. Ez a nap is gyorsan eltelt, élményekben gazdagan és jó közösségben. A pénteki nap folyamán táborhelyet váltottunk és Ásványráró izgalmasságait fedezhettük fel. A szokásos sportlehetőségek mellett billiárdozni és csocsózni is lehetett. Szombat napján az evezés mellet sokat csobbantunk és egy különleges hallépcsőt is megmászhattunk. Délután jó hangulatban szurkolt a csapat a magyaroknak. A nap és a tábor zárásaképp egy zenés búcsúesten vehettünk részt.A négy nap kalandokkal telve, ám gyorsan telt el.
Sörös Benedek és Tiszttartó Ágoston 6.A osztály
A tanulói beszámolót közzétette:
Kajdonné Fekete Krisztina testnevelő, 6.A osztályfőnök
(Ismét) Padányisok nyerték meg a Nemzeti Színház idei színháztörténeti vetélkedőjét (2021.06.11.)
697.
Kelt: 2021. június 23 Ikt. sz.: 1953 (2021)
(Ismét) Padányisok nyerték meg a Nemzeti Színház idei színháztörténeti vetélkedőjét (2021.06.11.)
Hutvágner Erika róm. kat. hit- és erkölcstan tanára
Sinka Dániel 5.A oszt. tanuló szép sporteredménye (2021.06.09.)
695.
Kelt: 2021. június 17 Ikt. sz.: 1950 (2021)
Sinka Dániel 5.A oszt. tanuló szép sporteredménye (2021.06.09.)
2021. június 9-én rendezték meg Veszprémben az "Egyéni csúcsok versenysorozata" elnevezésű országos atlétika versenyt, ahol tanulónk Sinka Dániel (5.A) az U14-es korosztályban első helyezést ért el egyéni legjobb eredménnyel 600 m-es síkfutásban.
Eredményéhez szívből gratulálunk!
Szabó András testnevelő
Országos tanulmányi versenyeredményeink az egészségügyi képzésben
694.
Kelt: 2021. június 7 Ikt. sz.: 1946 (2021)
Országos tanulmányi versenyeredményeink az egészségügyi képzésben
Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye
országos 2. helyezés : Mária Benedek 12.E országos 5. helyezés: Rogácsi Eszter 12.E országos 23. helyezés: Szalai Zoé Vivien 12.E
Országos Szakmai Tanulmányi Verseny
országos 3. helyezés: Dobossy Rodé (14.évf. gyakorló ápoló képzés)
Szeretettel gratulálunk a szép teljesítményhez, valamint egészségügyi képzésben tanító Kollégáink felkészítő munkájához!
Dr. Bótor Szabolcsné szakmai igazgatóhelyettes
Tanulóink szép eredményei az ajkai Szent István Király Egyházi Énekversenyen (2021.04.29.)
693.
Kelt: 2021. június 2 Ikt. sz.: 1943 (2021)
Tanulóink szép eredményei az ajkai Szent István Király Egyházi Énekversenyen (2021.04.29.)
Szeretettel gratulálunk a szép eredményekhez mind diákjainknak, mind a felkészítőnek, Hutvágner Erika tanárnőnek!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Lipovszky Rebeka 5. A tanuló, első helyezést ért el a Supernova nemzetközi rajzpályázaton (2021.05.31.)
692.
Kelt: 2021. május 31 Ikt. sz.: 1941 (2021)
Lipovszky Rebeka 5. A tanuló, első helyezést ért el a Supernova nemzetközi rajzpályázaton (2021.05.31.)
Inhof Lili (10.G) - Tűzön vízen át
691.
Kelt: 2021. május 31 Ikt. sz.: 1940 (2021)
Inhof Lili (10.G) - Tűzön vízen át
A cím a lelki erőt, kitartást tükrözi leginkább, a fizikai megpróbáltatások esetén a "tűzön jégen át" kifejezést kellene használnunk. Hétvégén Lili egy országos versenyen, az OB- TAB-on vett rész, melyen ismét besöpörte az aranyérmet. Gratulálunk Neki! Nézzük, hogy is értékeli teljesítményét: "Középtávú Duatlon OB-Tab ( 10km - 60km - 10km) Ez a verseny nekem nagyon sokat jelentett, mivel mostanában nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan elterveztem, kezdtem kicsit elveszteni a motivációmat! Bizonytalan voltam, mert tudtam, hogy ez nagyon hosszú verseny lesz és a pálya is "szintes"! De úgy gondoltam, hogy rengeteget edzek és ha koncentrálok, okosan beosztom az erőmet, legyőzöm ! Az első 10 km futást nagyon élveztem, meleg volt, sütött a nap. Következett a bringa. 60 km és közel 1000 m szint volt benne, 4 kört kellett teljesíteni. Az első két kört élveztem, viszont utána jött a vihar, szél, jégeső! Nagyon ott kellett lenni fejben, hogy ne adjam fel, mint sok társam. Amikor végeztem a bringával, az nagyon nagy erőt adott és az utolsó futást, ahogy elkezdtem, már tudtam, hogy meg lesz! Korcsoportban első lettem, ami számomra hatalmas öröm, hisz ez egy országos verseny volt. Abszolútban a 8. helyen végeztem."
GRATULÁLUNK a csapatnak, a felkészítőknek és Lilinek!
Sárréti Krisztián osztályfőnök
Padányisok atlétikában elért eredményei
690.
Kelt: 2021. május 22 Ikt. sz.: 1937 (2021)
Padányisok atlétikában elért eredményei
Atlétikából a hétvégén az alábbi padányis eredmények születtek. U16-os korosztályban Kiss András Gellért (6.A) 600 m síkfutásban (1:41.25), Simon Bence (6.B) pedig 1000 m akadályfutásban (3:16.48) küzdött meg az éremért. 1000 m síkfutás Sinka Dániel (5.A) 3:21,45-tel az 5. helyezést szerezte meg. Kiss András Gellért (6.A) távolugrásban szerezte meg a 6. helyezést 481 cm-el. Az U14-es korosztályban a fiúk 2000 m síkfutásban küzdöttek meg az ellenfelekkel. Sinka Dániel (5.A) 7:03.05-ös idővel az 5.
Eredményükhöz szívből gratulálunk!
Szabó András testnevelő
Beszámoló alsó tagozatos kisdiákjaink Szent Sír pályázatairól (2021.03.26.)
689.
Kelt: 2021. május 19 Ikt. sz.: 1935 (2021)
Beszámoló alsó tagozatos kisdiákjaink Szent Sír pályázatairól (2021.03.26.)
Sárrétiné Henn Anita róm. kat. hit- és erkölcstan tanára
Felsős diákjaink sportsikere (2021.05.08., MASZ országos váltófutó bajnokság 4x600m)
688.
Kelt: 2021. május 12 Ikt. sz.: 1934 (2021)
Felsős diákjaink sportsikere (2021.05.08., MASZ országos váltófutó bajnokság 4x600m)
Kecskeméten, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) által szervezett országos váltófutó bajnokságon, az U14-es korosztályban Sinka Dániel 5.A, Simon Bence 6.B, Kiss András 6.A osztályos tanulók első helyezést értek el. A váltó negyedik tagja a nem padányis Szirbek Titusz volt.
Eredményükhöz szívből gratulálunk!
Szabó András testnevelő
Tárnoki Richárd 1.A osztályos tanulónk első helyezést ért el a balatonfüredi könyvtár olvasópályázatán
687.
Kelt: 2021. május 12 Ikt. sz.: 1933 (2021)
Tárnoki Richárd 1.A osztályos tanulónk első helyezést ért el a balatonfüredi könyvtár olvasópályázatán
Tárnoki Richárd Ármin 1. A osztályos tanulónk a balatonfüredi Lipták Gábor Városi Könyvtár által meghirdetett Tavaszváró olvasópályázaton első helyezést ért el.
Kimagasló eredményéhez szívből gratulálunk!
Steinerné Kovács Judit és Hegedűs Antónia osztálytanítók
Gizella-nap: Szent Imre-díjas és Szent Imre-okleveles tanulóink (2021.05.08.)
686.
Kelt: 2021. május 12 Ikt. sz.: 1932 (2021)
Gizella-nap: Szent Imre-díjas és Szent Imre-okleveles tanulóink (2021.05.08.)
A 2021. május 8-ki, szombati Gizella-nap alkalmából a Szentháromság téren, az ünnepi szentmisét követően, iskolánk tanulói közül Szent Imre-díjban részesültek:
Csertán Zsófia 12.A
Szilágyi Barnabás 8.A
tanulók. Szent Imre-oklevelet kaptak:
Ködmön Lili Gréta 4.A
Major Pongrác András 4.B
Szeretettel gratulálunk diákjainknak a szép főegyházmegyei elismerésekhez!
Darnai János atya lelki igazgató Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Czuppon-Horváth Lili 9.A oszt. tanuló kiváló sporteredményei (2021.05.08., Magyar Zen Bu Kan Orsz. Bajnokság - X. Seregélyes Kupa)
685.
Kelt: 2021. május 11 Ikt. sz.: 1931 (2021)
Czuppon-Horváth Lili 9.A oszt. tanuló kiváló sporteredményei (2021.05.08., Magyar Zen Bu Kan Orsz. Bajnokság - X. Seregélyes Kupa)
Lennert János 5.A megyei 4. helyezett a NyelvÉSZ-versenyen (2021. február)
684.
Kelt: 2021. április 27 Ikt. sz.: 1928 (2021)
Lennert János 5.A megyei 4. helyezett a NyelvÉSZ-versenyen (2021. február)
Szeretettel gratulálunk Jánosnak a Bendegúz Akadémia országos nyelvÉSZ versenyének megyei döntőjében nyújtott szép teljesítményéhez.
Kámánné Szőke Katalin 5.A magyartanára
Technikumi tanulóink versenyeredményei az Országos tanulmányi versenyen
683.
Kelt: 2021. április 15 Ikt. sz.: 1923 (2021)
Technikumi tanulóink versenyeredményei az Országos tanulmányi versenyen
Iskolánk egészségügyi képzésében az Országos tanulmányi versenyen két kategóriában indultak tanulók:
12.E osztály Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye Tanulók: Rogácsi Eszter, Szalai Zoé Vivien, Varga Réka Viktória, Mária Benedek Három tanuló bejutott a döntőbe: Rogácsi Eszter, Szalai Zoé Vivien, Mária Benedek
14. osztály gyakorló ápoló Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Tanulók: Dobossy Rodé, Szalmásy Judit Dobossy Rodé 3. helyezést ért el.
Gratulálunk a szép teljesítményhez!
Dr. Bótor Szabolcsné szakmai igazgatóhelyettes
Kiss András 6.A szép atlétikai sporteredménye (2021.03.27-28.)
682.
Kelt: 2021. április 12 Ikt. sz.: 1920 (2021)
Kiss András 6.A szép atlétikai sporteredménye (2021.03.27-28.)
Március 27-én és 28-án az újoncok és a serdülők léphettek pályára az Összetett Bajnokságon, Budapesten. A kicsik négypróbában, a nagyobbak ötpróbában viaskodhatnak egymással, az érmekért. A legkiemelkedőbb eredményt Kiss András Gellért érte el, aki az U14-es korosztály összetett versenyében a 3. helyezést érte el. A szombati versenynapon Kiss András Gellért 6.a az U14-es korosztályban, a 40 fős mezőnyben harmadik helyezést ért el 1621 ponttal. Nagy Cecilia és Nagy Patriktanítványa 3 versenyszámban is egyéni csúcsot ért el. Távolugrásban 488 cm-es eredményével 2 versenyszám után az 5. helyre került, majd súlylökés (805 cm) után a dobogóért futhatott 300 m-en (41.97) és végül óriási küzdés után a dobogó harmadik fokára állhatott. Az U14-es korosztályban Simon Bence 6.b és Sinka Dániel 5.a is képviselték az SVSE-t.
Eredményéhez szeretettel gratulálunk!
Kajdonné Fekete Krisztina osztályfőnök
"AZ ÉN HŐSÖM!" - Baji Krisztina 11.E pályamunkája 1. helyezést nyert! (2021.04.09.)
681.
Kelt: 2021. április 10 Ikt. sz.: 1918 (2021)
"AZ ÉN HŐSÖM!" - Baji Krisztina 11.E pályamunkája 1. helyezést nyert! (2021.04.09.)
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Life Time Média Kft. az idei tanév őszén hirdette meg az "Az Én Hősőm!" című pályázatot. Baji Krisztina 11.E osztályos tanuló Dr. Miléder Margit belgyógyász diabetológus főorvos asszonnyal készített pályamunkájával, megosztott első helyezést szerzett.
Eredményéhez szeretettel gratulálok!
Győriné Egresi Adrienn osztályfőnök
Kimagasló teljesítményt értek el diákjaink a Dugonics András Matematikaverseny II. fordulóján
680.
Kelt: 2021. február 23 Ikt. sz.: 1909 (2021)
Kimagasló teljesítményt értek el diákjaink a Dugonics András Matematikaverseny II. fordulóján
1330 tanuló mérette meg a tudását ebben a fordulóban. Évfolyamonként 10-10 tanuló jutott a döntőbe. Szilágyi Barnabás 8.A osztályos diákunk kiemelkedő teljesítményével meghívást kapott a döntőbe. Pintér Márton Gábor 7.A és Pikó Emma 5.A osztályos tanulók 11. helyezettként, 1 ponttal maradtak el a döntősöktől.
Minden versenyzőnknek gratulálunk, büszkék vagyunk az elért eredményükre! Egyúttal szeretettel gratulálunk felkészítő tanáruknak, Bischofné Szabó Klára tanárnőnek, kimagasló szaktanári munkáját köszönjük!
Sinka Dániel 5.A szép sporteredménye (2021.01.09.)
678.
Kelt: 2021. január 11 Ikt. sz.: 1889 (2021)
Sinka Dániel 5.A szép sporteredménye (2021.01.09.)
Sinka Dániel 5.A osztályos tanuló a hétvégén, jan. 9-én, a mezei 4000 m-es MASZ által szervezett Mezei Futó Liga 2. fordulóján (döntő) vett részt Szekszárdon. Dani a saját (2009) korosztályában a 2. helyezést érte el, az U16-os korcsoportban a 6. helyezett lett. Dani ideje: 15:29 (egyéni csúcs).
Daninak szeretettel gratulálunk!
Szabó András testnevelő
Bartalus Mirtill 8.B szép sporteredményei
677.
Kelt: 2020. december 21 Ikt. sz.: 1887 (2020)
Bartalus Mirtill 8.B szép sporteredményei
Bartalus Mirtill 8.B tanulónk a Dunaújvárosban megrendezett, háromnapos úszóversenyen elért eredményei: arany 50m gyors, 100m gyors, ezüst 400m gyors, 200m gyors, 200m hát, 100 m hát, bronz 200m vegyes, oklevél 100m mell V.hely, 200m mell V.hely.
Mirtillnek szeretettel gratulálunk!
Buzás Csabáné 8.B osztályfőnök
Rajzpályázati eredmények: Lipovszky Rebeka 5.A
676.
Kelt: 2020. december 18 Ikt. sz.: 1886 (2020)
Rajzpályázati eredmények: Lipovszky Rebeka 5.A
Lipovszky Rebeka (5/A) az Országos Magyar Vadászkamara által hirdetett "Téli berek" c. rajzpályázaton különdíjas lett. (JPEG - 743,4 kiB)
Lipovszky Rebeka 5.A tanuló 1. helyezést ért el a "Házi kedvencem karácsonya" c. országos rajzversenyen (JPEG - 989,8 kiB)
A 11.A csapata 3. helyezést ért el az országos érvelési versenyen
675.
Kelt: 2020. december 17 Ikt. sz.: 1884 (2020)
A 11.A csapata 3. helyezést ért el az országos érvelési versenyen
Szeretettel gratulálunk a 11.A csapatának (Hordós Bence, Ticz Péter, Varga Tamás), akik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által meghirdetett országos érvelési versenyen 3. helyezést értek el. Felkészítő tanáruk: Józsa Gabriella
Klein Anna 12.A megyei helyezése az Implom helyesírási versenyen
674.
Kelt: 2020. december 17 Ikt. sz.: 1883 (2020)
Klein Anna 12.A megyei helyezése az Implom helyesírási versenyen
Szeretettel gratulálunk az Implom helyesírási verseny megyei fordulóján elért 3. helyezéséhez KLEIN ANNA 12.A osztályos tanulónak! Felkészítő tanára: Baradits- Stummer Márta.
Kedves Padányisok! Bizonyára emlékeztek arra az emlékezetes napra, amikor a Nemzeti Színház igazgatója és színészei meglátogattak bennünket abból az alkalomból, hogy iskolánk csapata megnyerte a 2018-as országos színháztörténeti versenyt. A győztes csapatot Baradits- Stummer Márta tanárnő készítette fel, így a következő évi megmérettetésen már ő is az zsűri tagja volt. A köztévé kulturális csatornáján láthattuk a tanárnővel készített rövid interjút, melyet most szeretettel ajánlok figyelmetekbe! A műsorban megszólal Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház igazgatója és bepillanthattok a Bánk bán próbájára is.
dr.Takáts Erika humán munkaközösség
Sporteredményeink a Mezei Futó Liga 1. fordulóján, SVSE-cikk (Szekszárd, 2020.12.13.)
672.
Kelt: 2020. december 16 Ikt. sz.: 1880 (2020)
Sporteredményeink a Mezei Futó Liga 1. fordulóján, SVSE-cikk (Szekszárd, 2020.12.13.)
Advent 3. vasárnapján, Szekszárdon rendezték meg a Mezei Futó Liga 1. fordulóját. A 2020. december 13-i Mezei fordulón - a 2009-es korosztálytól a felnőttekig - különböző versenytávokon indulhattak a résztvevők. A fiúk 4 km-es versenyében (U16) szállt harcba Simon Bence (6.b), aki egyéni csúccsal (15:27) éppen lemaradt a dobogóról. Az U14-esek között egyéni legjobbjukat teljesítették Szirbek Titusz (15:43), Sinka Dániel (5.A)(15:43), Kiss András Gellért (6.A)(15:44). Kovács Botond 15:47-tel zárta a 4 km-t.
Gátvölgyi Ildikó 5.A osztályfőnök
8.A-s csapatunk kiváló teljesítménye a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján (2020.11.13.)
671.
Kelt: 2020. november 30 Ikt. sz.: 1873 (2020)
8.A-s csapatunk kiváló teljesítménye a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján (2020.11.13.)
A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján, 2020. november 13-án 8.A osztályos diákjaink az összesített eredmények alapján
II. helyezést, gimnáziumi kategóriában I. helyezést értek el
Barniak, Leventének és Zsombornak szeretettel gratulálunk a szép teljesítményhez! Szintén gratulálunk felkészítőjüknek, Bischofné Szabó Klára tanárnőnek eredményes felkészítő munkájához!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes Pintér Gábor munkaközösség-vezető
Sinka Dániel 5.A, Simon Bence 6.B és Kis András 6.A osztályos tanulóink sportsikerei
670.
Kelt: 2020. november 11 Ikt. sz.: 1864 (2020)
Sinka Dániel 5.A, Simon Bence 6.B és Kis András 6.A osztályos tanulóink sportsikerei
Atlétika 2100 méter mezei futás, Közép-Dunántúl Regionális csapatversenyében első helyezést ért el Sinka Dániel 5.A, Simon Bence 6.B és Kis András 6.A osztályos tanuló.
Iskolánkban számos remek sportoló tanul, kikre büszkék lehetünk. A 10. G-s Inhof Lili minden hétvégén versenyeken vesz részt és fantasztikus eredményekkel, kupákkal és érmekkel tér haza. A dobogó tetején állni nem ismeretlen érzés számára. Az elmúlt 1- 2 hónapról kérdeztük, merre járt, milyen eredményeket ért el. "Ebben az időszakban elég sok versenyünk volt! Nagyon szeretem a megmérettetéseket, mert rengeteg motivációt tud adni a hétköznapokban! Augusztus 30-án Ábrahámhegyen triatlon versenyen indultam. Ott a korosztályomban az első lettem, abszolútban pedig a 8-dik helyen végeztem. Szeptember 14-én Balatonkenesén váltóba triatlonoztunk! Nekem 20km futás jutott, amit 1ó 35p alatt teljesítettem! A csapat az első helyen végzett! Ez a verseny azért volt izgalmas számomra, mert együtt futhattam azokkal, akik egyénileg teljesítették az Ironman távot, amihez hihetetlen akarat és kitartás kell!" Lili szerényen csak ezt a két versenyt említette, bár hétvégéről hétvégére jönnek a fotók, eredmények, sikerek!
Lili! Szívből gratulálunk Neked! Valamint köszönjük edzőidnek a felkészítést!
Sárréti Krisztián 10.G osztályfőnök
Járványveszélyhelyzet miatt elmaradt oklevelek ... - Oktatási Hivatal Székesfehérvári POK (2020.09.01.)
667.
Kelt: 2020. október 13 Ikt. sz.: 1858 (2020)
Járványveszélyhelyzet miatt elmaradt oklevelek ... - Oktatási Hivatal Székesfehérvári POK (2020.09.01.)
Szeretettel gratulálunk!
Szabó László Miklós igazgató
Ismét arany érmet szerzett az SVSE csapata a MASZ által szervezett atlétika bajnokságon, ahol Nyemcsok Noel, Sinka Dániel 5.A-sok is szerepeltek
666.
Kelt: 2020. október 13 Ikt. sz.: 1857 (2020)
Ismét arany érmet szerzett az SVSE csapata a MASZ által szervezett atlétika bajnokságon, ahol Nyemcsok Noel, Sinka Dániel 5.A-sok is szerepeltek
"Tóthné Stupián Anikó, Egri-Németh Eszter és Nagy Cecilia tanítványai nem ismernek lehetetlent. A maratoni hosszúságú versenyen csak a legkitartóbbak maradnak talpon. Az U13-asok megmutatták, hogy jöhet az esti sötét, a hűvös idő, sok holtidő, ők a legjobbak a gyerekek között. Az "A" csapat, Ádám Hanna, Kiss András, Kiss Zsófia, Lengyel Laura, Nyemcsok Noel, Simon Bence, Sinka Dániel és Sirkó Csenge óriási eredménnyel lettek bajnokok, hiszen 60 ponttal (421) előzték meg a 2. helyezett ARAK narancs csapatát. A legeredményesebb veszprémi fiú Simon Bence lett, aki 59 ponttal segítette a csapatát a győzelemhez. Kiss András (57 pont) és Sinka Dániel (58 pont) maximum pontra (20) hozta az 1200 m akadályfutást."
Ovis rajzpályázat a Népmese napja alkalmából (2020. szeptember)
665.
Kelt: 2020. október 8 Ikt. sz.: 1856 (2020)
Ovis rajzpályázat a Népmese napja alkalmából (2020. szeptember)
Az idei évben is megrendeztük a magyar népmese napjára az ovis rajzpályázatot. Nagyon sok szép, színes alkotás érkezett be iskolánkba. A helyezettek a következők:
3 éves kategória: Kulcsár András
4 éves kategória: Doma Bence
5 éves kategória: I. Horváth Dóra II. Mészáros Dóra Kata III. Rozsnyai Borbála és Török Leonetta Különdíj: Kovács Sára
6 éves kategória: I. Keserű József II. Weinecker Karolina III. Tóth Zsófia Különdíj: Velegi Hanna
Mindenki rajzát köszönjük, a nyerteseknek gratulálunk! A járványügyi-helyzetre való tekintettel az eredményhirdetést nem tartottuk meg, de az elnyert jutalmakat elküldjük az óvodákba.
Keglovicsné Németh Andrea tagozatvezető
Szilágyi Barnabás 8.A tanulónk országos I. helyezett a Katolikus Iskolák Matematikaversenyén, megyei I. helyezett a 2019/2020. tanévi Zrínyi Ilona Matematikaversenyen
664.
Kelt: 2020. október 2 Ikt. sz.: 1855 (2020)
Szilágyi Barnabás 8.A tanulónk országos I. helyezett a Katolikus Iskolák Matematikaversenyén, megyei I. helyezett a 2019/2020. tanévi Zrínyi Ilona Matematikaversenyen
Szilágyi Barnabás 8.A osztályos tanuló a 2019./2020. tanévben a Katolikus Iskolák Dugonics András Matematikaversenyén meghívást kapott az országos döntőbe. A döntőket ebben a tanévben - a vírusjárványveszély okán -, 2020 szeptemberében tartották meg. A Katolikus Iskolák országos döntőjének értékeléséből idézet:"ezen az alkalommal csak győztesek ültek a feladatok elé. Itt, a döntőben már mindenki győztesnek érezheti magát."
SZILÁGYI BARNABÁS kategóriájában megnyerte a Dugonics András Matematikaversenyt, országos I. helyezett lett!
Szilágyi Barnabás továbbá, a 2019/2020. tanévben a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján 1. helyezettként jutott a döntőbe!
Szeretettel gratulálunk Barninak kiemelkedő matematikai teljesítményéhez! Egyúttal szeretettel gratulálunk felkészítő tanárának, Bischofné Szabó Klára tanárnőnek, kimagasló szaktanári munkáját köszönjük!
Szabó László Miklós igazgató Gaál Richárd igazgatóhelyettes
A "Láttam egy Shakespeare-t" kritikaíró pályázat eredményhirdetése
663.
Kelt: 2020. október 1 Ikt. sz.: 1854 (2020)
A "Láttam egy Shakespeare-t" kritikaíró pályázat eredményhirdetése
A Magyar Shakespeare Bizottság középiskolásoknak kiírt "Láttam egy Shakespeare-t" című esszéíró pályázatán Verrasztó Rebeka 11.E osztályos tanuló különdíjat kapott. Az ELTE-n rendezett Shakespeare-ünnepen adták át a díjakat 2020. szeptember 29-én:
Gratulálunk Rebekának a díjazott esszémunkához!
Baradits-Stummer Márta szaktanár
Ovis rajzpályázatunk a Magyar népmese alkalmából (határidő: 2020.09.23.)
662.
Kelt: 2020. szeptember 2 Ikt. sz.: 1849 (2020)
Ovis rajzpályázatunk a Magyar népmese alkalmából (határidő: 2020.09.23.)
Idén augusztusban, Zalaegerszegen rendezték a 2020-as Restart XCO Országos Bajnokságot. Iskolánk 12.h osztályos tanulója: Bokros Csenge( Limitless Team-XCO Nagykanizsa versenyzője) a nehéz időjárási körülmények között- a nagy esőzés miatt a pálya nagyon felázott- is remekül helytállt. Magabiztos versenyzéssel, első helyen végzett,így U 19-es magyar bajnoki címet szerzett.
Gratulálunk Csenge,sok sikert kívánunk a további versenyekhez!
Arnhoffer Ferenc osztályfőnök
Lipovszky Andor 5.B oszt. tanuló különdíjat kapott a "Találkozásom a Biblia élővilágával" rajz és fotópályázaton
660.
Kelt: 2020. június 12 Ikt. sz.: 1832 (2020)
Lipovszky Andor 5.B oszt. tanuló különdíjat kapott a "Találkozásom a Biblia élővilágával" rajz és fotópályázaton
Szeretettel gratulálunk!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Versenyeredményeink a 2019/2020. tanévi Veszprém Főegyházmegyei Hittanversenyen
659.
Kelt: 2020. június 9 Ikt. sz.: 1830 (2020)
Versenyeredményeink a 2019/2020. tanévi Veszprém Főegyházmegyei Hittanversenyen
A 2019/2020. tanévi főegyházmegyei hittanversenyen indult diákjaink eredményei a beküldött munkák alapján:
2020. I. forduló - Kehelykészítés 5. évfolyam I. Farkas Katalin és Horváth Richárd 5. osztály
2020. I. forduló - Rajz 4. évfolyam II. Weisz Trisztán
2020 II. forduló - Veszprém kerület Katolikus Iskolák 2.évfolyamosok I. Berta Lujza I. Sárréti Márk II. Pálfalvi Hanna II. Kőműves Boti III. Hauck Netti III. Szilasi Csenge
3-4. évfolyamosok I. Pálfalvi Sára I. Gacza Georgina II. Kárpáti Péter II. Czaitik Pál III. Pikó Emma III. Kiss Vanessza
6. évfolyamosok I. Temesi Julianna
Eredményeikhez szeretettel gratulálunk!
Sárváriné Pallos Kinga hit- és erkölcstan munkaközösség-vezető
A Magyar Shakespeare Bizottság középiskolásoknak kiírt "Láttam egy Shakespeare-t" című esszéíró pályázatán Verrasztó Rebeka 10.E osztályos tanuló különdíjat kapott. Az emléklapot a szeptemberben sorra kerülő ünnepélyes díjkiosztón fogják átadni a díjakhoz járó ajándékokkal.
Gratulálunk Rebekának a díjazott esszémunkájához!
Baradits-Stummer Márta szaktanár
Farkas Katalin 5.B osztályos tanuló tanulmányi versenyen elért eredményei
657.
Kelt: 2020. június 8 Ikt. sz.: 1827 (2020)
Farkas Katalin 5.B osztályos tanuló tanulmányi versenyen elért eredményei
A koronavírus okozta járvány mindenki életét felborította, diákok, dolgozók, gyerkőcök, szülők, családok, még házi kedvenceink is-, mindenki érezte a járvány okozta változásokat. Sokunknak home office üzemmódra kellett átállni, s így helyt állni a mindennapokban. A diákok is érezték ennek hatását, sok-sok nehézséggel találták szembe magukat. Email fiók létrehozása, iskolai levelezőrendszer mindennapos használata, barátkozás a digitális oktatási eszközökkel, Moza, Kréta, Redmenta, Classroom , a feladatok csak úgy cikáztak a hírcsatornákon, célba véve a diákokat. A sok-sok tennivaló, és feladat ezeken a felületeken, már szinte elvette az energiájukat attól, hogy egymással csevegjenek a már jól bevált kis csatornájukon Kata a járványhelyzet előtt sem tétlenkedett szabad idejében, tanulmányi versenyeken indult, imád sakkozni, csodálatosan rajzol, s nagy lelkesedéssel készített tananyaghoz kapcsolódó projekteket is. Járványhelyzet ide, vagy oda, Ő megőrizte lelkesedését, s továbbra is részt vesz tanulmányi versenyeken, persze hozzáteszem, a mindennapos feladatait is örömmel, teljes bedobással végzi, nap, mint nap. Kata az alábbi eredményeket érte el a Mozaikos versenyeken:
Történelemből a döntőbe jutott 251 versenyzőből 28. lett - csak 4 pontot vesztett az 5 forduló során.
Természetismeretből 208-ból az 55. lett, itt 5 pontot vesztett - ezzel nem hívták be a döntőbe.
Mivel jó eredményt ért el, indulhatott még egy kategóriában, az irodalmat választotta, itt 39-ik lett.
Gratulálunk Kata! Büszkék vagyunk Rád!
Varga Veronika osztályfőnök
Szilágyi Barnabás 7.A osztályos tanuló országos 3. helyezést ért el a Pécsi Egyházmegye levelezős internetes hittanversenyén (2020.05.16.)
656.
Kelt: 2020. május 18 Ikt. sz.: 1815 (2020)
Szilágyi Barnabás 7.A osztályos tanuló országos 3. helyezést ért el a Pécsi Egyházmegye levelezős internetes hittanversenyén (2020.05.16.)
Örömhír tanév végére! A Pécsi Egyházmegye Hitoktatási Irodája 2019. októberben indított egy négyfordulós országosan meghirdetett internetes hittanversenyt,, amely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódott. A főszervező Fábry Kornél atya és a Pécsi Egyházmegye volt. Ezen a versenyen indult Szilágyi Barnabás 7.A osztályos tanulónk, Berkes Angéla hittanár, osztályfőnök felkészítésével. A résztvevők száma több száz fő volt. A kb. 300 fős 7-8.osztályos korcsoportban Barni a III. helyen végzett!.
A Magyar Diáksport Szövetség idei évben befejezetnek tekinti a diákolimpia versenyeket. Ezért, hogy ne maradjatok verseny nélkül létrehozta a Game Time nevű online versenyét, melyben híres magyar sportolók által bemutatott kihívást kell teljesíteni, majd elküldeni az MDSZ-nek. Sok sportágban lehet teljesíteni, nem kell mindenben. Nekem nagyon tetszik, és ha annyi idős lennék mint ti és ilyen körülmények lennének, biztosan regisztrálnék és részt vennék a kihíváson. Nézzétek meg, olvassátok el a részvételi feltételeket. Szülőnek kell egy hozzájáruló nyilatkozat, ezért nekik is mutassátok meg. Nagyon jó játék, kíváncsi vagyok ki vesz benne részt. Írjátok majd meg! Aki sportol biztos kedvet kap hozzá! 2005-2009 között született tanulók vehetnek benne részt https://www.gametime.diakolimpia.hu/#/regulation-page
Hajrá: Kriszta néni
Kajdonné Fekete Krisztina testnevelő, szakmai munkaközösség-vezető
Kárpáti Péter 4.A oszt. tanulónk II.. helyezést ért el a Cholnoky Alapműveleti Versenyen (2020.03.10.)
654.
Kelt: 2020. május 4 Ikt. sz.: 1809 (2020)
Kárpáti Péter 4.A oszt. tanulónk II.. helyezést ért el a Cholnoky Alapműveleti Versenyen (2020.03.10.)
Szívből gratulálunk Péternek a szép teljesítményhez, valamint felkészítő osztálytanítójának, Hencz Viktória tanítónőnek!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Kertész Bence 12.A tanuló országos 2. helyezést ért el a 0. Bonus Intra Országos Történelemversenyen (2020.04.05.)
653.
Kelt: 2020. április 22 Ikt. sz.: 1805 (2020)
Kertész Bence 12.A tanuló országos 2. helyezést ért el a 0. Bonus Intra Országos Történelemversenyen (2020.04.05.)
A Mathias Corvinus Collegium szervezésében Magyarországon, illetve a határon túl középiskolai képzésben tanuló diákok részvételével megvalósult 10. Bonus Intra Országos Történelemversenyen Kertész Bence 12.A oszt. tanulónk 2. helyezést ért el. Idén a verseny témája a II. világháború volt. Az első fordulóban online tesztek megoldásával bizonyíthatta lexikális tudását. A második forduló során előre meghatározott résztémák egyikéről kellett 8 oldalas esszét összeállítania, a 6 alternatíva közül végül a repülőgép-hordozók II. világháborús szerepéről készítette el pályamunkáját. Esszéjében a repülőgép-hordozók különféle feladatköreit - haditechnikai bemutatás után - eseménytörténeti példákkal szemléltette, ezáltal átfogó képet adva ezen vízi hadieszközök kulcsfontosságú jelentőségéről. A döntőben az esszét online térben kellett prezentációs eszközök segítségével előadnia, neves szakmai zsűri előtt. A zsűri tagjai voltak: Babucs Zoltán, hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpont ügyvivő szakértője és a Magyar Hírlap lapszerkesztője, Csobán Pál, A Gödöllői Református Líceum Gimnázium történelemtanára, György Sándor, a Nemzeti Emlékezeti Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója.
Bencének gratulálunk szép tanulmányi eredményéhez, érettségi vizsgáihoz pedig sok sikert kívánunk!
Wilde Krisztina 12.A osztályfőnöke
Eredményünk a ZÖLD OKOS KUPA megyei fordulóján (2020.04.07)
652.
Kelt: 2020. április 7 Ikt. sz.: 1800 (2020)
Eredményünk a ZÖLD OKOS KUPA megyei fordulóján (2020.04.07)
A ZÖLD OKOS KUPA megyei fordulóján iskolánk csapata - Balogh Emma, Jámbor Ajsa, Kertész Kinga (8.A) 1. helyezést ért el- 100/95 ponttal -,ezzel részt vehet a regionális középdöntőn, melyet várhatóan 2020 őszén rendeznek meg.
Szép eredményükhöz gratulálunk!
Roznerné Nándorfy Nóra felkészítő tanár 8.A osztályfőnöke
Hegyikerékpár: Bokros Csenge már pontosan tudja, melyik út vezet a legjobbak közé (Nemzeti Sport 2020.04.04-ki online cikke)
651.
Kelt: 2020. április 7 Ikt. sz.: 1799 (2020)
Hegyikerékpár: Bokros Csenge már pontosan tudja, melyik út vezet a legjobbak közé (Nemzeti Sport 2020.04.04-ki online cikke)
A Szepes Gyula Művelődési Központ által, 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére meghirdetett rajzpályázaton, Lipovszky Andor (5B) különdíjban részesült, Lipovszky Áron (7A) munkáját pedig beválogatták a kiállítás anyagába.
Sajnos a vasárnapi díjátadó elmarad, ezzel együtt szeretettel gratulálunk a szép alkotásokhoz!
Szabó László Miklós igazgató
Kiss Anna kiemelt arany minősítést szerzett a pétfürdői országos népdaléneklési versenyen (2020.03.10.)
648.
Kelt: 2020. március 12 Ikt. sz.: 1782 (2020)
Kiss Anna kiemelt arany minősítést szerzett a pétfürdői országos népdaléneklési versenyen (2020.03.10.)
Szeretettel gratulálunk!
Hutvágner Erika ének-zene tanár
Pintér Stefánia 12.A tanulónk szép eredménye (2020.03.06-07.)
647.
Kelt: 2020. március 10 Ikt. sz.: 1779 (2020)
Pintér Stefánia 12.A tanulónk szép eredménye (2020.03.06-07.)
Keglovicsné Németh Andrea tanító, alsó tagozat vezetője Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Szótárhasználati verseny (német nyelv, 6.B osztály)
645.
Kelt: 2020. március 8 Ikt. sz.: 1776 (2020)
Szótárhasználati verseny (német nyelv, 6.B osztály)
Idén is neveztünk, három csapattal a 6/b németesei közül a Maxim Kiadó, Tiéd a szó-tár nevű szótárhasználati versenyére. A verseny három fordulós online elődöntőből, egy középdöntőből, s az országos döntőből áll, ahova kategóriánként a legjobb nyolc csapatot hívják be. Tavaly sikerült eljutnunk egy csapattal az országos döntőig! Idén ezt a bravúrt nem tudtuk megismételni, de semmi esetre sem kell szégyenkezni az eredmény miatt, hiszen a három csapatból, kettő bejutott a középdöntőbe, s innen, a döntőbe jutáshoz szükséges 100 pontból, mindössze 3 pont hiányzott a Ringer csapatnak. Csapattagok: Koscsisák Mátyás, Pálfalvi Gáspár, Szabó Bendegúz és Szabó Botond. A Ritter csapat is a szép középmezőnyben végzett, nekik 89 pontjuk lett, Fekete Sámuel, Horváth György Botond és Major Vilmos tanulókkal. Szépen dolgozták végig a feladatokat a lányok is, Lázár Panna, Temesi Julianna, Takács Szófia és Balai Réka.
Ügyesek voltatok, szeretettel gratulálok a csapatoknak!
Pintér-Kiss Viktória német nyelvtanár
VI. KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VETÉLKEDŐ (2020.02.26.)
644.
Kelt: 2020. február 27 Ikt. sz.: 1774 (2020)
VI. KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VETÉLKEDŐ (2020.02.26.)
Talán sokan emlékeznek rá, hogy tavaly a Kossuth Iskolában a felső tagozatosok számára rendezett városi könyvtárhasználati vetélkedőt a mi csapatunk nyerte meg. A Padányi Iskola csapatát akkor a Horváth Blanka, Peresztegi Borbála, Szücs Emese összeállítású csapat képviselte. A lányok ügyes versenyzéssel nemcsak a versenyt nyerték meg, de a következő évi verseny rendezésének jogát is. Így idén 2020.február 26-án 14 órakor került sor iskolánk aulájában a VI. VÁROSI KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VETÉLKEDŐ megrendezésére. A versenyre most 5 csapat nevezett be: a Hriszto Botev Általános Iskola csapata, a Deák Ferenc Általános Iskola csapata, a Kossuth Lajos Általános iskola csapata, a Rózsa úti Általános Iskola csapata valamint a Simonyi Zsigmond Általános Iskola csapata. A háromfős csapatoknak 6 feladatot kellett megoldania. A feladatok között voltak már hagyományosnak mondható feladatok: katalógus céduláról adatgyűjtés, betűháló, keresztrejtvény, volt amikor a kézikönyveket kellett használni (Szólásparódiák). Az Activity új feladat volt és bizony megmozgatott minden csapatot. A körülbelül másfél órás vetélkedés végén a zsűri hirdetett eredményt. A zsűri tagjai voltak: Kámánné Szőke Katalin (Padányi Iskola) Elnök; Szukics Éva (Deák-iskola, könyvtáros); Wágnerné Horváth Emőke (Rózsa úti Iskola, könyvtáros). A következő eredmény született:
helyezett: Kossuth Lajos Általános Iskola csapata (73.5 pont)
helyezett: Hriszto Botev Általános Iskola csapata (70 pont)
helyezett: Simonyi Zsigmond Általános iskola csapata (67.5 pont)
helyezett: Rózsa úti Általános Iskola csapata (66.5 pont
helyezett: Deák Ferenc Általános Iskola csapata. (57 pont)
Ennek megfelelően a plüss "Bölcs Bagoly" a Kossuth Iskolába "repült", és jövőre ott találkoznak a város könyvszerető diákjai.
Szeretettel gratulálunk minden versenyzőnek!
Molnárné Halmos Mária könyvtáros, szervező
Angol nyelvi szépkiejtési verseny (2020.02.13.)
643.
Kelt: 2020. február 27 Ikt. sz.: 1772 (2020)
Angol nyelvi szépkiejtési verseny (2020.02.13.)
Ebben a tanévben 46 lelkes diákunk mérte össze tudását a házi versenyünkön. A legjobb teljesítményt az alábbi diákjaink nyújtották:
5. évfolyam
Kondek Milán 5.a
Bogdán Máté 5.a
Arday Petra 5.a
6. évfolyam
Boga Bertalan 6.b, Veiland Hunor 6.a
Szabó Kincső 6.a
Csertán Péter 6.a
7-8. évfolyam
Szalai Nóra 8.a
Benkovics-Kaszner Lázár 8.a
Király Imola 7.a, Bartalus Mirtill 7.b, Edvy Levente 7.a
9-11. évfolyam
Staub Réka 9.NyD, Mihálovics Krisztofer 9.G
Howe Péter 9.NyB
Schweighardt Luca 9.NyD, Verrasztó Rebeka 10.E
Szép felkészülésért különdíjat kapott: Molnár Barbara 12.H
A zsűri döntése alapján iskolánkat az alábbi tanulók képviselhetik a városi versenyen: 5-6. évfolyam: Veiland Hunor 6.a és Boga Bertalan 6.a 7-8. évfolyam: Szalai Nóra 8.a és Benkovics-Kaszner Lázár 8.a
Örömmel gratulálunk minden résztvevőnek és a helyezetteknek! A továbbjutóknak jó felkészülést és eredményes szereplést kívánunk!
Boleraczkiné Hári Marianna angol nyelvi munkaközösség-vezető
Családom a csapatom (2020.02.15.)
642.
Kelt: 2020. február 20 Ikt. sz.: 1771 (2020)
Családom a csapatom (2020.02.15.)
A Házasság hete rendezvénysorozat keretében Családom a csapatom címmel rajzpályázatot írtak ki a szervezők általános iskolások és óvodások számára. Iskolánkból is több ötletes, ügyes munkával neveztünk. A díjak átadására 2020. február 15-én került sor a Petőfi Színház aulájában. A gyermekek munkáit négy korcsoportban értékelték, a jutalmakat Porga Gyula polgármester és Dr. Márfi Gyula nyugalmazott érsek adták át. Az alsó tagozatosok közül iskolánk 4. A osztályából a következő tanulók értek el szép eredményt:
Rodeman Veronika I. helyezés
Esső Csenge Magdolna II. helyezés
Kiss Janka különdíj
Moór Benedek Konrád különdíj.
A szép eredményekhez szívből gratulálunk!
Steinerné Kovács Judit felkészítő tanár, osztályfőnök
Német szépkiejtési verseny iskolánkban (2020.02.14.)
641.
Kelt: 2020. február 19 Ikt. sz.: 1769 (2020)
Német szépkiejtési verseny iskolánkban (2020.02.14.)
Február 14-én rendeztük meg a németesek szépkiejtési versenyét. A diákok két korcsoportban mutathatták meg, mennyire sikerült a németórákon elsajátítani a helyes kiejtést. Az 5-6. és 7-8.osztályosok felkészültségét külön mértük. Első feladatként egy szöveget kellett minden versenyzőnek elmondania. Értékelési szempont volt ennél a feladatnál a szép kiejtés, előadásmód és a szöveghűség. Második feladatként egy ismeretlen szöveget kellett minden versenyzőnek felolvasnia. A következő eredmények születtek
5-6. osztályosok:
Major Vilmos 6.B
Peresztegi Borbála 6.A
7-8. osztályosok:
MZámbó Patrik 8.A
Koczor Szabolcs 8.A
A helyezettek képviselik iskolánkat az áprilisban megrendezésre kerülő megyei versenyen.
Gratulálunk a helyezetteknek, köszönöm minden versenyzőnek a részvételt és kollégáimnak, Joóné Novák Mónikának, Papp Erzsébetnek, Pintér Viktóriának, Wilde Krisztinának a versenyszervezést, a diákok felkészítését és a zsűrizést!
Kovács Gyöngyi munkaközösség-vezető
Eötvös-szónokverseny és Kazinczy-szépkiejtési verseny - az iskolai forduló eredménye (2020.02.05, 12.)
640.
Kelt: 2020. február 18 Ikt. sz.: 1768 (2020)
Eötvös-szónokverseny és Kazinczy-szépkiejtési verseny - az iskolai forduló eredménye (2020.02.05, 12.)
Eötvös - szónokverseny Iskolai forduló ideje: 2020. február 5. 15.00. Résztvett: 9 tanuló a zsűri tagjai: Baradits-Stummer Márta, Hordós Csaba, Sebő József
Iskolánkat a verseny regionális fordulóján: Kertész Bence 12. A és Takács Viktor 11. A képviseli
Kazinczy - verseny Iskolai forduló ideje: 2020. február 12. Résztvett: 9 tanuló a zsűri tagjai: Kollát Judit, Kólinger Attila, Kámánné Szőke Katalin
Iskolánkat a verseny megyei fordulóján: Molnár Csilla Noémi 9.G és Hódosi Borka 10.E képviseli
Minden versenyzőnek és tanárának köszönjük lelkesedését, munkáját, a továbbjutóknak pedig eredményes és sikeres felkészülést kívánunk a következő fordulóban.
Humán munkaközösség
Gratulálunk: Istoc Grosu Cosmin 9.G oszt. diákunk elnyerte a PPCHA Szent Gellért Ösztöndíját! (2020. január 31.)
639.
Kelt: 2020. február 18 Ikt. sz.: 1767 (2020)
Gratulálunk: Istoc Grosu Cosmin 9.G oszt. diákunk elnyerte a PPCHA Szent Gellért Ösztöndíját! (2020. január 31.)
Nyakas János középiskolai szavalóverseny (2020.02.14.)
638.
Kelt: 2020. február 18 Ikt. sz.: 1766 (2020)
Nyakas János középiskolai szavalóverseny (2020.02.14.)
2020. február 14-én rendezték meg a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziumban a Nyakas János megyei középiskolai szavalóversenyt. A verseny Veszprém megyei szervezője: Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ, meghirdetője: VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnázium. Iskolánkat három tanuló képviselte: Baji Krisztina 10.E, Verrasztó Rebeka 10.E (felkészítő tanáruk: Baradits-Stummer Márta) és Horváth Levente 11.H (felkészítő tanára: Hordós Csaba). Köszönjük munkájukat és helytállásukat. Kötelező és szabadon választott versének előadásával Baji Krisztina 10.E osztályos tanuló - a zsűri döntése alapján - a dobogó második fokára állhatott .
Szép siker a középiskolás sakk diákolimpián (2020.01.16.)
635.
Kelt: 2020. február 5 Ikt. sz.: 1761 (2020)
Szép siker a középiskolás sakk diákolimpián (2020.01.16.)
Varga Tamás 10. a osztályos tanuló a Veszprém megyei sakk diákolimpia megyei döntőjében második helyezést ért el. A versenyben legyőzte azt a vetélytársát is, aki a tavalyi országos döntőben bronzérmet szerzett. Csak nagyon kevéssel maradt le a dobogó legfelső fokáról.
Sikeréhez sok szeretettel gratulál osztályfőnöke:
Pintér Gábor
Gratulálunk! - a 10.A csapata országos 1. helyezést ért el a Bolyai Anyanyelvi Versenyen (2020.01.25.)
634.
Kelt: 2020. január 30 Ikt. sz.: 1757 (2020)
Gratulálunk! - a 10.A csapata országos 1. helyezést ért el a Bolyai Anyanyelvi Versenyen (2020.01.25.)
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny - 2020
Fél 11-kor indultunk el, de számításunkba nem tudtuk belekalkuláni Zsolt sofőrünk csodálatos teljesítményét, és délben már a Baár Madas Református Iskola kapuit döngettük. A verseny fél 2-kor kezdődött, vagyis további másfél óra állt rendelkezésünkre, hogy kikapcsolódjunk. Ez olyan jól sikerült, hogy teljes nyugodtsággal és magabiztossággal ülhettünk le megoldani a feladatokat.Ezután kis idővel zajlott az eredményhirdetés, ahol minden kimondott névvel vidámabbak lettünk, végül a dobogó legfelső fokára szólítottak minket. Köszönjük felkészítő tanárunknak, Józsa Gabriellának és Baradits-Stummer Mártának a felkészítést, Pintér Gábor osztályfőnökünknek a lelki támogatást és Zsolt sofőrünknek a zökkenőmentes utat!
Hordós Bence 10.A
Farkas Katalin 5. b. osztályos tanulónk sikerei
633.
Kelt: 2020. január 28 Ikt. sz.: 1755 (2020)
Farkas Katalin 5. b. osztályos tanulónk sikerei
Farkas Katalin 5.B osztályos tanuló, sakk diákolimpia városi döntőjében, korcsoportjában I. helyezést ért el, ügyesen kivívta ezzel, hogy a megyei diákolimpián részt vehessen. Időközben, két sakk megmérettetés között másik kedvenc időtöltésének is élt, s színes ceruzákat, ecsetet ragadva, iskolánk rajzversenyére is benyújtotta alkotását. Mind iskolánk rajzpályázatán, mind a diákolimpián II. helyezést ért el. Ez utóbbi eredménye alapján továbbjutott az országos döntőbe is. Hajrá Kata, szurkolunk!
Varga Veronika 5.B osztályfőnöke
Padányisok eredményei a sakk diákolimpián (Veszprémi Napló 2020.01.23-ki cikke)
632.
Kelt: 2020. január 24 Ikt. sz.: 1753 (2020)
Padányisok eredményei a sakk diákolimpián (Veszprémi Napló 2020.01.23-ki cikke)
TÁJÉKOZTATÁS: VI. Nepusz Bálint Emléktorna (2020.02.07.)
631.
Kelt: 2020. január 20 Ikt. sz.: 1751 (2020)
TÁJÉKOZTATÁS: VI. Nepusz Bálint Emléktorna (2020.02.07.)
Tisztelt szülők, Diákok, Öregdiákok!
Tájékoztatjuk, hogy iskolánk hagyományos "VI. Nepusz Bálint Emléktorna" - közismert néven "Vasember" - 12 órás sportrendezvényére 2020. február 7. péntek 18:00 órától szombat 06:00 óráig kerül sor a Padányi sportcsarnokában. Ezen az eseményen csak szülői engedéllyel lehet részt venni.
Testnevelői munkaközösség
MAKETT KIÁLLÍTÁS és PUZZLE VERSENY a Veszprémi Völgyikút házban - SZÜLŐI BESZÁMOLÓ (2020.01.16-19.)
630.
Kelt: 2020. január 20 Ikt. sz.: 1750 (2020)
MAKETT KIÁLLÍTÁS és PUZZLE VERSENY a Veszprémi Völgyikút házban - SZÜLŐI BESZÁMOLÓ (2020.01.16-19.)
2020 január 16.ától-19.ig került megrendezésre az első jótékony célú MAKETT KIÁLLÍTÁS és PUZZLE VERSENY a Veszprémi Völgyikút házban.Czimmermann Balázs az ötletgazda és makett építő 100 db csodálatos műve volt látható és e mellett rendezte meg a puzzle versenyt felnőtt egyéni,felnőtt csoportos és gyerek kategóriában. Padányis gyerekeink nagyon szép eredményt értek el a 300db-os xxl méretű puzzle kirakásában. 1.hely: Gál Zoé Napsugár 3.A 2.hely:Holubecz Dorka 2.B 3.hely:Luter Kevin 4.B 5.hely:Jánosik Réka Eszter 2.B A gyerekek nagyon jól érezték magukat! A kirakós verseny és makett kiállítás teljes bevételét a Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház Gyermekosztálya kapta melyet 92000 ft festékekre és 122250 ft gyógyászati eszköz vásárlására fordítanak majd.
A következő verseny kb.4 hónap múlva lesz Székesfehérváron.Mindenkit szeretettel várunk!
Eredményeink a Veszprém város és körzete Sakk Diákolimpián (2020.01.14, 16.)
629.
Kelt: 2020. január 18 Ikt. sz.: 1748 (2020)
Eredményeink a Veszprém város és körzete Sakk Diákolimpián (2020.01.14, 16.)
A Veszprém város és körzete Sakk Diákolimpiát 2020. január 14. és 16-án rendezték meg városunkban, melyen iskolánk diákjai eredményesen szerepeltek. Az egyéni döntőben Kaiser Márk 4. a osztályos tanuló lett a II. helyezett. Iskolánk sakkcsapata szintén a II. helyezést érte el. A csapat tagjai: Kaiser Márk 4.A, Farkas Kata 5.A, Lakó Nándor 5.A, Tiszttartó Ágoston 5.A osztályos tanulók.
Czuppon-Horváth Lili 8. A osztályos tanuló a november végén, Szigetszentmiklóson megrendezésre került második World Sport Kempo világkupán összesen 6 versenyszámban nevezett, kettő technikaiban és 4 küzdelmiben. Mind a pusztakezes mind pedig a fegyveres formagyakorlatot magas pontokkal megnyerte Lili. Majd következtek a küzdelmi versenyszámok. Elsőként knock-down (pusztakezes viadal) versenyszámban lépett pástra, ahol kopogtatással nyerte a meccseket és ismét felállhatott a dobogó legfelső fokára. B-viadalban sem akadt legyőzője Lilinek, így abból is a legfényesebb érmet akasztották a nyakába. Este került sor a gi földharc mérkőzésekre, ahol is a döntőben szabálytalan technikát alkalmaztak ellene és sajnos lesérült, azonban az aranyat földharcból is elhozta. A hatodik versenyszámban sérülése miatt már nem léphetett pástra, de így is 5 versenyszámból 5 aranyérmet sikerült elhoznia.
Szeretettel gratulálunk!
Benke Péter testnevelő
Gratulálunk: az eplényi "Hómenők" családi síversenyen Boga Kata 7.B tanulónk 3. helyezést nyert (2020.01.14.)
627.
Kelt: 2020. január 15 Ikt. sz.: 1746 (2020)
Gratulálunk: az eplényi "Hómenők" családi síversenyen Boga Kata 7.B tanulónk 3. helyezést nyert (2020.01.14.)
2020. január 4-én Pápán volt a Hirtenberger U11 Pelc Kupa labdarúgó terembajnokság, melyen Sinka Dániel iskolánk 4. a osztályos tanulója gólkirály lett.
Szeretettel gratulálunk!
Szép alsós sporteredmény (Pápa, 2020.01.12.)
625.
Kelt: 2020. január 15 Ikt. sz.: 1744 (2020)
Szép alsós sporteredmény (Pápa, 2020.01.12.)
2020. január 12-én Pápán atlétikai verseny volt az U13-as korosztály számára, melyen a veszprémi csapat 1. helyezést ért el. Tagjai közt voltak iskolánk tanulói is:
Sinka Dániel 4.A
Simon Loránd 4.B
Szeretettel gratulálunk!
KARÁCSONYI RAJZPÁLYÁZAT 2019.
624.
Kelt: 2019. december 13 Ikt. sz.: 1736 (2019)
KARÁCSONYI RAJZPÁLYÁZAT 2019.
A NŐVÉR tudományos és továbbképző szakfolyóirat 2019. évben is meghirdette karácsonyi rajzpályázatát az egészségügyi középfokú szakképzésbe és az egészségtudományi felsőoktatásba járó tanulók/hallgatók körében. Összesen 32 pályamunka érkezett be. A beérkezett alkotások közül a zsűri az ötletesség, az alkalmazott technikai kivitelezés és a megadott témához történő illeszkedés szempontjait vette figyelembe. I. helyezést ért el iskolánk tanulója Pap Letícia Zoé 10.E osztályos tanulónk!
Gratulálunk a nyertesnek!
Dr. Bótor Szabolcsné szakmai igazgatóhelyettes Győriné Egresi Adrienn szakoktató, osztályfőnök
Gratulálunk: a Diákolimpián leánycsapatunk röplabda "A" kategóriában megyei 3. helyezést ért el (2019.12.10.)
623.
Kelt: 2019. december 10 Ikt. sz.: 1734 (2019)
Gratulálunk: a Diákolimpián leánycsapatunk röplabda "A" kategóriában megyei 3. helyezést ért el (2019.12.10.)
A tanévenkénti rajzverseny-rendezés a Padányiban immár 21 éves tradíció (utóbbi tíz tanévben megyei szinten). A rajzverseny fontosságát abban látjuk, hogy:
a diákok valós időben és helyszínen összemérhessék rajzolási-festési készségüket-képességüket (ez nem rajzpályázat);
az itt elért eredmények növelik a rajz és vizuális kultúra tantárgyi presztízsét.
A 2019. november 9-én, szombaton megrendezett
Veszprém Főegyházmegyei Padányi Rajzversenyen
a Veszprém Főegyházmegye területéről, 9 iskolából összesen 31 diák mérte össze rajztudását, három korcsoport-kategóriában. A rajzverseny a szintén hagyományos Veszprém Főegyházmegyei Szavaló- és Prózamondó-versennyel egy időben került megrendezésre. A rendezvény szakmai megnyitóján Papp Erzsébet rajztanár, versenyszervező instruálta a versenyzőket.
A verseny-téma mindhárom korcsoportban: természeti/cserepes virág/ és mértani formákból álló csendélet megoldása, 120 percen belül.
A versenyen a felkészítő rajztanárok zsűrije titkos szavazással alakították ki az azonosító kóddal ellátott, névtelen versenymunkák szakmai rangsorát. Ezúttal minden korcsoportban a megszokott három helyezésen kívül különdíjat is adhattunk.
Versenyeredmények:
Kategória
1. helyezett
2. helyezett
3. helyezettek
különdíj
I. kat. 5-6. évf. (8 fő)
Kara Kamilla Lola 6. o. Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és AMI fk.tanár: Gárdonyi Anikó
Farkas Katalin 5.o. Padányi Katolikus Iskola fk.tanár: Hegedüs Antónia
Döbröntei Dóra Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és AMI, Veszprém fk.tanár: Szitási Péter
Takó Hanna Zsófia Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és AMI, Veszprém fk.tanár: Szitási Péter
Kategória
1. helyezett
2. helyezett
3. helyezett
különdíj
II. kat. 7-8. évf. (11 fő)
Császár Armand 8.o. Pápai Református Kollégiium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma fk.tanár: Pesei Petra
Bocsi Jázmin Hanna Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és AMI fk.tanár: Gárdonyi Anikó
Balázs Bernát Pápai Református Kollégiium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma fk.tanár: Pesei Petra
Helischer Barbara Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és AMI, Veszprém fk.tanár: Szitási Péter Lukács Réka Veszprémi Cholnoky Jenő Általános Iskola fk.tanár: Nemes Dezső
Kategória
1. helyezett
2. helyezett
3. helyezett
különdíj
III. kat. 9-12. évf. (4 fő)
Lőrincze Viktória Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma fk.tanár: Marosi Diána
Szilágyi Anna Vetési Albert Gimnázium, Veszprém fk.tanár: Szitási Péter
Straub Réka 9NY/D Padányi Katolikus Iskola fk.tanár: Papp Erzsébet
Rácz Gáspár Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma fk.tanár: Marosi Diána Königsberger Dorottya Noszlopy Gáspár Gimnázium, Veszprém fk.tanár: Szitási Péter
A szép eredményekhez a diákoknak és rajztanáraiknak szívből gratulálunk!
A zsűrit alkotó rajztanárok: Gárdonyi Anikó (Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és AMI), Hegedűs Antónia (Padányi Katolikus Iskola - Veszprém), Papp Erzsébet (Padányi Katolikus Iskola - Veszprém), Valaczkai Pál (Padányi Katolikus Iskola Tótvázsonyi Tagiskolája), Pesei Petra (Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma), Szitás Péter (Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és AMI), Nemes Dezső (Veszprémi Cholnoky Jenő Általános Iskola)
Papp Erzsébet szervező rajztanár Hegedüs Antónia rajztanárok
Az országos döntőbe jutott a középiskolai Bolyai anyanyelvi csapatverseny 10.A osztályos csapata (2019.11.26.)
621.
Kelt: 2019. november 27 Ikt. sz.: 1725 (2019)
Az országos döntőbe jutott a középiskolai Bolyai anyanyelvi csapatverseny 10.A osztályos csapata (2019.11.26.)
2019. november 15-én rendeztük iskolánkban a középiskolai Bolyai anyanyelvi csapatverseny körzeti fordulóját a C12-C13-as tantermekben. A versenyen 10 csapat indult iskolánkból. A 10. A osztály csapata a Pannónia körzeti fordulójának 3. helyezettje lett. Csapattagok: Hordós Bence, Szilágyi Veronika, Tekker Dániel és Ticz Péter. A csapat felkészítő tanárnője Józsa Gabriella. A csapat eredménye alapján meghívást kapott a januári országos döntőre Budapestre. A középiskolai Bolyai anyanyelvi csapatverseny körzeti fordulójának eredményei:
Köszönjük minden csapatnak a közös gondolkodást! Gratulálunk a szép eredményhez!
Hagyományainkhoz hűen, az idén is meghirdettük Veszprém város és a környező települések általános iskolái körében komplex természettudományi csapatversenyünket. A benevezett nyolcadikosok iskolánk több helyszínén mérték össze tudásukat. Szakmai munkaközösségünk tagjai a biológia, fizika, földrajz, kémia és informatika tantárgyi területekről hozott, játékos-logikai feladatok elé állították a csapatokban versengő diákokat. A vidám hangulatú csapatversenyen:
helyezett: Ötösfogat ( Szilágyi Erzsébet Keresztény Iskola)
helyezett: Tótvázsony
helyezett: Padányi 8.B.
Szeretettel gratulálunk a helyezetteknek szép eredményeikhez, s mindenkinek a nyújtott teljesítményekhez!
Ferenczy-Tóth Ildikó középiskolai biológiakémia sz. tanár, természettudományi mk-vezető
Iskolánk 4.A osztályos tanulója, Sinka Dániel 1. helyezést ért el a Közép-Dunántúli Régió mezei futóversenyén az 1600-méteres távon, melyet 2019 október 26-án Nemesvámoson tartottak.
Eredményéhez gratulálunk!
Alsó tagozat tanítói
Állatok világnapja 2019. október 4. (2019.10.25.)
617.
Kelt: 2019. november 13 Ikt. sz.: 1712 (2019)
Állatok világnapja 2019. október 4. (2019.10.25.)
A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény és Vadaspark 2019. október 4-én az állatok világnapja alkalmából rendezte meg az immár hagyományossá vált állatismereti vetélkedőjét. Iskolánk alsó tagozatából a 2. évfolyamos tanulóink korcsoportjukban 2. helyezést értek el. Csapattagok:
Szilágyi Bernadett 2.A
Szücs Hanga 2.A
Udvarhelyi Dóra 2.A
Ötvös Pál 2.B
Simon Ádám 2.B
Gratulálunk a szép eredményhez!
Alsó tagozat tanítói
A Bolyai Matematika Csapatverseny Megyei/Körzeti fordulóján elért eredményeink (2019.10.25.)
616.
Kelt: 2019. november 12 Ikt. sz.: 1711 (2019)
A Bolyai Matematika Csapatverseny Megyei/Körzeti fordulóján elért eredményeink (2019.10.25.)
A Bolyai Matematika Csapatverseny Megyei/Körzeti fordulóján a gimnáziumi kategóriában I. helyezést értek el a 7. és 8. osztályos csapataink. A csapatok tagjai:
A 7. osztályosok 138 pontot gyűjtöttek, így az összesítésben is a legjobbak között voltak.
Köszönjük a munkájukat!
Bischofné Szabó Klára matematikatanár, felkészítő
Német háziverseny iskolánkban (2019.10.15.)
615.
Kelt: 2019. november 4 Ikt. sz.: 1707 (2019)
Német háziverseny iskolánkban (2019.10.15.)
Az idei tanévben október 15-én tartottuk meg a németesek háziversenyét. Négy kategóriában indultak a versenyzők, teszt- és szövegértési feladatokat kellett megoldaniuk. A németet második nyelvként tanulók is versenyeztek, ők az évfolyamukhoz képest egy kategóriával lejjebb kerültek. A következő eredmények születtek:
7. és 8. évfolyam:
Zsibrita Regő 8.A
Szilágyi Barnabás 8.A
Jámbor Ajsa 7.A / Zámbó Patrik 7.A
9. évfolyam és 10. (német második nyelv):
Sándor Borbála 9.Ny/D
Gyarmati Rita 9.A
Sütő Dorottya 9.Ny/D
10. évfolyam/ 9.G és 11. (német második nyelv):
Kárpáti Brigitta 9.G
Tekker Dániel 10.A
Illés Natália 9.G
11. évfolyam/ 10.G:
Czuczai Dorina 10.G
Tóth Benedek 10.G
Nagy Anna 10.G / Csertán Zsófia 11. A
Minden kategóriában a helyezettek könyvjutalomban részesültek. Köszönöm a tesztek összeállításában és javításában kollégáim munkáját.
Köszönjük a diákok részvételét és gratulálunk a nyerteseknek!
Kovács Gyöngyi munkaközösség-vezető
Szavazást kérünk minden 3-12. évfolyamos diákunktól! - "English is fun! 2019" angol nyelvi rendezvény (2019. nov. 25-ig)
614.
Kelt: 2019. október 25 Ikt. sz.: 1706 (2019)
Kedves 3-12. évf. Tanulóink!
Kérjük, az alábbi weblap segítségével szavazzatok a D-épület folyosón kiállított 32 db angol nyelvi poszterek egyikére: melyik tetszett a legjobban? Vigyázat: mindenkinek csak egyszer van lehetősége szavazni, oktatási azonosítója megadása mellett!
A Szent Margit Római Katolikus Óvoda 25. évfordulója alkalmából meghirdetett rajzpályázat eredményei
613.
Kelt: 2019. október 16 Ikt. sz.: 1694 (2019)
A Szent Margit Római Katolikus Óvoda 25. évfordulója alkalmából meghirdetett rajzpályázat eredményei
A veszprémi Szent Margit Római Katolikus Óvoda 25. jubileumának alkalmából meghirdetett "Az én óvodám" rajzpályázatoán iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el:
Alsós diákok sikere a Közép-Dunántúli Régió Atlétika versenyen (2019.10.04.)
609.
Kelt: 2019. október 5 Ikt. sz.: 1685 (2019)
Alsós diákok sikere a Közép-Dunántúli Régió Atlétika versenyen (2019.10.04.)
2019. október 4-én, pénteken a Székesfehérváron tartott Közép-Dunántúli Gyermek Atlétikai versenyen a csapat első helyezést ért el. A csapat tagjai között három alsós padányis diák is szerepelt: Sinka Dániel 4.A Nyemcsok Noel 4.B Simon Lóránd 4.B
Sikereikhez gratulálunk!
Hencz Viktória, Hegedüs Antónia tanítónők
Negyedikes tanulónik szép sporteredményei
608.
Kelt: 2019. szeptember 27 Ikt. sz.: 1678 (2019)
Negyedikes tanulónik szép sporteredményei
Sinka Dániel 4.A és Simon Loránd 4.B osztályos tanulóink a XXI.Program Közép-Dunántúli Régió egyéni 1000 m futásban 2., illetve 3. helyezést, valamint Dani távolugrásban 2.helyezés
Csapatunk ezüstérmes a 48. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen (Zalaegerszeg, 2019.09.13-15.)
607.
Kelt: 2019. szeptember 16 Ikt. sz.: 1675 (2019)
Csapatunk ezüstérmes a 48. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen (Zalaegerszeg, 2019.09.13-15.)
A Magyar Vöröskereszt szervezésében 2019. szeptember 13-15. között került megrendezésre a 48. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Zalaegerszegen. Veszprém megyét gyermek kategóriában öten képviselhettük. A csapat tagjai: Kondor Vivien Amanda, Kondics Rita, Istenes Csenge Adél, Kovács- Kerülő Krisztina 9.E osztályos tanulók és Kocsis Anna Viktória. Pénteken a csapatok a regisztráció után részt vettek az ünnepi megnyitón. Szombaton reggel kezdetét vette a verseny. Reggel 9 órától 18 óráig 7 gyakorlati kárhelyen kellett bizonyítanunk, ezen kívül voltak meg állomások, ahol lehetőségünk volt kicsit pihenni és átbeszélni az addig történteket. Nagy odafigyelést igényeltek a kárhelyek. A legnehezebb feladat minden évben a tömeges baleset. Idén a szakmai zsűri megint komoly kihívás elé állított minket. Egy építkezésen feldőlt daru temetett maga alá embereket. Az imitátorok idén is kitettek magukért, élethűen demonstrálták a serüléseket. Találkozhattunk még olyan sérülésekkel, balesetekkel, mint autóbaleset, mellkasi sérülés, áramrázott-, csonkolt sérülés, szívroham, epilepsziás nagyroham, lőtt sérült, anafilaxiás sokk, stroke, nyílt lábszártörés. A pihenő állomásokon tesztet töltöttünk, szomjunkat oltottuk vagy lelket öntöttünk egymásba. A verseny minden pillanata tele volt izgalmakkal, és váratlan fordulatokkal. Megpróbáltuk mindenhol a maximumot nyújtani. A hibáinkból is rengeteget tanultunk. Sok tapasztalatot szereztünk idén is. Amikor véget ért a verseny és találkozhattunk a felkészítőnkkel, egymás szavába vágva meséltük a nap történéseit. Este aztán a záró ünnepségen hatalmas volt a boldogság, amikor megtudtuk, hogy ezüst minősítést nyert a csapatunk. Nagyon erős volt az idei mezőny. Ez a három nap tele volt kalandokkal. Boldogság, megkönnyebbülés, szomorúság és siker kísért végig minket ezen az úton. Nagyon hálásak vagyunk, hogy Sárrétiné Henn Anita tanárnő készített fel minket. Köszönjük szépen, hogy időt áldozott ránk, támogatott minket, biztatott és lelket öntött belénk sokszor.
Kondics Rita 9.E osztályos tanuló
Szívből gratulálunk egészségügyi szakgimnazistáinknak a kiváló teljesítményükhöz, és szívből gratulálunk Sárrétiné Henn Anita tanárnőnek, 9.E osztályfőnöknek sikeres tanítványaihoz, köszönetünket fejezzük ki szakszerű, gondos felkészítő munkájáért!
Szabó László Miklós igazgató Dr. Bótor Szabolcsné szakmai igazgatóhelyettes
Bokros Csenge 11.h osztályos tanuló magyar bajnoki címet szerzett!
606.
Kelt: 2019. szeptember 13 Ikt. sz.: 1674 (2019)
Bokros Csenge 11.h osztályos tanuló magyar bajnoki címet szerzett!
Csenge (Limitless Team - XCO Nagykanizsa versenyzője ) a júliusban,Budapesten a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban megrendezett Országos Mountain Bike Bajnokság első helyén végzett,így magyar bajnok lett a 17 évesek között. Ezt követően, augusztusban a magyar válogatott tagjaként részt vett az olaszországi Pilában az Ifjúsági Mountain Bike Európa Bajnokságon. Itt több számban is indult: kieséses sprintversenyben: 14.,egyéni időfutamban 17. helyen ért célba.
Gratulálunk Csenge szép eredményeihez, és sok sikert kívánunk neki a következő idényben is!
Arnhoffer Ferenc osztályfőnök
Merényi Réka hosszú hétvégéje Ausztriában sikeresnek bizonyult! Gratulálunk!
605.
Kelt: 2019. szeptember 11 Ikt. sz.: 1672 (2019)
Merényi Réka hosszú hétvégéje Ausztriában sikeresnek bizonyult! Gratulálunk!
A pénteki naptól lovastusa versenyen vett részt, mely azonban az időjárási viszontagságok miatt lónak és lovasnak is megpróbáltató volt, főleg a részfeladatok teljesítésének tekintetében. Az első napon a díjlovaglás került megrendezésre, ahol jól teljesítettek. Ugyanazon a napon kellett körbelovagolni egy tereppályát is. Ez a legnehezebb feladat, mivel itt hosszú távon kell a lónak vágtáznia és közben terepakadályokat ugrania (pl.: rönk, árok, doboz, vízbeugró). Ezen a pályán akadályhiba nélkül teljesített Réka. Utolsó nap került sor a díjugratás versenyszámra. "A 3. helyről kezdtünk neki az ugrópályának. Jól ment és a lovam is jó formában volt, de sajnos az utolsó akadályt leverte. Viszont az előttem álló két lovas többet hibázott, így miénk lett a GYŐZELEM."Nagyon büszke voltam magunkra, hisz lovam is remek teljesítményt nyújtott a két nap alatt."
A padányis közösség is szívből gratulál Neked, Réka!
Sárréti Krisztián osztályfőnök
Gratulálunk Lili!
604.
Kelt: 2019. szeptember 11 Ikt. sz.: 1671 (2019)
Gratulálunk Lili!
Inhof Lili, iskolánk 9. G osztályos tanulója egész nyarát aktívan töltötte. Triatlonistaként az edzések, futás, úszás és kerékpározás töltötte ki napjait. Köszönjük edzőjének, Brassay Réka néninek és edzőpartnerének Varga Veronika tanárnőnek, hogy hittek benne és motiválták, amit Lili rengeteg éremmel, kupával és gyönyörű eredményekkel hálált meg. Az utolsó versenyéről így írt: "Számomra ez a verseny azért volt izgalmas, mert ez volt az első sprint távom, ami 750m úszásból, 20km bringából és 5km futásból állt. Az úszás viszonylag jól sikerült a nagy hullámok és a hideg ellenére. A bringa pálya elég emelkedős volt, de nagyon szép helyen tekerhettünk. Bicikli után a futás következett, az szerintem nagyon jól ment, abban vagyok a legerősebb! Dobogós helyre nem számítottam, de végül 3. lettem.Ezt persze a rengeteg edzésnek köszönhetem."
Szívből gratulálunk Lili! Csak így tovább!
Sárréti Krisztián osztályfőnök
MESZK-pályázat: Baji Krisztina 10.E tanulónk sikere (Siófok, 2019.09.05.)
603.
Kelt: 2019. szeptember 9 Ikt. sz.: 1670 (2019)
MESZK-pályázat: Baji Krisztina 10.E tanulónk sikere (Siófok, 2019.09.05.)
Az elmúlt tanév végén A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara meghirdette" Az egészségügyet választom " című pályázatát.Baji Krisztina 10.e osztályos tanulónk és Máhl Kornél egykori diákunk " Az Alma mater ereje "című kisfilmjükkel első helyezést értek el.Külön öröm és megtiszteltetés,hogy a film a Kamara idei kampányában is szerepel! A díjátadásra ünnepélyes keretek között a MESZK VI. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusán került sor Siófokon.
A szakmai elismerésekhez mind Kolléganőinknek, mind éneklő diákjainknak szívből gratulálunk!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Szücs Boglárka OKTV-döntő eredménye - magyar nyelvből és magyar irodalomból (2019.03.22. és 05.31.)
600.
Kelt: 2019. június 6 Ikt. sz.: 1658 (2019)
Szücs Boglárka OKTV-döntő eredménye - magyar nyelvből és magyar irodalomból (2019.03.22. és 05.31.)
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójában Szücs Boglárka 12.A osztályos tanulónk
irodalom tantárgyból a 15. helyezést (felkészítő tanára: dr. Takáts Erika tanárnő) és magyar nyelv tantárgyból a 18. helyezést (felkészítő tanára: Baradits-Stummer Márta tanárnő) érte el.
A szép eredményekhez szívből gratulálunk!
Humán munkaközösség
Medve Szabadtéri Matekverseny 2019 - Döntő (Debrecen, 2019.06.01.)
599.
Kelt: 2019. június 4 Ikt. sz.: 1656 (2019)
Medve Szabadtéri Matekverseny 2019 - Döntő (Debrecen, 2019.06.01.)
Iskolánk csapata, a korcsoportjukban induló 1867 csapat közül az országos V. helyezést érte el! A nehéz matematikai feladatok, térképismeret jellemezte ezt a versenyt. Komoly stratégiai döntéseket kellett meghozniuk a csapat tagjainak. A döntőbe 97 csapatot hívtak meg. Csapatunk tagjai:
PINTÉR MÁRTON GÁBOR 5.A
SZILÁGYI BARNABÁS 6.A
ZSIBRITA REGŐ 6.A
A Fiúknak kiváló eredményükhöz, Bischofné Szabó Klára tanárnőnek, Pintér Gábor tanár úrnak felkészítő munkájukhoz szívből gratulálunk!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Zenei versenyeredményeink kimutatása a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI (zeneiskola) hangversenyein (2019.05.18.)
598.
Kelt: 2019. május 29 Ikt. sz.: 1654 (2019)
Zenei versenyeredményeink kimutatása a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI (zeneiskola) hangversenyein (2019.05.18.)
Örömmel tesszük közzé azt a zenei versenyeredmény-táblázatot, melyet Molnár Péter igazgató úr (Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI) állított össze iskolánk számára zeneiskolás diákjaink zenei teljesítményeiről.
Sporteredményeink a Honvéd Kadét Kupán (2019.05.18.)
597.
Kelt: 2019. május 28 Ikt. sz.: 1653 (2019)
Sporteredményeink a Honvéd Kadét Kupán (2019.05.18.)
A Honvédelmi sportszövetség által rendezett Honvéd Kadét Kupán iskolánk 11.h osztályos tanulóiból álló csapat 3. helyezést ért el a területi versenyen. Csapat tagjai: Hoffer Dávid, Toldi Áron, Szabó Domán, Wachter Boldizsár
Gratulálunk!!!!!
Testnevelők
Csapataink I. valamint II. helyezettek a Megyei Elsősegélynyújtó Versenyen (2019.05.27.)
596.
Kelt: 2019. május 28 Ikt. sz.: 1652 (2019)
Csapataink I. valamint II. helyezettek a Megyei Elsősegélynyújtó Versenyen (2019.05.27.)
A Magyar Vöröskereszt szervezésében 2019. május 27-én került megrendezésre Pétfürdőn a megyei elsősegélynyújtó verseny, melyen tanulóink két kategóriában képviselték iskolánkat. Gyermek kategóriában I. helyezést ért el: Kondor Vivien Amanda, Kondics Rita, Kocsis Anna Viktória, Kovács- Kerülő Krisztina és Istenes Csenge. Ifjúsági kategóriában II. helyezést szerzett: Bittman Petra, Varga Réka Viktória, Kovács Petra, Szalai Zoé és Rogácsi Eszter. Felkészítő tanáruk: Sárrétiné Henn Anita
Szívből gratulálunk a kiváló szakmai teljesítményekhez, Sárrétiné Henn Anita tanárnőnek pedig felkészítő munkájához! Büszkék vagyunk Rátok!
Nagyné Kovács Erika szakmai igazgatóhelyettes
Versenyeredmény német nyelvből
595.
Kelt: 2019. május 28 Ikt. sz.: 1651 (2019)
Versenyeredmény német nyelvből
A Pannon Egyetem Német Tanszéke által hirdetett fordítói versenyen Skobrák Vivien 9.G osztályos tanuló 1. helyezést szerzett.
Gratulálunk a szép eredményhez és további sikereket kívánunk!
Kovács Gyöngyi német nyelvi munkaközösség vezetője
Sporteredményeink az Úszósuli körversenyen (2019.05.18.)
594.
Kelt: 2019. május 24 Ikt. sz.: 1650 (2019)
Sporteredményeink az Úszósuli körversenyen (2019.05.18.)
2019. május 18-án a Veszprémi Úszóklub (VUK) csapata megnyerte a négyfordulós "Úszósuli" körversenyt. Úszóink 100 ponttal bizonyultak jobbnak Sopron, Győr, Székesfehérvár, a DunaFerr, Mór, a Vidra SE (Balatonfűzfő), aBalato SE, valamint Pápa (PUSE) csapatánál. Ezenkívül elnyerték a "Veszprém Megye Legeredményesebb Csapata" kupát is. Iskolánkból Csertán Anna 8.A, Csertán Péter 5.A, Major Vilmos 5.B, Major Pongrác 2., Gaál Péter 7.A, Sári-Serf Csanád 7.A, valamint Zámbó Patrik 7.A tanulók vettek részt a küzdelemben.
Eredményeikhez sok szeretettel gratulálok!
Klespitz Erika néni testnevelő, úszóedző
BAJNOK CSAPAT (2019.05.20.)
593.
Kelt: 2019. május 21 Ikt. sz.: 1646 (2019)
BAJNOK CSAPAT (2019.05.20.)
A 2019. május 20-án rendezték a Szeiberling Mátyás fiú labdarúgó tornát, ahol csapatunk a Vetési, Noszlopy és a Táncsics csapatai mellett jutott a négyes döntőbe. Körmékőzéses rendszerben zajlott a döntő, ahol egy győzelem és két döntetlennel, jobb gólaránnyal, a fiúk történelmet írtak, megnyerték a kupát!!! Csapatunk tagjai:
Paksi Áron 9.A
Varga István 10.A
Kovács Soma 9.H
Wächter Boldizsár 11.H
Hoffer Dávid 11.H
Juhász Léhi Hunor 9.A
Hardi Máté 12.G
Ujj Flórián 12.G
Kötél Tamás 9.G
Cvetkó Gábor Bendegúz 11.G
Novák Roland 9.H
Tóth Balázs 11.G
Toldi Áron 11.H
Szívből gratulálunk Benke Péter tanár úrnak és a fiúknak!
Szabó László Miklós igazgató
A Vöröskereszt világnapja alkalmából Sárrétiné Henn Anita tanárnő elismerő oklevelet kapott (Várpalota, 2019.05.16.)
592.
Kelt: 2019. május 17 Ikt. sz.: 1644 (2019)
A Vöröskereszt világnapja alkalmából Sárrétiné Henn Anita tanárnő elismerő oklevelet kapott (Várpalota, 2019.05.16.)
Szeretettel gratulálunk a Lányoknak kiváló sporteredményükhöz!
Szabó László Miklós igazgató
Golarits Márton 12.G osztályos tanulónk pályázata
590.
Kelt: 2019. május 15 Ikt. sz.: 1641 (2019)
Golarits Márton 12.G osztályos tanulónk pályázata
Iskolánk végzős, Szent Imre-díjas diákja, Golarits Márton egyébként részt vett a Gizella Múzeum (Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény) által a "Barokk építészet Veszprémben" címmel diákoknak szervezett képzőművészeti és fotópályázatán is, ahol egyéni látás- és ábrázolásmódja miatt különdíjat kapott. Ezzel a képpel nevezett és nyert Márton. (melléklet) A zsűri kiemelte, hogy képe kreatív módon értelmezte újra a megszabott feltételeket, a barokk épületen elhelyezett üvegajtóban tükröződő Bazilika képe utal arra, hogy egykor a Bazilika is barokk épület volt, egészen a múlt századeleji nagy tűzvészig, amikor neoromán stílusban restaurálták az épületet. Mindennek visszfénye, újrafogalmazása a mai Bazilika stílusa, a mai kor üvegajtójának tükröződésében. A beküldött művekből rendezett kiállítás megtekinthető a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben.
Hordós Csaba médiatanár
ZöldOKOS Kupa: országos 4. helyezett a 8.A csapata! (2019.05.10.)
589.
Kelt: 2019. május 14 Ikt. sz.: 1638 (2019)
ZöldOKOS Kupa: országos 4. helyezett a 8.A csapata! (2019.05.10.)
A ZöldOkos Kupa Országos döntőjén iskolánk csapata - Gyarmati Rita, Németh Nóra, Simon Luca - IV. helyezést ért el.
A lányok nagyszerű teljesítményéhez, valamint felkészítőjüknek, Roznerné Nándorfy Nóra tanárnőnek szívből gratulálunk!
Természettudományi munkaközösség
ARANYMEDVE RANG, I. HELYEZÉS, IRÁNY A DÖNTŐ: DEBRECEN! (2019.05.11.)
588.
Kelt: 2019. május 13 Ikt. sz.: 1637 (2019)
ARANYMEDVE RANG, I. HELYEZÉS, IRÁNY A DÖNTŐ: DEBRECEN! (2019.05.11.)
A Medve Szabadtéri Matekversenyen, Veszprémben 1500, országosan 14000 versenyző mérette meg a tudását. Városunkban, a Kolostorok és kertek völgyében, napsütésben, az egyes állomások között a hosszú utat gyorsan megtéve - hiszen, a gyorsaság is számított-, komoly matematikai feladatokkal kellett megküzdeni a versenyzőknek. Iskolánkat négy diákcsapat képviselte. A legjobb eredményt
PINTÉR MÁRTON GÁBOR 5.A
SZILÁGYI BARNABÁS 6.A
ZSIBRITA REGŐ 6.A
csapata érte el, a korcsoportjukban kiemelkedően szerepeltek, (kb 600 versenyző között) megszerezték az első helyet, így a döntőbe jutottak. A többi csapat tagjai is lelkesen küzdöttek, ARANYMEDVE rangot értek el: Fodor Vivien 5.A, Horváth Blanka 5.A, Szücs Emese 5.A Horváth Dóra 5.A, Boga Kata 6.B, Klein Katalin 6. A
EZÜSTMEDVE rangot értek el: Gyarmati Rita 8.A, Németh Nóra 8.A, Zsibrita Emese 8.A
Boleraczkiné Hári Marianna angol-francia munkaközösség vezetője
Eredményünk a Gizella-napi Labdarúgó Tornán (2019.05.11.)
586.
Kelt: 2019. május 13 Ikt. sz.: 1633 (2019)
Eredményünk a Gizella-napi Labdarúgó Tornán (2019.05.11.)
A 2019. május 11. szombaton megrendezett Gizella-napi labdarúgó tornára hét csapat nevezett. A mieink Ajkával, Keszthellyel és Tapolcával kerültek egy csoportba! Ajkát 2:1-re, Keszthelyt 1:0-ra és Tapolcát 2:0-ra verték a Padányisok, így a csoport első helyén zárták a csoportkört. A döntőt a Szilágyi Iskola csapata ellen játszottuk, akiktől a remek játék ellenére 1:0-ra kikaptunk. Így iskolánk a torna második helyén zárta a Gizella Kupát. Csapatunk tagjai:
Pálfalvi Áron 8.A
Hoffmann Péter 8.A (1 gólt lőtt)
Szilágyi Márton 8.A (2 gólt lőtt)
Kovács Boldizsár 8.B (2 gólt lőtt)
Barati Ádám 7.A
Zámbó Patrik 7.A
A csapat rendkívül határozottan, keményen hajtva és sportszerűen futballozott.
Eredményükhöz szívből gratulálunk!
Szabó András Péter testnevelő
A győri Szép magyar beszéd versenyen Baji Krisztina (9.E) Kazinczy-emlékérmet kapott! (2019.04.28.)
585.
Kelt: 2019. április 29 Ikt. sz.: 1631 (2019)
A győri Szép magyar beszéd versenyen Baji Krisztina (9.E) Kazinczy-emlékérmet kapott! (2019.04.28.)
A hétvégén, 2019. április 26-28-án rendezték Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban 54. alkalommal a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét. A háromnapos nemes küzdelem szép eredménnyel zárult számunkra. Az országos döntőn a szakképző iskolák kategóriájában versenyzett Baji Krisztina 9. E osztályos tanulónk, aki Kazinczy-emlékérmes lett. Felkészítő tanára: Baradits-Stummer Márta tanárnő.
Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez, a szép díjhoz!
Humán munkaközösség
Eredményeink a Nagy László vers- és prózamondó versenyen (2019.04.14.)
584.
Kelt: 2019. április 29 Ikt. sz.: 1630 (2019)
Eredményeink a Nagy László vers- és prózamondó versenyen (2019.04.14.)
Ajkán rendezték 2019. április 13-14-én a "Himnusz minden időben" Nagy László országos vers- és prózamondó versenyt. Két tanulónk indult e versenyen: Orbán Laura (11.G) V. helyezést, Birkner Lili (11. H) VI. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Sebő József tanár úr.
Gratulálunk a szép eredményekhez!
Humán munkaközösség
Katolikus Iskolák Vívóversenye (2019.04.13.)
583.
Kelt: 2019. április 24 Ikt. sz.: 1628 (2019)
Katolikus Iskolák Vívóversenye (2019.04.13.)
Idén is megrendezték április 13-án, a katolikus iskolás diákok vívóversenyét Pécsen a Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium testnevelői, Haraszti Krisztina főszervező vezetésével. A sikeres, jól szervezett versenyre az ország minden részéből érkeztek versenyzők. A KATOLIKUS ISKOLÁK DIÁK SPORTSZÖVETSÉGE érmekkel, oklevelekkel támogatta a versenyt. A rangos versenyen 2 kardozó fiú és 4 kardozó lány képviselte iskolánkat. Eredményeik:
Női- és férfi kard egyéni I-II. korcsoport: Szűcs Kenéz (1.)
Férfi kard egyéni III. korcsoport: Szilágyi Barnabás (4.)
Női kard egyéni IV. korcsoport: Weöres Zita (4.), Simon Luca (6.)
Női kard egyéni V. korcsoport: Kámán Júlia (1.)
Sportolóink eredményéhez gratulálunk, további eredményes felkészülést és versenyzést kívánunk!
Testnevelői munkaközösség
Sporteredményeink a vívó diákolimpián (Veszprémi Napló 2019.04.16-i cikke)
582.
Kelt: 2019. április 24 Ikt. sz.: 1627 (2019)
Sporteredményeink a vívó diákolimpián (Veszprémi Napló 2019.04.16-i cikke)
Országos 8. helyezés a szegedi szótárhasználati versenyen (2019.03.22.)
581.
Kelt: 2019. április 24 Ikt. sz.: 1626 (2019)
Országos 8. helyezés a szegedi szótárhasználati versenyen (2019.03.22.)
Az 5/b osztályos Major Vilmos, Horváth György Botond és Fekete Sámuel a Grimm kiadó szótárhasználati versenyén, több online fordulós továbbjutást követően, március végén részt vehetett az országos döntőn, Szegeden. Kategóriájukban legkisebbként vettek részt a csapatversenyben, ahol az 5-8. évfolyamok voltak együtt. Végül a 8. helyet megszerezve, rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodva zárták az országos döntőt. A Kiadó a résztvevőket egy-egy német nyelvtanulást segítő könyvvel is jutalmazta.
Szívből gratulálunk a szép eredményhez!
Pintér-Kiss Viktória német nyelvtanár, felkészítő
Padányi Színpad Gyomaendrődön (2019.04.11-14.)
580.
Kelt: 2019. április 17 Ikt. sz.: 1625 (2019)
Padányi Színpad Gyomaendrődön (2019.04.11-14.)
Hosszú idők óta létezik a Padányi Színpad. Ám idén először kapcsolódtunk be az Országos Diákszínjátszó Egyesület által szervezett versenyekbe. Köszönhető mindez annak, hogy iskolánk volt diákja, Keszte Bálint, jelenleg negyedéves magyar-drámapedagógia szakos tanárjelölt, a Veszprémi Egyetemi Színpad és az Országos Diákszínjátszó Egyesület oszlopos tagja és szervezője is bekapcsolódott munkánkba. Az ő segítségével és együttműködésével hozhattuk létre idei darabunkat, Bálint fény- és hangtechnikát, valamint próbahelyszínt is biztosított számunkra, valamint segített bekapcsolódni az Országos Diákszínjátszó Egyesület munkájába. Először a Regionális Fesztiválon léptünk fel, ahol - a több megye színjátszói közül - az országos megmérettetésre továbbjutott két csapat egyike a miénk volt. Gyomaendrődön, jó távol Veszprémtől, az Alföldön volt az országos találkozó, április 11-től 14-ig. A fesztivál alatt nemcsak, hogy bemutathattuk a darabunkat, (teltház előtt), hanem tréningeken is részt vehettünk, megtekinthettük az ország minden részéből beválogatott csoportok előadásait is. Nagyon jó hangulatban telt el a négy nap, a szakmai kihívások mellett szórakoztatásunkról is gondoskodtak a szervezők. Nagy örömünkre különdíjat is kaptunk, a brechti színház hagyományainak továbbviteléért.
Köszönet jár ezért minden támogatónknak! Köszönjük azoknak, aki megnéztek minket, köszönjük azoknak, akik megbíztak bennünk!
Fodor Georgina 10.H
Horváth Barbara 11.H
Horváth Levente 11.H
Jónás Benedek 11.G
Kovács Borka 9.H
Nagy Barbara Luca 11.G
Porga Boró 11.A
Sinka Lili 10.H
Szücs Dominik 10.H
Vadon Kíra 10.H
Hordós Csaba - Keszte Bálint rendezők
Német szépkiejtési verseny megyei fordulója (2019.04.12.)
579.
Kelt: 2019. április 17 Ikt. sz.: 1624 (2019)
Német szépkiejtési verseny megyei fordulója (2019.04.12.)
Az idei megyei idegennyelvi szépkiejtési versenyen 27 iskola 68 tanulója mérte össze tudását német és angol nyelven. A verseny két részből állt, a diákok egy előre megtanult szöveget adtak elő, majd egy ismeretlen idegennyelvű szöveget olvastak fel. Az 5-6. és a 7-8. évfolyamosok német nyelvi versenyén is Padányis diákok szerezték meg a második helyezést. Major Vilmos (5.b) az állatok barátságáról, Zsibrita Emese (8.a) az egymásra figyelés varázsáról mondott el egy-egy kedves történetet.
A diákoknak és felkészítő tanáraiknak, Pintér Kiss Viktóriának és Kozma Erikának is gratulálunk a szép eredményhez.
Német nyelvi munkaközösség
Alsós furulyásaink a Városi Kórustalálkozón (2019.04.10.)
578.
Kelt: 2019. április 15 Ikt. sz.: 1620 (2019)
Alsós furulyásaink a Városi Kórustalálkozón (2019.04.10.)
Iskolánk alsó tagozatán működő kis furulyás csoportunk idén is részt vett a Városi Kórustalálkozón. A jó hangulatú, dalos-énekes programon a város iskolás énekkarai mellett a Padányis Furulyások is bemutatkoztak.Népdalokat adtak elő furulyával és énekkel, valamint Balázs Árpád Bodzavirág című műve is felhangzott. Köszönjük a felkészítést Zsilinszky Cecília ének - zene tanárnőnek.
Biszak Borbála (12.H) és Hatos Fanni (11.H) ismét sikeres a "József Attila Kárpát -medencei vers-, mese-, és novellaíró alkotói pályázaton" (2019.04.11.)
576.
Kelt: 2019. április 14 Ikt. sz.: 1618 (2019)
Biszak Borbála (12.H) és Hatos Fanni (11.H) ismét sikeres a "József Attila Kárpát -medencei vers-, mese-, és novellaíró alkotói pályázaton" (2019.04.11.)
Büszkeségeink - Botev Területi Logikaverseny (2019.04.10.)
575.
Kelt: 2019. április 14 Ikt. sz.: 1617 (2019)
Büszkeségeink - Botev Területi Logikaverseny (2019.04.10.)
A Területi Logikaversenyen iskolánk diákjai kiemelkedően sok érmet szereztek. Teljesítményük alapján három ARANY, két EZÜST és egy BRONZ fokozatban és jutalmakban részesültek. Alsós tanulóink a korosztályukban elért eredmények alapján: HORVÁTH MÁTÉ 2.A tanulónk I. helyezett (felkészítő: Klauzné Herold Nikoletta tanítónő), PIKÓ EMMA 3.A tanulónk I. helyezett (felkészítő: Hencz Viktória tanítónő), Kárpáti Péter 3.A tanulónk I. helyezett (felkészítő: Hencz Viktória tanítónő),
Felsős tanulóink a korosztályukban elért eredmények alapján (felkészítőjük: Bischofné Szabó Klára tanárnő): SZILÁGYI BARNABÁS 6.A tanulónk I. helyezett, KERTÉSZ KINGA 7.A II. tanulónk helyezett, ZSIBRITA EMESE 8.A tanulónk III. helyezett.
Köszönjük áldozatos munkájukat, amellyel a versenyre készültek. Gratulálunk a szép eredményekhez, valamint felkészítő Kollégáinknak, Bischofné Szabó Klára tanárnőnek, Hencz Viktória és Klauzné Herold Nikletta tanítónőknek!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
A 8.A csapata bejutott a ZöldOkos Kupa regionális döntőjébe! (2019.04.05.)
574.
Kelt: 2019. április 7 Ikt. sz.: 1614 (2019)
A 8.A csapata bejutott a ZöldOkos Kupa regionális döntőjébe! (2019.04.05.)
A Zöld Okos Kupa megyei fordulóján a 8.A. csapata 1., a 7.A csapata 4. helyezést ért el. A nyolcadikos lányok: Gyarmati Rita, Németh Nóra, és Simon Luca képviselik megyénket a regionális középdöntőn (felkészítő tanáruk: Roznerné Nándorfy Nóra).
Eredményükhöz szívből gratulálunk!
Természettudományi munkaközösség
Angol nyelvi fordítói verseny (2019.04.01.)
573.
Kelt: 2019. április 7 Ikt. sz.: 1613 (2019)
Angol nyelvi fordítói verseny (2019.04.01.)
Nagy örömünkre idén 73 lelkes diák vett részt a versenyünkön. Nagyon szép alkotások születtek, helyezést az alábbi tanulók értek el:
5.a, b és 6.a osztály
Horváth Dóra 5.a
Veiland Hunor 5.a
Tiszttartó Márton 5.a
6.a és 7.b osztály
Klein Katalin 6.a
Stadler Dávid 6.a
Vásárhelyi Szabolcs 6.a
7.a, 8.a és 8.b osztály
Szalai Nóra 7.a, Kiss Ádám 8.a
Klein Dorottya 8.b
Kondics Kitti 8.a
9. évfolyam 1. idegen nyelv
Dombi Boglárka 9. Ny
Varga Tamás 9. A
Mihálovics Krisztofer 9. Ny, Zumpf Botond 9. Ny
Különdíj: Máthé Csenge 9. E
9. évfolyam 2. idegen nyelv
Tekker Dániel 9. A
Takács Evelin 9. A
Józsa Gergely 9. A
Különdíj: Máthé Csenge 9. E
10-11. évfolyam
Győry Csongor József 10. A
Fülöp Nóra 10. H
Gangl Eszter 10. HKülöndíj: Máthé Csenge 9. E
A zsűri döntése alapján a városi versenyen iskolánkat az alábbi tanulók képviselhetik:
7. évfolyam: Szalai Nóra 7.a
8. évfolyam: Kiss Ádám 8.a és Klein Dorottya 8.b
Örömmel gratulálunk minden résztvevőnek és a helyezetteknek! A továbbjutóknak jó felkészülést és eredményes szereplést kívánunk!
Boleraczkiné Hári Marianna angol nyelvi munkaközösség-vezető
Eredményeink a XX. Országos Rajeczky Benjamin gregorián- és népdalének-, népi hangszeres versenyen (2019.03.28.)
572.
Kelt: 2019. március 29 Ikt. sz.: 1607 (2019)
Eredményeink a XX. Országos Rajeczky Benjamin gregorián- és népdalének-, népi hangszeres versenyen (2019.03.28.)
2019. március 28-án, csütörtökön vettünk részt az idei Rajeczky-versenyen a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Elért eredményeink:
Kórus kategóriában:
Padányi Gyermekkar (5-8. évf.) - bronz minősítés Karvezető: Hutvágner Erika Szentes-vidéki népdalok: 1. Nincs egyebem egyetlenegy pohárnál; 2. Ez a kislány úgy éli világát; 3. Kurca parton van a mi házunk.
Tótvázsonyi Tagiskola Örömvirág Kórusa - bronz minősítés Karvezető: Zsilinszky Cecília
Gregoriánének verseny:
Padányi Gyermekkar (5-8. évf.) - ezüst minősítés Karvezető: Hutvágner Erika
Padányi Katolikus Iskola Gregorián Kamarakórusa - ezüst minősítés Karvezető: Hutvágner Erika
Tótvázsonyi Tagiskola Örömvirág Kórusa - ezüst minősítés Karvezető: Zsilinszky Cecília
Német nyelvi csapatverseny tagiskolánkban (2019.03.19.)
571.
Kelt: 2019. március 28 Ikt. sz.: 1606 (2019)
Német nyelvi csapatverseny tagiskolánkban (2019.03.19.)
Idén is - a hagyományoknak megfelelően - német házi versenyt tartottak tótvázsonyi tagiskolánkban a 7-8. évfolyamos diákoknak. A megmérettetésen iskolánk 8.a osztályos tanulói szépen szerepeltek. Csikós Bíborka és Zsibrita Emese első, Gyarmati Rita és Tormási Hanna második helyezést ért el.
Német nyelvi munkaközösség
MATEMATIKA MAGAS FOKON - Alapműveleti Matematikaverseny 2019 (2019.03.07.)
570.
Kelt: 2019. március 25 Ikt. sz.: 1600 (2019)
MATEMATIKA MAGAS FOKON - Alapműveleti Matematikaverseny 2019 (2019.03.07.)
Ki gondolná, hogy ezen a versenyen az alapműveletek biztos ismerete, alkalmazása mellett, a műveleti tulajdonságok szigorú betartásán túl, milyen nagy szerep jutott az egyéni kreativitásnak, az összefüggések gyors felismerésének. Az ezerarcú matematika újabb kihívással lépett a diákok elé. Ennek a kihívásnak felelt meg
Szilágyi Barnabás 6. A osztályos diákunk,
aki eredményes szereplésével II. helyezettként vehette át az oklevelet és jutalmát.
Szívből gratulálunk!
Bischofné Szabó Klára matematika tanár, felkészítő
Edvy Levente 6.A tanuló 2. helyezett az idei Megyei Irodalomi "Ki mit tud?" vetélkedő 5-6. évf. kategóriában (2019.03.20.)
569.
Kelt: 2019. március 25 Ikt. sz.: 1599 (2019)
Edvy Levente 6.A tanuló 2. helyezett az idei Megyei Irodalomi "Ki mit tud?" vetélkedő 5-6. évf. kategóriában (2019.03.20.)
Leventének szeretettel gratulálunk szép eredményéhez!
Berkes Angéla magyartanár, felkészítő
Alsós diákjaink 2. helyezettek a Városi Könyvtárhasználati Vetélkedőn (2019.03.19.)
568.
Kelt: 2019. március 22 Ikt. sz.: 1598 (2019)
Alsós diákjaink 2. helyezettek a Városi Könyvtárhasználati Vetélkedőn (2019.03.19.)
2019. március 19-én kedden rendezték meg az idei városi könyvtárhasználati vetélkedőt alsó tagozatos diákok számára a Rózsa úti Általános Iskolában. Iskolánkat a KOVÁCS MIRJAM TERDÓRA, MAYER ESZTER, PIKÓ BENEDEK alkotta csapat képviselte. Mindannyian a 4. A osztály tanulói. Csapatunk a szoros versenyben a Botev iskola csapata mögött a második helyet szerezte meg. Negyedikeseink a szorgalmas felkészülésért és az eredményes versenyzésért minden dicséretet megérdemelnek. Jövőre az alsó tagozatosok a Hriszto Botev Általános Iskolában mérik össze tudásukat könyvtárhasználati ismeretekből.
Gratulálunk a csapatnak az elért szép eredményhez!
Molnárné Halmos Mária tanító, könyvtáros, felkészítő
Siker a Lengyel-Magyar Vetélkedőn
567.
Kelt: 2019. március 18 Ikt. sz.: 1596 (2019)
Siker a Lengyel-Magyar Vetélkedőn
Március 9.-én a 7.B osztály 3-fős csapata ( Csongvay Dorottya, Medveczky Sára, Hodálik Márton) II. helyezést nyert a megyei Lengyel - Magyar vetélkedőn Küngösön, valamint felkérést kapott arra, hogy a vetélkedőn előadott jelenetet a Szent Kinga életéről újra adja elő március 23.-án Lengyel-Magyar Barátság Napján, a meghívott lengyel vendégek elött.
Az eredményes szerepléshez gratulálunk!
Winerowicz-Papp Renáta tanárnő, felkészítő
Szótárhasználati verseny országos döntőjében az 5/b csapata
566.
Kelt: 2019. március 18 Ikt. sz.: 1595 (2019)
Szótárhasználati verseny országos döntőjében az 5/b csapata
Az 5/b osztályosok németeseivel részt vettünk idén a Maxim Kiadó Miénk a SZÓ-TÁR elnevezésű szótárhasználati versenyén. A versenyre 3 csapattal jelentkeztünk, az 5-8. osztályos kategóriában. A verseny decemberben indult, az első három fordulót követően melyekben 90 perc alatt online feladatokat kellett megoldani a gyerekeknek- nagy örömmel olvastuk az eredményeket, miszerint egyik csapatunk bekerült a regionális döntőbe, vagyis a régiónkban melybe Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye tartoztak az öt legjobban teljesített csapat közé jutottunk. A csapat tagjai Major Vilmos, Fekete Sámuel és Horváth György Botond (5/b osztályos tanulók). A regionális döntőre február végén került sor, ahol nagy örömünkre a fiúk kiváló teljesítményt nyújtva, azt megnyerték, így az országos döntőben képviselhetik iskolánkat. A döntő 2019. március 22-én lesz Szegeden, melyre izgalommal, ugyanakkor nagy örömmel készülünk! (Felkészítő tanár: Pintér-Kiss Viktória)
Pintér-Kiss Viktória német nyelvtanár, felkészítő
Továbbjutott felsőseink a ZöldOkos Kupán
565.
Kelt: 2019. március 13 Ikt. sz.: 1594 (2019)
Továbbjutott felsőseink a ZöldOkos Kupán
Iskolánkból 2 csapat nevezett a ZöldOkos Kupa versenyre. Mindkét csapat sikeresen teljesítette az online fordulókat:27 nevezettből a 8.A csapata(Gyarmati Rita, Németh Nóra, Simon Luca)3., a 7.A csapata (Balogh Emma, Jámbor Ajsa, Zámbó Patrik) 5. helyezést ért el, így továbbjutottak a megyei fordulóba.
Eredményükhöz gratulálok, sikeres felkészülést kívánok!
Roznerné Nándorfy Nóra felkészítő tanár
Angol nyelvi szépkiejtési verseny(2019.03.04.)
564.
Kelt: 2019. március 12 Ikt. sz.: 1591 (2019)
Ebben a tanévben 31 lelkes diákunk mérte össze tudását a házi versenyünkön. A legjobb teljesítményt az alábbi diákjaink nyújtották:
5-6. évfolyam
Klein Katalin 6.a
Kertész Laura 5.a
Veiland Hunor 5.a, Udvarhelyi Zsófia Ágnes 5.a
Szép felkészülésért különdíjat kapott: Gyalog Luca 5.b Pásztor Emília 6.a Simon Eszter 5.a Vásárhelyi Mária 5.a
7-8. évfolyam
Szalai Nóra 7.a
Benkovics-Kaszner Lázár 7.a, Kocsis Anna 8.b
Gyarmati Ambrus 7.b
9-11. évfolyam
Bodnár Dóra 9.Ny, Molnár Barbara 11.H
Helischer Melinda 9.E, Mihálovics Krisztofer 9.Ny
A zsűri döntése alapján iskolánkat az alábbi tanulók képviselhetik a városi versenyen:
5-6. évfolyam: Klein Katalin 6.a és Kertész Laura 5.a
7-8. évfolyam: Szalai Nóra 7.a és Benkovics-Kaszner Lázár 7.a
Örömmel gratulálunk minden résztvevőnek és a helyezetteknek! A továbbjutóknak jó felkészülést és eredményes szereplést kívánunk!
Boleraczkiné Hári Marianna angol nyelvi munkaközösség-vezető
Korcsoportos diákolimpia, SAKK sportágban megyei 2. helyet értek el alsós kisdiákjaink! (2019.03.02.)
563.
Kelt: 2019. március 7 Ikt. sz.: 1588 (2019)
Korcsoportos diákolimpia, SAKK sportágban megyei 2. helyet értek el alsós kisdiákjaink! (2019.03.02.)
Szeretettel gratulálunk a kis csapatnak: Tiszttartó Ágoston 4.a Szepessy Péter 4.a, Kaiser Márk 3.a, Farkas Kata 4.b, Lakó Nándor 4.A!
Kaiser Renáta osztálytanító
A Veszprém megyei Nyakas János szavalóverseny szép eredményei
562.
Kelt: 2019. március 7 Ikt. sz.: 1587 (2019)
A Veszprém megyei Nyakas János szavalóverseny szép eredményei
2019. március 6-án rendezték a veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában a Nyakas János tiszteletére meghirdetett megyei középiskolás szavalóversenyt. A versenyen Pintér Stefánia (11. A) szép versmondásával a 2. helyezést érte el, a rögtönzött versmondás kategóriában Mészöly Zsombor (10. H) különdíjat kapott. Felkészítő tanáruk: Kámánné Szőke Katalin tanárnő.
A szép eredményhez gratulálunk!
A humán munkaközösség
Szücs Boglárka (12.A) magyar nyelvtanból is OKTV döntős!
561.
Kelt: 2019. március 7 Ikt. sz.: 1586 (2019)
Szücs Boglárka (12.A) magyar nyelvtanból is OKTV döntős!
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott Szücs Boglárka (12.A) magyar nyelvtan tantárgyból. Felkészítő tanára: Baradits-Stummer Márta tanárnő.
Boglárka nagyszerű teljesítményéhez szívből gratulálunk, további eredményes készülést kívánunk!
A humán munkaközösség
Az országos döntőbe jutott Baji Krisztina (9.E) a Kazinczyról nevezett "Szép magyar beszéd" szépkiejtési versenyen
560.
Kelt: 2019. március 4 Ikt. sz.: 1584 (2019)
Az országos döntőbe jutott Baji Krisztina (9.E) a Kazinczyról nevezett "Szép magyar beszéd" szépkiejtési versenyen
Iskolánkat két tanuló képviselte 2019. február 28-án, csütörtökön a Lovassy László Gimnáziumban rendezett megyei "Szép magyar beszéd" szépkiejtési versenyen. A szakgimnazisták kategóriájában Baji Krisztina (9.E) az 1. helyezést érte el (felkészítő tanára: Baradits-Stummer Márta tanárnő), így eredménye alapján az áprilisi győri országos döntő résztvevője. A gimnázium kategóriában Pintér Stefánia (11.A) 3. helyezett lett (felkészítő tanára: Kámánné Szőke Katalin tanárnő).
Gratulálunk a szép eredményekhez, Krisztina felkészüléséhez kitartó munkát kívánunk!
A humán munkaközösség
OKTV döntős magyar irodalomból Szücs Boglárka (12.A)
559.
Kelt: 2019. március 4 Ikt. sz.: 1583 (2019)
OKTV döntős magyar irodalomból Szücs Boglárka (12.A)
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott Szücs Boglárka (12.A) magyar irodalom tantárgyból. Felkészítő tanára: dr. Takáts Erika tanárnő.
A szép eredményhez szívből gratulálunk, további eredményes készülést kívánunk!
A humán munkaközösség
Német szépkiejtési verseny iskolánkban (2019.02.14.)
558.
Kelt: 2019. február 23 Ikt. sz.: 1580 (2019)
Német szépkiejtési verseny iskolánkban (2019.02.14.)
Február 14-én rendeztük meg a németesek szépkiejtési versenyét. A diákok két korcsoportban mutathatták meg, mennyire sikerült a németórákon elsajátítani a helyes kiejtést. Az 5-6. és 7-8. osztályosok felkészültségét külön mértük. Első feladatként egy szöveget kellett minden versenyzőnek elmondania. Értékelési szempont volt ennél a feladatnál a szép kiejtés, előadásmód és a szöveghűség. Második feladatként egy ismeretlen szöveget kellett minden versenyzőnek felolvasnia. A következő eredmények születtek:
5-6. osztályosok:
Zsibrita Regő 6.a
Major Vilmos 5.b
Sinka Dorottya 5.a
7-8. osztályosok:
Zsibrita Emese 8.a
Ferenczy Lili 8.a
Csikós Bíborka 8.a / Palásty Katalin 7.a
A díjazottak közül az első és második helyezettek képviselik iskolánkat az áprilisban megrendezésre kerülő megyei versenyen.
Gratulálunk a helyezetteknek, köszönöm minden versenyzőnek a részvételt és kollégáimnak, Joóné Novák Mónikának, Kozma Erikának, Papp Erzsébetnek, és Sárréti Krisztiánnak a versenyszervezést és zsűrizést!
Kovács Gyöngyi német nyelvi munkaközösség-vezető
Kiváló megyei szintű eredményeink az idei Bem József Megyei Matematikaversenyen (2019.02.21.)
557.
Kelt: 2019. február 22 Ikt. sz.: 1579 (2019)
Kiváló megyei szintű eredményeink az idei Bem József Megyei Matematikaversenyen (2019.02.21.)
Tehetséges tanulóinknak a kimagasló teljesítményükhöz, valamint felkészítő tanáraiknak, Bischofné Szabó Klára tanárnőnek és Gyarmati Lászlóné, Klauzné Herold Nikoletta tanítónőknek a kiemelkedő eredményekhez szívből gratulálunk!
Szabó László Miklós igazgató Gaál Richárd igazgatóhelyettes
2019. január 24-én Balatonfűzfőn került megrendezésre a megyei úszás diákolimpia, ahol a Padányi iskolát Zámbó Patrik képviselte. Szépen helyt állt ezen a neves sporteseményen, hiszen 100 méteres hátúszásban harmadikként állhatott dobogóra.
Gratulálunk a szép sportteljesítményhez!
Roznerné Nándorfy Nóra 7.A osztályfőnök
A felső tagozatosok eredményei a Szép magyar beszéd verseny megyei fordulójában (2019.02.19.)
555.
Kelt: 2019. február 20 Ikt. sz.: 1576 (2019)
A felső tagozatosok eredményei a Szép magyar beszéd verseny megyei fordulójában (2019.02.19.)
2019. február 19-én, kedden rendezték a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskolában a Szép magyar beszéd szépkiejtési verseny megyei fordulóját. A versenyen mindkét versenyző tanulónk eredményesen szerepelt: Barta Nikolett (6. A) 2. helyezett lett az 5-6. osztályosok kategóriájában (felkészítő tanára: Berkes Angéla tanárnő), Zsibrita Emese (8. A) a 3. helyezést érte el a 7-8. osztályosok kategóriájában (felkészítő tanára: Kollát Judit tanárnő).
Gratulálunk a szép eredményekhez!
A humán munkaközösség
Kovács Ádám 7.A, valamint Lakó Nándor, Tiszttartó Ágoson, Szepessy Péter 4.A, Kaiser Márk 3.A, valamint Farkas Katalin 4.B oszt. tanulóink sikerei a sakkversenyen - a Veszprémi Napló 2019.02.15-i cikke
554.
Kelt: 2019. február 18 Ikt. sz.: 1575 (2019)
Kovács Ádám 7.A, valamint Lakó Nándor, Tiszttartó Ágoson, Szepessy Péter 4.A, Kaiser Márk 3.A, valamint Farkas Katalin 4.B oszt. tanulóink sikerei a sakkversenyen - a Veszprémi Napló 2019.02.15-i cikke
Akiknek a Versenyszervező az idei Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2019. február 15. pénteki fordulója helyszíneként intézményünket határozta meg, kérjük, legkésőbb 13:45-re érkezzenek be iskolánkba, belépés a Virág Benedek utcai kapun! A terembeosztást itt fogják megtudni. Sikereket kívánunk!
Az Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei fordulónak szép eredménye
552.
Kelt: 2019. február 11 Ikt. sz.: 1572 (2019)
Az Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei fordulónak szép eredménye
Ebben a tanévben az Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei fordulóba Klein Anna 10. A osztályos diákunk jutott. A versenyen, melyet 2019. január 16-án a Lovassy László Gimnáziumban rendeztek, Anna a 2. helyezést érte el. Felkészítő tanára: Baradits-Stummer Márta tanárnő.
Gratulálunk a szép eredményhez!
A humán munkaközösség
A Savaria országos történelem verseny megyei fordulójába jutottak
551.
Kelt: 2019. február 4 Ikt. sz.: 1569 (2019)
A Savaria országos történelem verseny megyei fordulójába jutottak
Iskolánk két diákja, Károlyi Bálint Bence és Varga Tamás - mindketten a 9.A osztály tanulói - jutottak tovább az iskolai forduló eredménye alapján a Savaria országos történelem tanulmányi verseny megyei fordulójába. Felkészítő tanáruk: Arnhoffer Ferenc tanár úr.
Gratulálunk a továbbjutáshoz, további kitartó, szorgalmas felkészülést kívánunk!
A humán munkaközösség
Bem József Megyei Matematikaverseny 2018/2019 eredmények
550.
Kelt: 2019. január 31 Ikt. sz.: 1568 (2019)
Bem József Megyei Matematikaverseny 2018/2019 eredmények
Iskolánk eredményes, alsó tagozatos versenyzői, akik a
MEGYEI DÖNTŐBE jutottak
Horváth Máté 2.a
Igaz Ágoston 2.b
Kárpáti Péter 3.a
Pikó Benedek 4.a
Pikó Emma 3.a
Szepessy Péter 4.a
Iskolánk eredményes, felső tagozatos versenyzői, akik a
MEGYEI DÖNTŐBE jutottak
Pintér Márton 5.A
Szilágyi Barnabás 6.A
Zsibrita Regő 6.A
Kitartó, szorgalmas készülést és jó szereplést kívánunk!
Bischofné Szabó Klára matematika tanár, felkészítő Kondoráné Lehel Ágota nevelő
Angol nyelv - OKTV eredmény
549.
Kelt: 2019. január 28 Ikt. sz.: 1567 (2019)
Angol nyelv - OKTV eredmény
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2. fordulójába jutott Heilig Ágnes 12.G osztályos tanuló angol nyelv tantárgyból. Felkészítő tanára: Hillier Réka Ágnes.
A szép eredményhez szívből gratulálunk, eredményes felkészülést kívánunk!
Angol nyelvi munkaközösség
Katolikus Iskolák Dugonics András Matematika Versenye - 2018/19
548.
Kelt: 2019. január 28 Ikt. sz.: 1566 (2019)
Katolikus Iskolák Dugonics András Matematika Versenye - 2018/19
Iskolánkból a felső tagozatos tanulók közül a 2. fordulóba jutottak:
Szűcs Emese 5.A
Zámbó Dávid 5.A
Pintér Márton Gábor 5.A
Klein Katalin 6.A
Zsibrita Regő 6.A
Szilágyi Barnabás 6.A
Simon Luca 8.A
Zsibrita Emese 8.A
Gratulálunk és eredményes szereplést kívánunk a következő fordulóban!
A Kazinczy "Szép magyar beszéd" szépkiejtési verseny iskolai fordulója (2019.01.22.)
546.
Kelt: 2019. január 23 Ikt. sz.: 1563 (2019)
A Kazinczy "Szép magyar beszéd" szépkiejtési verseny iskolai fordulója (2019.01.22.)
Iskolánk 2019. január 22-én szervezte a "Szép magyar beszéd" szépkiejtési verseny középiskolai fordulóját. A versenyen 14 diák indult, s a következő eredmény született:
Gimnázium:
helyezett: Pintér Stefánia (11. A)
helyezett: Varga Erika (12. H)
helyezett: Golarits Márton (12. G)
Szakgimnázium:
helyezett: Baji Krisztina (9. E)
helyezett: Csajbók Tamara (11. E)
Iskolánkat a verseny megyei fordulóján februárban Pintér Stefánia és Baji Krisztina fogja képviselni.
Gratulálunk a helyezetteknek, köszönjük minden résztvevő munkáját, szép szövegmondását!
A humán munkaközösség
Magyar nyelv és magyar irodalom - OKTV eredmények
545.
Kelt: 2019. január 17 Ikt. sz.: 1560 (2019)
Magyar nyelv és magyar irodalom - OKTV eredmények
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2. fordulójába jutott Szücs Boglárka (12.A) magyar irodalom tantárgyból - felkészítő tanára: dr. Takáts Erika tanárnő - és magyar nyelv tantárgyból - felkészítő tanára: Baradits-Stummer Márta tanárnő - is.
A szép eredményhez szívből gratulálunk, eredményes felkészülést kívánunk!
A humán munkaközösség
Magyar Veronika 12.A tanulónk sporteredménye (Veszprémi 7 nap 2019.01.10-i cikke)
544.
Kelt: 2019. január 14 Ikt. sz.: 1558 (2019)
Magyar Veronika 12.A tanulónk sporteredménye (Veszprémi 7 nap 2019.01.10-i cikke)
Implom József középiskolai helyesírási verseny iskolai fordulója (2018. november 29.)
543.
Kelt: 2018. december 17 Ikt. sz.: 1550 (2018)
Implom József középiskolai helyesírási verseny iskolai fordulója (2018. november 29.)
Iskolánkban 2018. november 29-én rendeztük meg az Implom József helyesírási verseny iskolai fordulóját, melyen 17 középiskolai tanuló mérette meg helyesírási képességét. A verseny eredményei:
Gimnázium:
Klein Anna (10. A)
Tekker Dániel (9. A)
Győrffy Karina (12. G)
Szakgimnázium:
Pungor-Aguilar Anna (9. E)
A verseny megyei fordulóján januárban Klein Anna képviseli iskolánkat.
Az eredményekhez gratulálunk, köszönjük a versenyzők részvételét!
A humán munkaközösség
Diákjaink sportsikerei a városi úszás-diákolimpián (2018.12.09.)
542.
Kelt: 2018. december 10 Ikt. sz.: 1548 (2018)
Diákjaink sportsikerei a városi úszás-diákolimpián (2018.12.09.)
December 8-én szombaton a városban úszás diákolimpiát rendeztek, melyen a Padányi Iskolát, Csertán Péter, Zámbó Dávid és Zámbó Patrik képviselte.Csertán Péter 100 m gyors és mell úszásban bronz, Zámbó Dávid 100 m hát úszásban bronz,Zámbó Patrik 100 m gyors és hát úszásban arany érmes lett.Mivel Patrik első helyezést ért el, így továbbjutott a megyei diákolimpiára, melyet Balatonfűzfőn rendeznek!
Iskolánk diákjai az idei díjazott Veszprém megyei önkéntesek között (2018.12.05.)
541.
Kelt: 2018. december 6 Ikt. sz.: 1546 (2018)
Iskolánk diákjai az idei díjazott Veszprém megyei önkéntesek között (2018.12.05.)
December 5-én, szerdán került sor az "Örülök, hogy önkéntes vagyok" című díjátadó ünnepségre, ahol a Veszprém Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház képviselői adták át a 2018. évi Veszprém Megyei Önkéntese címet két diákunk részére. Díjazott diákjaink a 11.E osztályból Nagy Noémi Rachel és Váradi Edina. Az elismeréshez szívből gratulálunk!
Nagyné Kovács Erika szakmai igazgatóhelyettes
Szép eredményeink a Simonyi iskola helyesírási versenyén (2018.11.20.)
540.
Kelt: 2018. december 3 Ikt. sz.: 1545 (2018)
Szép eredményeink a Simonyi iskola helyesírási versenyén (2018.11.20.)
2018. november 20-án, kedden rendezte a veszprémi Simonyi iskola a Simonyi-hét keretén belül városi-területi helyesírási versenyét. Iskolánk 6 tanulója vett részt a versenyen, közülük eredményesen szerepeltek:
Zsibrita Emese (8. A) - 1. helyezett lett (felkészítő tanára: Kollát Judit tanárnő).
Major Vilmos (5. b) - 4. helyezést ért el (felkészítő tanára: Arnhofferné Farkas Adrienn tanárnő).
Zsibrita Regő (6. A) - 5. helyezett lett (felkészítő tanára: Berkes Angéla tanárnő).
Gratulálunk Emesének, s a versenyen résztvevők felkészülését köszönjük!
Baradits-Stummer Márta humán munkaközösség-vezető
A pápai szövegértési verseny szép eredményei (2018.11.29.)
539.
Kelt: 2018. december 3 Ikt. sz.: 1544 (2018)
A pápai szövegértési verseny szép eredményei (2018.11.29.)
Múlt hét csütörtökjén, 2018. november 29-én rendezték a pápai Szent István Katolikus Általános Iskolában a városi-területi szövegértési versenyt. Három tanulónk vett részt a versenyen, közülük Szilágyi Barnabás 6.A osztályos tanuló ért el 2. helyezést (felkészítő tanára: Berkes Angéla tanárnő), valamint Sörös Benedek 4.A osztályos tanuló 3. helyezést ért el (felk. tanító: Kaiser Renáta).
Gratulálunk az eredményes szerepléshez!
A humán munkaközösség
I. helyezett csapatunk az V. Városi Könyvtárhasználati Versenyen (2018.11.27.)
538.
Kelt: 2018. november 28 Ikt. sz.: 1541 (2018)
I. helyezett csapatunk az V. Városi Könyvtárhasználati Versenyen (2018.11.27.)
2018. november 27-én a Kossuth Lajos Általános Iskolában rendezték meg a városi könyvtárhasználati versenyt felső tagozatos tanulók részére. Iskolánkat a HORVÁTH BLANKA (5. A) PERESZTEGI BORBÁLA (5.A) SZÜCS EMESE (5.A) összetételű csapat képviselte. A lányok fiatal koruk ellenére kiválóan versenyeztek, és a Dózsa György Általános Iskolával holtversenyben megnyerték a versenyt. Ezzel nemcsak a gazdag jutalmakat zsebelhették be, hanem 1 évre iskolánkba költözött a plüss "VÁNDORBAGOLY" . A lányoknak köszönhetően iskolánk elnyerte a jövő évi városi könyvtárhasználati vetélkedő rendezési jogát is. Jövőre nagy szeretettel várjuk a város könyvtárbarát diákjait a következő vetélkedőre a Padányi Iskolában.
Gratulálunk a lányoknak!
Molnárné Halmos Mária könyvtáros, tanító, felkészítő
Gratulálunk!
537.
Kelt: 2018. november 28 Ikt. sz.: 1540 (2018)
Gratulálunk!
A Pannon Unifest Hallgatók a Művészetért Egyesület 2018. november 10-én fesztivált rendezett, amelyen iskolánk 14. osztályos tanulója, Szabó Dorottya (14. Kgn) is fellépett. A megmérettetésen Ének kategóriában arany minősítést szerzett, és kategóriájában győzelmet aratott.
Sikeréhez szeretettel gratulálunk!
Berkes Angéla tanfolyamvezető
A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulójának 3. helyezett csapata (2018.11.23.)
536.
Kelt: 2018. november 27 Ikt. sz.: 1539 (2018)
A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulójának 3. helyezett csapata (2018.11.23.)
Pénteken, 2018. november 23-án hirdettek eredményt az általános iskolai Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulójában. Iskolánkból három csapat indult. A 6. A osztály csapata szép pontszámmal a 3. helyezést érte el. A csapat tagjai: Klein Katalin, Edvy Levente, Szilágyi Barnabás és Zsibrita Regő 7.A osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Berkes Angéla tanárnő.
Gratulálunk a csapat sikeréhez!
A humán munkaközösség
A 8.A osztály csapata 1. helyezett lett a Simonyi iskola anyanyelvi versenyén (2018.11.22.)
535.
Kelt: 2018. november 27 Ikt. sz.: 1537 (2018)
A 8.A osztály csapata 1. helyezett lett a Simonyi iskola anyanyelvi versenyén (2018.11.22.)
A 2018. november 22-én, csütörtökön a Simonyi Zsigmond Általános Iskola által rendezett városi-területi anyanyelvi vetélkedőn iskolánk 8.A osztályos csapata az 1. helyet szerezte meg. A csapat tagjai: Fekete Liliom, Simon Luca és Zsibrita Emese. Felkészítő tanáruk: Kollát Judit tanárnő.
Gratulálunk a szép eredményhez!
Baradits-Stummer Márta humán munkaközösség-vezető
A középiskolai Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójának szép eredményei (2018.11.26.)
534.
Kelt: 2018. november 27 Ikt. sz.: 1536 (2018)
A középiskolai Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójának szép eredményei (2018.11.26.)
2017. november 26-án rendeztünk iskolánkban a középiskolai Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti/területi fordulóját a C12-C13-as tantermekben. A versenyen 7 csapat indult, a csapatok végleges eredményei a verseny honlapján tekinthetők meg. A három legjobb eredményt elérő csapat:
A 10. A osztály csapata - Bozsó Blanka, Csertán Zsófia, Klein Anna és Takács Viktor - a 7. helyezést érte el, ők eredményükért jutalomban is részesültek (felkészítő tanáruk: Baradits-Stummer Márta).
A 12. osztályos csapat - Szücs Boglárka, Szelthoffer Anna, Felber Zsolt és Porga Ábel - szintén a 7. helyezést érte el (felkészítő tanáraik: Baradits-Stummer Márta és Kámánné Szőke Katalin)).
A 9. A osztály csapata - Szilágyi Veronika, Hordós Bence, Ticz Péter és Tekker Dániel - a 9. helyezést érte el (felkészítő tanáruk: Józsa Gabriella).
Szavazást kérünk minden 3-12. évfolyamos diákunktól! - "English is fun! 2018" angol nyelvi rendezvény (2018. nov. 21-ig)
532.
Kelt: 2018. november 17 Ikt. sz.: 1531 (2018)
Kedves 3-12. évf. Tanulóink!
Kérjük, az alábbi weblap segítségével szavazzatok a D-épület folyosón kiállított 32 db angol nyelvi poszterek egyikére: melyik tetszett a legjobban? Vigyázat: csak egyszer van lehgetősége mindenkinek szavaznia, oktatási azonosítója megadása mellett!
A tanévenkénti rajzverseny-rendezés a Padányiban immár 20 éves tradíció (utóbbi kilenc tanévben megyei szinten). A rajzverseny fontosságát abban látjuk, hogy:
a diákok valós időben és helyszínen összemérhessék rajzolási-festési készségüket-képességüket (ez nem rajzpályázat);
az itt elért eredmények növelik a rajz és vizuális kultúra tantárgyi presztízsét.
A 2018. november 10-én, szombaton megrendezett
Veszprém Főegyházmegyei Padányi Rajzversenyen
a Veszprém Főegyházmegye területéről, 9 iskolából összesen 35 diák mérte össze rajztudását, három korcsoport-kategóriában. A rajzverseny a szintén hagyományos Veszprém Főegyházmegyei Szavaló- és Prózamondó-versennyel egy időben került megrendezésre. A rendezvény szakmai megnyitóján Papp Erzsébet rajztanár, versenyszervező instruálta a versenyzőket.
A verseny-téma mindhárom korcsoportban: természeti és mértani formákból álló csendélet megoldása, 120 percen belül.
A versenyen a felkészítő rajztanárok zsűrije titkos szavazással alakították ki az azonosító kóddal ellátott, névtelen versenymunkák szakmai rangsorát. Ezúttal minden korcsoportban a megszokott három helyezésen kívül különdíjat is adhattunk.
Versenyeredmények:
Kategória
1. helyezett
2. helyezett
3. helyezettek
különdíj
I. kat. 5-6. évf. (8 fő)
Bocsi Jázmin Hanna 6. o. Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és AMI fk.tanár: Gárdonyi Anikó
Sárfi Mercédesz 5.o. Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola fk.tanár: Nyitrai Orsolya
Kara Kamilla Lola 5.o. Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és AMI fk.tanár: Gárdonyi Anikó
Kategória
1. helyezett
2. helyezett
3. helyezett
különdíj
II. kat. 7-8. évf. (11 fő)
Császár Armand 7.o. Pápai Református Kollégiium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma fk.tanár: Pesei Petra
Szilágyi Anna Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és AMI, Veszprém fk.tanár: Szitás Péter
Benke-Szuper Csenge 8.o. Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola fk.tanár: Nyitrai Orsolya
Berecz Vivien 7.o. Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és AMI fk.tanár: Gárdonyi Anikó Vida Laura Eszter 8.o. Padányi Katolikus Iskola, Veszprém fk.tanár: Papp Erzsébet
Kategória
1. helyezett
2. helyezett
3. helyezett
különdíj
III. kat. 9-12. évf. (4 fő)
Csonka Johanna 12.o. Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma fk.tanár: Marosi Diána
Németh Dorka Vetési Albert Gimnázium, Veszprém fk.tanár: Rozner Csaba
Sass Borbála 11.o. Pápai Református Kollégiium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma fk.tanár: Marosi Diána
A szép eredményekhez a diákoknak és rajztanáraiknak szívből gratulálunk!
A zsűrit alkotó rajztanárok: Gárdonyi Anikó (Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és AMI), Gaál Richárd (Padányi Katolikus Iskola - Veszprém), Hegedűs Antónia (Padányi Katolikus Iskola - Veszprém), Papp Erzsébet (Padányi Katolikus Iskola - Veszprém), Valaczkai Pál (Padányi Katolikus Iskola Tótvázsonyi Tagiskolája), Pesei Petra (Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma), Szitás Péter (Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és AMI), Nemes Dezső (Veszprémi Cholnoky Jenő Általános Iskola), Ughy Miklós (Szent István Általános Iskola, Pápa)
A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei/körzeti fordulóján született eredményeink (2018.10.26.)
529.
Kelt: 2018. november 8 Ikt. sz.: 1525 (2018)
A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei/körzeti fordulóján született eredményeink (2018.10.26.)
helyezett: "Célunk a világbéke!" csapat Tagjai (8.A osztály): Fekete Liliom, Gyarmati Rita, Németh Nóra, Simon Luca
helyezett: "Egyenletes négyes" csapat Tagjai (7.A osztály):Benkovics-Kaszner Lázár, Csertán Anna, Kertész Kinga, Tiszttartó Mihály
helyezett: "Gyök Erek" csapat Tagjai (7.A osztály): Balogh Emma, Plesch Laura, Ticz Hanna, Zámbó Patrik
helyezett: "Rop-Top" csapat Tagjai (5.A osztály): Csertán Péter, Pintér Márton Gábor, Tiszttartó Márton, Zámbó Dávid
helyezett: "Matekkosok" csapat Tagjai (6.A osztály): Edvy Levente, Szilágyi barnabás, Zsibrita Regő, Zsilinszki Zsombor
Bischofné SZabó Klára matematika tanár, felkészítő
Az "Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén
528.
Kelt: 2018. november 8 Ikt. sz.: 1524 (2018)
Az "Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén
A tavalyi tanév tavaszán rendezték az "Édes anyanyelvünk" anyanyelvhasználati verseny megyei fordulóját a veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában. A versenyen Szücs Boglárka (12.A) 1. helyezettként jutott tovább a sátoraljaújhelyi országos, Kárpát-medencei döntőbe. A döntőt 2018. október 19-21-én rendezték a zempléni városban. A verseny két fordulóból állt: pénteken délelőtt anyanyelvi írásbeli feladatsort oldottak meg a versenyzők, szombaton délelőtt a szóbeli forduló zajlott: háromperces beszédmű megalkotása és előadása volt a feladat. A nyelvújító és nyelvőrző Kazinczy Ferenc emlékét híven ápoló verseny emlékezéssel és koszorúzással indult és záródott. A verseny vasárnap az eredményhirdetéssel ért véget Széphalomban. Bogi a verseny írásbeli fordulóján elért kiemelkedő eredményéért emléklapot kapott.
Köszönjük Bogi kitartó felkészülését, gratulálunk az emléklaphoz!
Baradits-Stummer Márta felkészítő tanár
Esső Csenge 3.A osztályos tanulónk 3. helyezést ért el a "Süsü a sárkány" c. veszprémi rajzpályázaton (2018.10.27.)
527.
Kelt: 2018. november 7 Ikt. sz.: 1523 (2018)
Esső Csenge 3.A osztályos tanulónk 3. helyezést ért el a "Süsü a sárkány" c. veszprémi rajzpályázaton (2018.10.27.)
Az idei tanévben október 16-án tartottuk meg a németesek háziversenyét. Négy kategóriában indultak a versenyzők, teszt- és szövegértési feladatokat kellett megoldaniuk. A 11. osztályosok feladatsora már az érettségi követelményrendszeréhez igazodott, nekik az említett feladattípusokon kívül egy rövidebb levelet is kellett írniuk. A németet második nyelvként tanulók is versenyeztek, ők az évfolyamukhoz képest egy kategóriával lejjebb kerültek. A következő eredmények születtek:
7. és 8. évfolyam:
Zsibrita Emese 8.A
Tormási Hanna 8.A, Csikós Bíborka 8.A
9. évfolyam és 10. (német második nyelv):
Tekker Dániel 9.A
Szilágyi Veronika 9.A
Balogh Dénes 9.H
10. évfolyam, 9.G és 11. (német második nyelv):
Skobrák Vivien 9.G
Czuczai Dorina 9.G
Tóth Benedek 9.G
11. évfolyam:
Pálfi Anita 11.H
Straub Viktória 11.H
Fuith Tamás 11.H
Minden kategóriában a helyezettek könyvjutalomban részesültek. Köszönöm a tesztek összeállításában és javításában kollégáim munkáját.
Köszönjük a diákok részvételét és gratulálunk a nyerteseknek!
Kovács Gyöngyi munkaközösség-vezető
Fülöp Ádám 11.G tanulónk sportsikere Argentínában!
525.
Kelt: 2018. október 25 Ikt. sz.: 1517 (2018)
Fülöp Ádám 11.G tanulónk sportsikere Argentínában!
2018.10.02.-20. között Argentínában, a 2018-as Ifjúsági Olimpián képviselhettem hazánkat, Buenos Airesben. 206 ország, több mint 4000 sportolója gyűlt össze, hogy eldöntsük, kik is a legjobbak az egyes sportágakban. Én kombinációs kerékpár versenyszámban voltam érdekelt, ahol öt nap, öt különboző szakágban kellett összemérnünk az erőnket. Három verseny országúton, míg kettő terepen zajlott. Az öt verseny eredményeit, csapat szinten összesítették, így csapattársammal ötödikek lettünk, amiről azt hiszem, hogy nem is rossz! Nagyon sok élménnyel, sok új baráttal és rengeteg kamatoztatható új tudással tértem haza a három hét után. Számomra ez egy nagyon szép és felejthetetlen emlék marad.
Gaál Richárd igazgatóhelyettes Ferenczy Tóth Ildikó szervező tanár, munkaközösség-vezető
Ovis rajzpályázatunk eredményhirdetése a magyar népmese napja alkalmából (2018.09.27.)
523.
Kelt: 2018. október 8 Ikt. sz.: 1509 (2018)
Ovis rajzpályázatunk eredményhirdetése a magyar népmese napja alkalmából (2018.09.27.)
Már hagyomány iskolánkban, hogy szeptember hónapban a magyar népmese napja alkalmából rajzpályázatot hirdetünk a város óvodásai között. Idén is nagy számban érkeztek erre a pályázatra szebbnél szebb színes alkotások4-6 éves korosztályban. Közel 80 rajz, különböző technikákat alkalmazva próbálta elnyerni a zsűri- a tanító nénik-tetszését. Festmények, zsírkréta rajzok, 3D-s alkotások "varázsolták el"és repítették a mesék világába a tanári szobát a zsűrizés ideje alatt. Az eredmények megszületése után kiállítást rendeztünk be a kis alkotók műveiből az ebédlőben, ahol az összes rajz megtekinthető volt iskolánk tanulói és óvodás vendégeink számára is, akik azonnal megkeresték sajátjukat, esetleg társaik alkotását. Az eredményhirdetésre izgatottan érkeztek a picik szüleikkel együtt. Örültünk, hogy nagy számban eljöttek kérésünkre. Egy jó hangulatú zenés, mesés délután után mindenki kisebb-nagyobb jutalommal térhetett haza. Az alábbi helyezések születtek az idei ovis meserajzpályázaton:
4 éves korosztályban:
helyezett: Zentai Emma
helyezett: Eveli Zselyke
helyezett: Péringer Boglárka
Különdíjas: Angerman Zoé
5 éves korosztályban:
helyezett: Édes Klára
helyezett: Lackenbacher Zengő
helyezett: Bajai Médea Mercédesz
Különdíjas: Tubai Lilla
6 éves korosztályban:
helyezett: Lackenbacher Leila
helyezett: Görög Júlia
helyezett: Czuczai Regina
Különdíjas: Németh Noémi
Gratulálunk ! Jövőre is várjuk rajzaitokat
Tanító nénik
Országos Haditorna Verseny
522.
Kelt: 2018. október 8 Ikt. sz.: 1508 (2018)
Országos Haditorna Verseny
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szervezése által képviselhettük iskolánkat a megyei döntőn. Csapatunk minden tagja teljes vállszélességgel helytállt a feladatok megoldásában,és társaink buzdításában. A Schönherz pályán különböző ügyességi feladatokkal kellett megbirkóznunk, tájfutás,kézigránát hajítás célba, légpuska lövészet, honvédelmi totó, elsősegélynyújtó ismeretek, akadálypálya sőt még fegyveres váltófutásban is remekelhettünk. Összesítve 18 csapatból az 5.helyen végeztünk. Köszönjük a lehetőséget,rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Csapattagok: Wachter Boldizsár 11.G, Szigethy Beatrix 12.E, Toldi Áron 11.G, Hoffer Dávid 11.G
Szigeti Beatrix 12.E
Beszámoló a Zentán megrendezett kémiatáborról
521.
Kelt: 2018. október 4 Ikt. sz.: 1504 (2018)
Beszámoló a Zentán megrendezett kémiatáborról
Múlt hétvégén egy igazán izgalmas kiránduláson vettünk részt. Várnai László tanár úr jóvoltából lehetőségünk nyílt elutazni Zentára, ahol a Kárpát-medence legrangosabb kémiatáborában tölthettük a hétvégét. Pénteken egy ötórás út árán, az Alföldet átszelve érkeztünk a Vajdaságba. Ez a terület régen Magyarország része volt, melyről tanúskodnak a magyarlakta települések is, például Szabadka és Csantavér, melyeken volt szerencsénk átutazni. Zentán elfoglaltuk szállásunkat a kollégiumban, majd a tábornyitó ünnepségre igyekeztünk. A köszöntő beszédek és műsorok után részt vettünk a nulladik előadáson, ami a tábor alapításába engedett nekünk bepillantást. A közös vacsora után csoportokra osztottak bennünket, hogy egy-egy témáról készítsünk plakátot, írjunk verset és készüljünk egy beszámolóval a vasárnapi bemutatóra. Ezután kaptunk egy kis szabadidőt, amit egy kis sétával töltöttünk el a városban. Egy erdélyi tanárnő kellemes társaságában fedeztük fel a település látványosságait, majd a parkban megismerkedtünk a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjaival, akik rendkívül barátságosak és nyitottak voltak egymással és velünk szemben is. Az este folyamán minden felmerülő kérdésünkre megkaptuk a választ; többek között az ottani oktatásról, nyelvről és egyéb témákról érdeklődtünk. Másnap reggel kezdetét vette a változatos előadások és kísérletek sora. Először az ammónia szintézisről szereztünk ismereteket, valamint a Semmelweis-emlékévnek köszönhetően a tudós életéről, munkásságáról. Ezen kívül megtudtuk, hogy a tellúrnak magyar feltalálója volt. A programot egy-egy diák lelkes beszámolójával színesítették. A délelőttöt egy gyógyszerkutatásról szóló előadás zárta. Az ebédszünet után a rendezvény fő támogatójának, a Mozaik Kiadó tájékoztatója következett. A délután folyamán magas színvonalú, érdekes előadásokat hallhattunk, többek között az elektromikroszkópos mérésekről, a fehérjék RNS kötéseiről, illetve az alkaloidiok gyógyászati felhasználásáról. Azonban, ami talán a legjobban megfogta a figyelmünket, a Dr. Róka András által adott előadás volt. A redoxireakciók fontosságát roppant látványos kísérletekkel szemléltette. Kedvencünk a metilalkohol gőzének robbanásszerű reakciót modellező égése volt, mellyel a tanár úr egy egyszerű műanyag palackból rakétát csinált. Az esti program a lazításról szólt, a Szent Mihály-napi rendezvényen való részvétellel kiegészülve. Utolsó napra is jutott pár érdekfeszítő előadás, például az energiatermelés jövőjéről, valamint a gyógyszer-alkohol-dohányzás interakciójáról biokémiai szempontból. Figyelmünket most is leginkább a bemutatott kémiai kísérletek kötötték le. Végső programpontként a csoportfeladatok bemutatása került sorra. Hazafelé furikázva bőven volt időnk elmerülni a hétvégén gyűjtött tapasztalatokban és szép emlékekben, amikre életünk végéig emlékezni fogunk.
közzétette: Várnai László középiskolai kémiatanár
FELHÍVÁS: Főegyházmegyei Rajzverseny 2018. november 10-én
520.
Kelt: 2018. szeptember 25 Ikt. sz.: 1495 (2018)
FELHÍVÁS: Főegyházmegyei Rajzverseny 2018. november 10-én
Részvételünk 47. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen (2018.09.07-09.)
518.
Kelt: 2018. szeptember 17 Ikt. sz.: 1489 (2018)
Részvételünk 47. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen (2018.09.07-09.)
A Magyar Vöröskereszt szervezésében 2018. szeptember 7-9-ig került megrendezésre a 47. Országos Elsősegélynyújtó Verseny. A Magyar Vöröskereszt 1971 óta szervezi meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyét, melynek célja az elsősegélynyújtó ismeretek fejlesztése, gyakorlása a fiatalok körében. A verseny három kategóriában zajlik (gyermek, ifjúsági, felnőtt), a területi döntő nyertesei jutnak be a megyei döntőbe és az ott jól szereplők vehetnek részt az országos döntőn. Az Országos Elsősegélynyújtó Verseny (OEV) döntőjének helyszíne ezúttal Miskolc volt. A megyeszékhely belvárosában a résztvevők - a baleseti imitátoroknak köszönhetően - élethű körülmények között versenyezhettek. A 21 állomásos körpályán elméleti és gyakorlati elsősegélynyújtó ismereteikről adtak számot a versenyzők.
Iskolánk tanulói gyermek kategóriában 7. , ifjúsági kategóriában pedig 15. helyezést értek el.A gyermek kategóriában indult: Kondics Kitti (8.A), Porga Hanga (8.A), Maczucza Katalin (8.A), Winkler Katalin (8.A), Kertész Kinga (7.A). Ifjúsági kategóriában versenyzett: Biró Natália, Balassa Rebeka, Márton Sára, Szalmásy Judit, Sárközi Ákos 11. E osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Sárrétiné Henn Anita tanárnő
Biszak Borbála (11.H) és Vörösházi Dominik (12.R) a Csorba Győző Regionális Alkotói Pályázat díjazott alkotói
516.
Kelt: 2018. június 29 Ikt. sz.: 1475 (2018)
Biszak Borbála (11.H) és Vörösházi Dominik (12.R) a Csorba Győző Regionális Alkotói Pályázat díjazott alkotói
A Szent Mór Iskolaközpont és a Pécs8 program a Csorba Győző Társaság és a Magyartanárok Egyesületének szakmai támogatásával REGIONÁLIS VERSMONDÓ VERSENYT és ALKOTÓI PÁLYÁZATOT hirdetett Baranya, Somogy és Tolna megye középiskolás diákjai (gimnazisták, a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák 0. és 9 - 13. évfolyamos tanulói) számára. Iskolánkból Biszak Borbála 11.H osztályos tanuló verse, Vörösházi Dominik 12.R osztályos tanuló novellája részesült jutalomban, díjazásban.
"Bennem van minden, ami nincs, s bennem van minden, ami van" - írja Csorba Győző a Séta és meditáció című versében, melynek meghatározó élménye a város, a szűkebb értelemben vett pátria. A pályázatra olyan verset vagy novellát vártak a szervezők, amely a városhoz, lakóhelyhez, a mindennapok tereihez kapcsolódó élményeket fogalmazza meg. Egy pályázó egy pályaművel, verssel vagy novellával nevezhetett.
Sok szeretettel gratulálunk Borinak és Dominiknak!
Csorba Győző olyan költő és polgár volt, aki Pécs városában született, ott is halt meg 79 éves korában, s egész életét a városban, a városért dolgozva élte le, fél évnél hosszabb időre egyhuzamban nem hagyta el azt. Pécs volt számára a város, ahogyan írta a Séta és meditáció c. versében: "Nekem: a VÁROS mindörökre." Bertók László, azóta szintén Kossuth-díjas költőtársa, így írt róla: "Csorba Győző művészetével, írói műhelyével, emberi tartásával több, mint fél évszázada fémjelzi a pécsi irodalmat és kultúrát [ ]. Baumgarten-díjas (1947), kétszeres József Attila-díjas (1957, 1972), Kossuth-díjas (1985), Pécs város díszpolgára (1986). Hetvenötödik születésnapja alkalmából, mivelhogy betegeskedett, a köztársasági elnök személyesen hozta el Pécsre, s adta át neki az újabb kitüntetést, a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje Középkeresztjét." Pályatársa, szívbéli barátja Weöres Sándor 1978-ban írt szavai talán a kitüntetések sorolásánál is többet mondanak róla: "Csorba Győzőben láttam a feltétlenül valódi költőt, a hazugságmentes abszolút lírikust Pécsi családi körében, társas magányában az örökkévalóságnak dolgozik." Csorba Győzőt sokan szerették életében, megbecsülték, mint a kitüntetései is mutatják, de az ő éleslátását a dicséretek nem homályosították el. Pontosan érezte, tudta, hogy a líra, a vers kiszorulóban van a "modern" ember életéből. Pedig hol volt még akkor az internet, a mobiltelefon, az iPod és a többi Azt írta Húsz-harminc című versében, ha majd a kórház-kert juharfáinak kis propellereivel ő is a földre hull, nem történik semmi különös: "s itt minden megy tovább / ahogy mondtam / talán húsz-harminc embernek fogok / hiányzani." A költőt egyszer, még 1988-ban, megkérdezték, nem fáradt-e ki a költészet rugója? Csorba így válaszolt: "Akik ma azt állítják, hogy az emberek nem szeretik a költészetet, rosszul közelítenek hozzá. Senki sem általában szereti a verseket, hanem van néhány kedves költője, őket vagy esetleg egyetlen költőt olvas szívesen. Gyakran előfordult, hogy versem hangzott el a rádióban, utána valaki levélben megkért, hogy küldjem el neki. Nyilván akad az országban egy-két ember, akinek lelki alkata hasonlít az enyémhez, legföljebb nem tudja versben megfogalmazni érzéseit. Téves elképzelés tömeghatásban gondolkozni. Ha csak egyetlen embert megérint a vers, már megérte. Hogy ma kevesebb az ilyen ember? Lehetséges. Sajnálok mindenkit, akinek eldugult a füle és a szíve."
Ha a fiatalok szívében él valaki, akkor örökké él. (In: https://szentmor.hu - Pintér Ábel szaktanár megnyitóbeszéde) Érdemes elgondolkodnunk, és megszívlelnünk nekünk is a költő mondatait, s továbbadni ezt a költői hitvallást: "Szűnjék meg a "líra" szó ábrándot, lágyságot, pódiumot asszociálni. Álljon a költészet az ember útjába, keveredjen ételébe, italába, üljön mellé örömében, bánatában, munkájában, pihenésében. Ne lehessen tőle szabadulni, ne lehessen kikerülni, mellőzni, félretenni. Aggasztóan csonkul az ember: nem a vers lesz a fő vesztes, ha ez is kiesik életéből."
Kámánné Szőke Katalin magyartanár
Magyar Veronika (11.A) elismerése
515.
Kelt: 2018. június 15 Ikt. sz.: 1471 (2018)
Magyar Veronika (11.A) elismerése
A 2016/17-es tanévben elért kiemelkedő tanulmányi eredményéért és atlétikában elért kimagasló sportteljesítményéért Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere az Értékelő Bizottság által felterjesztett javaslat alapján "Magyarország jó tanulója - jó sportolója" elismerő oklevélben részesítette Magyar Veronika, 11. A osztályos tanulónkat.
Gratulálunk a rangos elismeréshez!
Baradits-Stummer Márta osztályfőnök
Kinder+Sport - Padányi, az ország legjobb csapata (2018. június 2.)
514.
Kelt: 2018. június 14 Ikt. sz.: 1469 (2018)
Kinder+Sport - Padányi, az ország legjobb csapata (2018. június 2.)
A Padányi Katolikus Iskola mindig is nagy gondot fordított a lelki nevelés mellett az egészséges életmódra nevelésre, a rendszeres testmozgás igényének kialakítására. Erre számos lehetőség nyílik iskolánkban. Több tornaterem, valamint tornacsarnok mellett a gyerekek körében talán legnépszerűbb a kültéri műfüves pályánk és egyedülálló falmászó falunk. Ezért nem volt kérdés az iskola számára, hogy szívesen részt vegyen a "Kinder+Sport" elnevezésű pályázaton, aminek célkitűzése szintén az, hogy rendszeres egészséges időtöltésre, sportra ösztönözze a fiatal korosztályokat. A versenyekre történő felkészülés folyamán így sok gyereket meg tudtunk mozgatni játékos sportfeladatokon keresztül testnevelés tanórákon kívül is. Sikeres pályázatelbírást követően kis csapatunk, a Padányi Winners bejutott a regionális elődöntőbe. A csapat magabiztosan menetelt és mindig első helyezettként jutott tovább az elődöntőn és a középdöntőn is. 2018. június 2-án (szombaton) rendezték meg az Érd Arénában a Kinder+Sport országos döntőjét, melyen a Padányi Winners 1. helyezést ért el! Hatalmas hajrával egy izgalmas versenyben nyerte el szombaton az ország legjobb csapata címet. Ezzel a győzelemmel 1.200 000,-Ft-ot nyertek iskolánknak, amelyet sportfelszerelések vásárlására fordítunk! A hét versenyszámból álló sportvetélkedőn kívül hatalmas élményt jelentett, hogy a gyerekek személyesen találkozhattak két olimpikonunkkal, beszélgethettek velük (Kovács Katalin és Kiss Gergely). A döntő hangulatát tovább fokozta a FaceTeam látványos, akrobatikus kosárlabda bemutatója. Ezúton is szeretnénk megköszönni a csapattagok és felkészítő tanáraik kitartó, fegyelmezett munkáját, ami hozzájárult ehhez a szép sikerhez! Továbbá köszönetet szeretnénk mondani a családok támogatásáért! A csapat tagjai a következőek voltak:
évf.: Horváth Boróka, Pikó Emma Sára, Kaiser Márk, Kárpáti Péter
évf.: Horváth Blanka, Molnár Dorka, Zentai Anna Sára, Csertán Péter, Wittmann Alexander Ernő
Büszkék vagyunk Rátok!
Felkészítő tanáraitok: Hencz Viktória, Vajda Karola tanítónők.
Keglovicsné Németh Andrea tanítónő, alsós tagozatvezető Szabó László Miklós igazgató
Győzött csapatunk a Nemzeti Színház színháztörténeti vetélkedőjén (2018.06.08.)
513.
Kelt: 2018. június 14 Ikt. sz.: 1467 (2018)
Győzött csapatunk a Nemzeti Színház színháztörténeti vetélkedőjén (2018.06.08.)
A Szondi négy apródja nevű csapatunk - a csapat tagjai: Orbán Laura (10.G), Czaun Eszter (11.A), Szücs Boglárka (11.A) és Oszvald Balázs (11.A) - a budapesti országos döntőn szoros küzdelem után, nemes versengésben 1. helyezést ért el 2018. június 8-án. A csapat gazdag jutalmazást kapott, ezek közül a legjelentősebb, hogy egy tanítási napra "ellátogat a Nemzeti Színház" iskolánkba a jövő tanévben: rendhagyó irodalom-, nyelvtan- és énekórákkal, nyílt próbával, foci meccsel, jelmez-, smink- és fodrászbemutatóval. A döntőre egy előre megadott feladattal készülnünk kellett: a Tragédia falanszter jelenetét vittük színpadra. A jelenet színpadra állításában köszönjük Hordós Csaba tanár úr segítségét. A jelent hegedűs fellépője Vásárhelyi Borbála (11. A) volt, az ő támogatását is köszönjük. (A Nemzeti Színház immár negyedik alkalommal hirdetett színháztörténeti vetélkedőt 10-11. osztályos diákok számára. Idén a verseny középpontjába Arany János és Madách Imre munkássága került.)
Remek verseny volt, gratulálok a csapatnak, s köszönöm lelkes, alázatos, kitartó munkájukat!
Baradits-Stummer Márta felkészítő szaktanár
Alsó tagozatos labdarúgó bajnokság (2018.06.12.)
512.
Kelt: 2018. június 13 Ikt. sz.: 1466 (2018)
Alsó tagozatos labdarúgó bajnokság (2018.06.12.)
Időpont: 2018. június 12, kedd, 8:30 Helyszín: Iskola műfüves pálya Létszám: 5 + 1 fő Mérkőzések ideje: 7 perc Résztvevők: 1-2. osztály 5 csapat, 3-4 osztály, 4 csapat Az idei labdarúgó világbajnokság apropójából a résztvevő csapatok különböző-, a világbajnokságon is szereplő, népszerű csapatok nevével, s kreatív fantáziával megalkotott szerelésben léptek pályára egymás ellen. A magas létszámú részvétel ellenére körmérkőzés lebonyolítását tűztük ki célul, így 16 mérkőzés lebonyolítása után kaphattunk eredményt az 1-2-, majd a 3-4. osztályosok bajnokságában. A nyári kánikula sem szegte a csapatok kedvét, sem az aktivitását, s mindemellett említésre méltó a játékosok sportszerű, korrekt viselkedése, mely a mérkőzések végéig, sőt, azon túl is kitartott (erről még később). Persze a jó teljesítményhez a drukkerek elszántságára is szükség volt, s ebben sem volt hiány: a fiúk saját készítésű táblákkal, zászlókkal, a lányok különféle cheerleader öltözetekben, színes pom-pomokkal gondoskodtak a frenetikus hangulatról. Eredmények:
1-2. osztály:
2.a. osztály
2.b. osztály "c" csapata
2.b. osztály "b" csapata
1.a., 1.b. osztály (holtverseny)
Gólkirály: Horváth Bendegúz
3-4. osztály:
4.a. osztály
3.a. osztály
3.b. osztály
4.b. osztály
Gólkirály: Klauz Dominik
Az eredményhirdetésen vándorkupákat, s végül - egy technikai, adminisztrációs hibából kifolyólag - vándorérmeket, (sajnos az érmek kiosztását ismételni kellett), édességeket is kaptak a tanulók.Hogy tetszett a bajnokság? Mindenkinek máshogyan: izgalmas, fárasztó, boldog, csalódott, tanulságos , így nevel a sport , de ki kell emelnünk tanulóink, tanítóink empatikus, higgadt, kötelességtudó, fegyelmezett viselkedését mely kitartott az utolsó percig, s példamutató volt.
Gratulálunk a sportszerű viselkedésért, és a kimagasló teljesítményért, s ezúton köszönjük türelmüket.
Varga Veronika testnevelő tanár
Padányi Winners országos 1. helyezést ért el az idei Kindersporton (2018.06.02.)
511.
Kelt: 2018. június 5 Ikt. sz.: 1462 (2018)
Padányi Winners országos 1. helyezést ért el az idei Kindersporton (2018.06.02.)
2018.június 2-án (szombaton) rendezték meg az Érd Arénában a Kinder+Sport országos döntőjét, amin iskolánk csapata a Padányi Winners 1. helyezést ért el. A csapat magabiztosan menetelt és mindig első helyezettként jutott tovább az elődöntőn és a középdöntőn is. Hatalmas hajrával egy izgalmas versenyben nyerte el szombaton az ország legjobb csapata címet. Ezzel a győzelemmel 1.200.000,-Ft-ot nyertek iskolánknak! A hét versenyszámból álló sportvetélkedőn kívül hatalmas élményt jelentett, hogy a gyerekek személyesen találkozhattak két olimpikonunkkal, beszélgethettek velük. ( Kovács Katalin, Kiss Gergely) A döntő hangulatát tovább fokozta a FaceTeam látványos, akrobatikus kosárlabda bemutatója. Ezúton is szeretnénk megköszönni a csapattagok és felkészítő tanáraik kitartó, fegyelmezett munkáját, ami hozzájárult ehhez a szép sikerhez! Továbbá köszönetet szeretnénk mondani a családok támogatásáért ! A csapat tagjai a következőek voltak:
évf.: Horváth Boróka, Pikó Emma Sára, Kaiser Márk, Kárpáti Péter
Középiskolai labdarúgó házibajnokság (2018.05.31.)
509.
Kelt: 2018. június 1 Ikt. sz.: 1460 (2018)
Középiskolai labdarúgó házibajnokság (2018.05.31.)
Helyszín: Iskola műfüves pálya Időpont: 2018. május 31. csütörtök, 14:30 Rövid szabály-ismertetés, tájékoztatás után bemelegítettek a csapatok, majd 14:45-kor elkezdtük a mérkőzéseket. Minden csapat minden csapattal játszott, a mérkőzések ideje 2 x 10 perc volt,5 perc pihenővel, majd térfél-cserével. Sajnos Hardi Máté rossz talajra-érkezését követően a második mérkőzésen mentőt kellett hívni, s kórházba szállították. Ez idő alatt a mérkőzés szünetelt. Mind a három mérkőzés lezajlott, az első három helyezett pontjai, góljai, gólkülönbségei egyértelmű eredményt mutattak. A sérülést követő időeltolódás miatt a csapatok, 1-1 mérkőzést játszottak. Résztvevő csapatok:
Tegnap délután rendeztük meg a felső tagozatosok részére a kispályás labdarúgó házibajnokságot. A tornán szinte mindegyik osztály képviseltette magát, volt olyan (7.A.) akiktől két nevezés is érkezett. Volt egy lány csapatunk is. Érdeklődéssel vártuk, hogy az 5. és 6. osztályosok, hogyan szerepelnek a 8. évfolyamosok ellen. Nagyon sportszerű, izgalmas mérkőzéseket játszottak a csapatok. Helyezések: VII. 5.A VI. 7/A lányok V. 6.B. IV, 8.B III. 6.A II. 7.A fiú csapatok I. 8.A UI.: A Diákönkormányzat részéről senki sem tudott segíteni a rendezvény lebonyolításában (14.30-17.30). A 8.B. osztályból Szűcs Hanna, Solymos Lili, Böröcz Bianka szívesen vállalták, hogy segítenek nekem. Mindhárom lány előtt le a kalappal a hasznos és önzetlen segítségéért.
Szabó András Péter testnevelő
Döntős csapatunk a Nemzeti Színház színháztörténeti vetélkedőjén
507.
Kelt: 2018. május 28 Ikt. sz.: 1457 (2018)
Döntős csapatunk a Nemzeti Színház színháztörténeti vetélkedőjén
A Nemzeti Színház immár negyedik alkalommal hirdetett színháztörténeti vetélkedőt 10-11. osztályos diákok számára. Idén a verseny középpontjában Arany János és Madách Imre munkássága került. A négyfordulós verseny első három fordulója az interneten zajlott, minden alkalommal 3-3 feladat beküldéséből állt. A vetélkedőn több, mint száz csapat indult, a versenyszabályzat alapján az első 6 kerülhetett az országon fordulóba. A Szondi négy apródja nevű csapatunk a három forduló pontszámai alapján az előkelő 5. helyezést érte el, így meghívást kapott Budapestre a döntőbe. A csapat tagjai: Orbán Laura (10.G), Czaun Eszter (11.A), Szücs Boglárka (11.A) és Oszvald Balázs (11.A).
A szép eredményhez szívből gratulálunk!
Baradits-Stummer Márta felkészítő tanár
Szücs Boglárka 1. helyezése az "Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny megyei fordulóján (2018.04.24.)
506.
Kelt: 2018. május 28 Ikt. sz.: 1456 (2018)
Szücs Boglárka 1. helyezése az "Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny megyei fordulóján (2018.04.24.)
2018. április 24-én rendezték a veszprémi Közgazdasági Szakgimnáziumban a középiskolai "Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny megyei fordulóját. Szücs Boglárka (11. A) a versenyen az 1. helyezést érte el, így továbbjutott az őszi országos sátoraljaújhelyi versenyre.
Gratulálunk a szép eredményhez!
Baradits-Stummer Márta felkészítő tanár
Magyar Veronika 11.A tanulónk szép sporteredményei (2018.05.26-27.)
505.
Kelt: 2018. május 24 Ikt. sz.: 1455 (2018)
Magyar Veronika 11.A tanulónk szép sporteredményei (2018.05.26-27.)
Okleveleink a VVHHF Egyesület egészség-, környezetvédelmi és sportnapján (2018.05.19.)
504.
Kelt: 2018. május 22 Ikt. sz.: 1453 (2018)
Okleveleink a VVHHF Egyesület egészség-, környezetvédelmi és sportnapján (2018.05.19.)
Csapataink két 1. helyezést értek el a megyei elsősegélynyújtó versenyen (2018.05.17.)
503.
Kelt: 2018. május 17 Ikt. sz.: 1452 (2018)
Csapataink két 1. helyezést értek el a megyei elsősegélynyújtó versenyen (2018.05.17.)
2018. május 17-én került megrendezésre a Magyar Vöröskereszt szervezésében a megyei elsősegélynyújtó verseny, melyen iskolánk tanulói két kategóriában is első helyezést értek el! Gyermek kategóriában: Kondics Kitti, Porga Hanga, Winkler Katalin, Kertész Kinga, Maczucza Katalin; ifjúsági kategóriában pedig: Biró Natália, Márton Sára, Szalmásy Judit, Balassa Rebeka és Sárközi Ákos indult. Ákos ezen felül különdíjban is részesült. A versenyen 6 kárhelyen bizonyították diákjaink mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati tudásukat, felkészültségüket, mellyel a szakmai zsűri elismerését kivívták.
Eredményükhöz szívből gratulálunk!
Sárrétiné Henn Anita felkészítő tanár
Szent Imre-díjasaink és Szent Imre okleveles tanulóink (Veszprémi Napló 2018.05.15. cikke)
502.
Kelt: 2018. május 17 Ikt. sz.: 1451 (2018)
Szent Imre-díjasaink és Szent Imre okleveles tanulóink (Veszprémi Napló 2018.05.15. cikke)
I-II. helyezettjeink a XXIV. Orsz. József Attila Vers- és Novellaíró Pályázaton (2018.05.19.)
501.
Kelt: 2018. május 17 Ikt. sz.: 1450 (2018)
I-II. helyezettjeink a XXIV. Orsz. József Attila Vers- és Novellaíró Pályázaton (2018.05.19.)
Józsa Gabriella 10.H osztályfőnök, magyartanár
Gál Zoé 1.A megyei 1. helyezett (2018.04.13.)
500.
Kelt: 2018. május 15 Ikt. sz.: 1449 (2018)
Gál Zoé 1.A megyei 1. helyezett (2018.04.13.)
Gál Zoé Napsugár 1.a osztályos tanuló bejutott a Tudásbajnokság országos döntőjébe, melyet május 26-án, Szegeden rendeznek. Eredményéhez gratulálunk! Felkészítő tanító: Klauzné Herold Nikoletta
Országos elődöntőn 4. helyezést ért el fiú kézilabda-csapatunk (2018.05.11.)
499.
Kelt: 2018. május 14 Ikt. sz.: 1448 (2018)
Országos elődöntőn 4. helyezést ért el fiú kézilabda-csapatunk (2018.05.11.)
Padányi Katolikus Iskola fiú IV. Korcsoportos kézilabda csapata országos elődöntőn (Tatabánya 2018.05.11.) IV. helyezést ért el. Csapattagok:Varga Zalán, Hoffman Tamás, Kaiser Bálint, Varga Tamás, Pap Ervin Márk, Steigervald Áron, Sulyok Benedek, Izsák Gyula, Szabó Mátyás.
Kajdonné Fekete Krisztina testnevelés munkaközösség-vezető
Kerekes Petra 5.B versenytánc-eredményei (2018.04.13.)
498.
Kelt: 2018. május 14 Ikt. sz.: 1447 (2018)
Kerekes Petra 5.B versenytánc-eredményei (2018.04.13.)
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Gizella-kupa futballmérkőzések (2018.05.12.)
497.
Kelt: 2018. május 14 Ikt. sz.: 1446 (2018)
Gizella-kupa futballmérkőzések (2018.05.12.)
A jó hangulatú, izgalmas mérkőzések lebonyolítására a Padányi Iskola múfüves pályáján került sor. A sok izgalmat hozó mérkőzéseken az alábbi végeredmény született. VI. hely: Ranolder János Római Katolikus Ált. Isk. Keszthely V. hely: Nagyboldogasszony Római Kat. Ált. Isk. Tapolca IV. hely: Pápa Szent István Római Kat. Ált. Isk. III. hely: Padányi Kat. Isk. Veszprém II. hely: Szent István Király Római Kat. Ált. Isk. Ajka I. hely: Szilágyi Erzsébet Keresztény Ált. Isk.
Kajdonné Fekete Krisztina testnevelés munkaközösség-vezető
Hordós Bence 8.A I. helyezést ért el Városi Fordítói Versenyen angol nyelvből (2018.04.26.)
496.
Kelt: 2018. május 11 Ikt. sz.: 1442 (2018)
Hordós Bence 8.A I. helyezést ért el Városi Fordítói Versenyen angol nyelvből (2018.04.26.)
Az idei Városi Fordítói Versenyen angol nyelvből Hordós Bence 8.A osztályos tanulónk első lett a rangos mezőnyben.
Szeretettel és örömmel gratulálunk!
Radnai Éva angol nyelvtanár, felkészítő
Riport-felvétel a 7.A-sok BISEL-akciójáról (Veszprém Televízió Kukkantó c. műsorának 2018.05.07-i és 2017.10.09-i adásai)
495.
Kelt: 2018. május 8 Ikt. sz.: 1440 (2018)
Riport-felvétel a 7.A-sok BISEL-akciójáról (Veszprém Televízió Kukkantó c. műsorának 2018.05.07-i és 2017.10.09-i adásai)
Bischofné Szabó Klára felkészítő tanárnő
Eredmények német nyelvből a tavaszi versenyeken (2018.04.12.)
494.
Kelt: 2018. május 5 Ikt. sz.: 1438 (2018)
Eredmények német nyelvből a tavaszi versenyeken (2018.04.12.)
Két versenyen is eredményesen szerepeltek tanulóink német nyelvből a tavasz folyamán megrendezett versenyeken. Április 12-én az Öveges József Szakgimnázium által szervezett regionális nyelvi versenyen Fuchs Mercédesz 11.E osztályos tanuló 1. helyezést ért el. A Cholnoky Általános Iskola fordítói versenyén Zsibrita Emese 7.A és Vajda Péter 8.A osztályos tanulók mindketten a 3. helyen végeztek.
Gratulálunk a szép eredményekhez!
Kovács Gyöngyi német nyelvi munkaközösség-vezető
Molnár Barbara 10.H oklevelet kapott a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület pályázatára benyújtott munkájáért (2018.04.24.)
493.
Kelt: 2018. május 3 Ikt. sz.: 1435 (2018)
Molnár Barbara 10.H oklevelet kapott a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület pályázatára benyújtott munkájáért (2018.04.24.)
A Padányi Gyermekkar tagjai: Ács Panna 5.A, Bíró Panna 5.A, Kőmíves Kinga 5.A, Seres Júlia 5.A, Sörös Rebeka 5.A, Klein Kata 5.A; Hermann Judit 5.B, Horváth Brigitta 5.B, Takács Patrícia 5.B, Varga Dorina 5.B;Palásthy Katalin 6.A; Nagy Gréta 6.B; Kovács-Kerülő Krisztina 7.B, Baradits Janka 8.A, Kámán Júlia 8.A, Vida Laura 8.A
Szeretettel gratulálunk az elért művészeti eredményekhez Hutvágner Erika tanárnőnek és tanítványainak!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Kindersport-beszámoló (2018.04.13.)
491.
Kelt: 2018. május 2 Ikt. sz.: 1433 (2018)
Kindersport-beszámoló (2018.04.13.)
2018. április 13-án (pénteken) rendezték meg iskolánkban a KinderSport nevű országos sportvetélkedő regionális elődöntőjét. Szerencsét hozott ez a nap a Padányi Winners csapatának, aminek tagjai a hét versenyszám mindegyikében magabiztosan nyerte meg az első helyezést, így az abszolút első helyet is. E nap sikeréhez kitartó, szorgalmas felkészülés kellett, amit a csapatok már december óta napról napra végeztek tanáraikkal. Köszönjük lelkes munkájukat és gratulálunk az elért szép sikerhez! További jó felkészülést kívánunk a középdöntőre! A csapat tagjai: Horváth Boróka (2. a), Pikó Emma Sára (2. a), Kaiser Márk (2. a), Kárpáti Péter (2. a), Mayer Eszter (3. a), Pacher Laura (3. b), Sulyok Máté (3. a), Szücs Kenéz (3. b), Ticz Ádám Zsombor (3. b), Horváth Blanka (4. a), Zentai Anna Sára (4. a), Molnár Dorka (4. b), Csertán Péter (4. a), Wittmann Alexander Ernő (4. a) Felkészítő tanáraik: Mayer-Hencz Viktória és Vajda Karola
Eredményeink a Megyei Angol nyelvi Szépkiejtési Versenyen (2018.04.20.)
490.
Kelt: 2018. április 26 Ikt. sz.: 1430 (2018)
Eredményeink a Megyei Angol nyelvi Szépkiejtési Versenyen (2018.04.20.)
A Megyei Angol nyelvi Szépkiejtési Versenyen 20 iskola 23 versenyzője között Varga Tamás 8.A harmadik helyezést, Pfitzner Júlia 8.A első helyezést ért el 2018. április 20-án a veszprémi Botev-iskolában. Felkészítő tanáruk: Radnai Éva.
Szeretettel gratulálunk Julcsinak, Tominak a szép eredményekhez!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Beszámoló Bódi Magdolna vértanúságának 73. évfordulójára rendezett kerékpártúráról (2018.04.14.)
489.
Kelt: 2018. április 25 Ikt. sz.: 1429 (2018)
Beszámoló Bódi Magdolna vértanúságának 73. évfordulójára rendezett kerékpártúráról (2018.04.14.)
Bronzéremmel tértek haza az Európa-bajnokságról (Maribor, 2018.04.12-15.)
484.
Kelt: 2018. április 18 Ikt. sz.: 1422 (2018)
Bronzéremmel tértek haza az Európa-bajnokságról (Maribor, 2018.04.12-15.)
A szlovéniai Mariborban 2018. április 12-e és 15-e között rendezett ITF TAEKWON-DO Európa-bajnokságon iskolánk két diákja, Enyingi Máté (11.A) és Enyingi Ádám (8.A) is képviselte a magyar válogatottat. Az Enyingi-fiúk bronzérmet szereztek junior csapatban erőtörés kategóriában.
Gratulálunk a szép eredményhez!
Baradits-Stummer Márta osztályfőnök
Magyar Veronika 11.A tanulónk országos 5. helyezést szerzett az Országos Diákolimpia atlétika mezeifutás-leány, V. korcsoportban
483.
Kelt: 2018. április 18 Ikt. sz.: 1421 (2018)
Magyar Veronika 11.A tanulónk országos 5. helyezést szerzett az Országos Diákolimpia atlétika mezeifutás-leány, V. korcsoportban
Sok szeretettel gratulálunk Bódis Biankának (2.), Szepessy Petinek (3.A), Szilágyi Barninak (5.A) és Tekker Daninak (8.A), valamint többi versenyző diákjainknak a szép teljesítményekhez!
Alsó tagozatos munkaközösség tanítói, Matematika-fizika-informatika munkaközösség tanárai, Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Padányi-énekkarok eredményei az Éneklő Ifjúság Hangversenyen (veszprémi Hangvilla, 2018.04.08.)
480.
Kelt: 2018. április 9 Ikt. sz.: 1418 (2018)
Padányi-énekkarok eredményei az Éneklő Ifjúság Hangversenyen (veszprémi Hangvilla, 2018.04.08.)
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége ("KÓTA") kórusminősítő koncertjén, a veszprémi Hangvillában 2018. április 8-án, vasárnap megrendezett Éneklő Ifjúság Hangversenyen iskolánk kórusai, kórusvezetője az alábbi eredményeket érték el:
Nagy szeretettel gratulálunk a Padányi Gyermekkar, a Padányi Schola középiskolai énekkar tagjai sikereihez, valamint Zsilinszky Cecília tanárnőnek a szép szakmai elismeréshez!
Gaál Richárd igazgatóhelyettes
Simon Luca 7.A oszt. tanulónk I. helyezést ért el a KIDS-2018 kupán (2018.03.03.)
479.
Kelt: 2018. április 4 Ikt. sz.: 1415 (2018)
Simon Luca 7.A oszt. tanulónk I. helyezést ért el a KIDS-2018 kupán (2018.03.03.)
A tanév elején, a természettudományi munkaközösség megbeszélésén a Víz világnapjának megszervezését vállaltuk. Az volt a tervünk, hogy a vízzel kapcsolatos tudni valókat, problémákat és érdekességeket látványosan, sok oldalúan, viszonylag kevés magyarázó szöveggel érdekes feladatokkal jelenítsük meg a "D" épületrész folyosóján. A 8.b osztályból 9 tanuló szívesen vállalta, hogy részt vesz a munkában. A felkészülést február vége felé adat gyűjtéssel és a témakörök meghatározásával kezdtük el, majd a rajzos feladatokat következtek. Nyolc állomást alakítottunk ki, melyek közül az utolsó feladatokat tartalmazott. A kihelyezett megoldó lapokat bárki kitölthette, a felső tagozatos osztályfőnökök gyűjtötték össze. A projektet készítő diákok:
Alexa Dóra
Burszán Bence
Inhoff Lili
Körmendi Bátor
Rózsa Kimberli
Simon Liliána
Solymos Lili
Szűcs Hanna
Vas Nóra
A munkát Kajdonné Fekete Krisztina és Szabó András Péter tanárok irányították!
Országos 2. és 4. helyezetteink az idei BISEL döntőjében (2018.03.22.)
475.
Kelt: 2018. március 26 Ikt. sz.: 1410 (2018)
Országos 2. és 4. helyezetteink az idei BISEL döntőjében (2018.03.22.)
2018. március 22-én, a víz világnapján rendezték meg Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Vajdahunyadvári épületében a BISEL (Biotic Index at Secondary Education Level, Biotikus Index a Középiskolai Oktatásban) "Patak menti Portrék" c. döntőjét. A 7-9. évf. korosztályban iskolánk "Kívánságszöszök" csapata országos II. helyezést ért el, a 7.A-s tanulókból álló csapat (Gyarmati Rita, Németh Nóra, Simon Luca és Zsibrita Emese) felkészítője Bischofné Szabó Klára tanárnő. A "Nyerő piócák" csapatot 6.A-sok alkották (Benkovics-Kaszner Lázár, Kovács Ádám, Horváth Zsombor és Barati Ádám), ők országos 4. helyezést értek el, szintén Bischofné tanárnő felkészítésével.
A kiemelkedő, magas szintű eredményekhez szívből gratulálunk 7.A-s és 6.A-s tanulóinknak, és őszinte elismeréssel gratulálunk Bischofné Szabó Klára tanárnőnek lelkiismeretes, precíz felkészítő munkájához, tanítványai kiváló eredményeihez!
Eötvös József Kárpát-medencei Középiskolai Szónokverseny - Regionális forduló (Székesfehérvár, 2018.03.24.)
474.
Kelt: 2018. március 26 Ikt. sz.: 1409 (2018)
Eötvös József Kárpát-medencei Középiskolai Szónokverseny - Regionális forduló (Székesfehérvár, 2018.03.24.)
Középiskolai tanulóink 3. alkalommal (2016.,2017., 2018.) vettek részt a Kárpát- medencei Eötvös Szónokverseny megmérettetésében, ezért iskolánk - a verseny hagyományai szerint - Elismerő oklevélben részesült. Az idei verseny II. fordulójában - a nyugat-magyarországi régióból - Vörösházi Dominik 12.R osztályos tanuló teljesítményével elnyerte az országos döntőbe jutást Platón - "Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt" - gondolata alapján a versenyen megtervezett és elmondott szónoki beszédével.
Sikeréhez szeretettel gratulálunk!
Kámánné Szőke Katalin felkészítő tanár
Országos első és második helyezetteink a Katolikus Iskolák Dugonics András Matematikaversenyén (2018.03.24.)
473.
Kelt: 2018. március 24 Ikt. sz.: 1408 (2018)
Országos első és második helyezetteink a Katolikus Iskolák Dugonics András Matematikaversenyén (2018.03.24.)
2018. március 24-én rendezték meg Piliscsabán a Katolikus Iskolák Dugonics András Matematika Verseny országos döntőjét. Iskolánkat ketten képviselték a döntőben: a negyedik évfolyamosok közül Pintér Márton Gábor (felk. tanára: Andorka Gáborné), az ötödik évfolyamról Szilágyi Barnabás (felk. tanára: Bischofné Szabó Klára). A döntőben remekül szerepeltek a fiúk, Barni az ötödikesek közt első, Marci a negyedikesek közt második helyet szerzett.
Szeretettel gratulálunk Marcinak és Barninak a kiemelkedő, magas szintű versenyeredményekhez!
Edvy Levente 5.A oszt. tanulónk eredménye a Megyei Irodalmi "Ki mit tud?" versenyen (2018.03.21.)
472.
Kelt: 2018. március 22 Ikt. sz.: 1407 (2018)
Edvy Levente 5.A oszt. tanulónk eredménye a Megyei Irodalmi "Ki mit tud?" versenyen (2018.03.21.)
Iskolánk leánycsapata 3. helyezést ért el a megyei röplabda diákolimpián
470.
Kelt: 2018. március 18 Ikt. sz.: 1401 (2018)
Iskolánk leánycsapata 3. helyezést ért el a megyei röplabda diákolimpián
Az amatőr megyei leány röplabda diákolimpián iskolánk csapata megyei harmadik helyezést ért el. A csapat tagjai:
Babos Apollónia
Fülöp Liza
Heilig Ágnes
Juhász Bianka
Molnár Kata
Nánai Sára
Pichner Zsófia
Porga Boróka
Szücs Borbála
Varga Sára
Vasváry Réka
Szeretettel gratulálunk nekik!
Bendegúz "Nyelvész" anyanyelvi tanulmányi verseny felsős eredményei
469.
Kelt: 2018. március 14 Ikt. sz.: 1400 (2018)
Bendegúz "Nyelvész" anyanyelvi tanulmányi verseny felsős eredményei
A felső tagozatos diákjaink közül a Bendegúz "Nyelvész" anyanyelvi tanulmányi verseny iskolai fordulójából a márciusi megyei döntőbe 5 tanulónk jutott:
Szilágyi Barnabás (5. A)
Lakatos-Bartók Zsuzsanna (5. A)
Zsibrita Regő (5. A)
Zámbó Patrik (6. A)
Csongvay Dorottya (6. b)
Gratulálunk a szép eredményekhez, további sikeres felkészülést kívánunk!
Humán munkaközösség
Úszás Diákolimpia megyei döntő
468.
Kelt: 2018. március 14 Ikt. sz.: 1398 (2018)
Úszás Diákolimpia megyei döntő
Pápán került megrendezésre a megyei diákolimpiai döntő február közepén. A Padányit a III. korcsoportban a 6.A osztályból Csertán Anna és Zámbó Patrik képviselte.
50 m leány mellúszás: Csertán Anna 6. helyezett
100 m leány hátúszás: Csertán Anna 1. helyezett
100 m fiú gyorsúszás: Zámbó Patrik 8. helyezett
100 m fiú hátúszás: Zámbó Patrik 6. helyezett
Csertán Anna győzelmével megszerezte a jogot az országos döntőben való szereplésre is, amelyet Hódmezővásárhelyen rendeznek.
Gratulálunk úszóinknak!
Humán munkaközösség
Varga Erika (11. H) megyei 3. helyezése a "Szép magyar beszéd" szépkiejtési versenyen (2018.03.01.)
467.
Kelt: 2018. március 10 Ikt. sz.: 1394 (2018)
Varga Erika (11. H) megyei 3. helyezése a "Szép magyar beszéd" szépkiejtési versenyen (2018.03.01.)
Iskolánkat két tanuló képviselte 2018. március 1-jén, csütörtökön a Lovassy László Gimnáziumban rendezett megyei "Szép magyar beszéd" szépkiejtési versenyen. Közülük Varga Erika (11. H) a gimnázium kategóriában 3. helyezést ért el szövegmondásával (felkészítő tanára: Kámánné Szőke Katalin tanárnő).
Gratulálunk a szép eredményhez!
Baradits-Stummer Márta humán munkaközösség-vezető
Varga Tamás Levente 8.A tanulónk 3. helyezést ért el a Veszprém megyei sakk diákolimpián
466.
Kelt: 2018. március 8 Ikt. sz.: 1393 (2018)
Varga Tamás Levente 8.A tanulónk 3. helyezést ért el a Veszprém megyei sakk diákolimpián
Eredményéhez gratulálunk!
Mathias Corvinus Collegium FIT KALAND Országos Tehetségversenyén iskolánk CSEREBOGÁR CSAPATA regionális 1. helyezést ért el (2018.03.02.)
465.
Kelt: 2018. március 6 Ikt. sz.: 1391 (2018)
Mathias Corvinus Collegium FIT KALAND Országos Tehetségversenyén iskolánk CSEREBOGÁR CSAPATA regionális 1. helyezést ért el (2018.03.02.)
REGIONÁLIS I. HELYEZÉS ROBOTKÉZ ALKOTÁSÁVAL Mathias Corvinus Collegium FIT KALAND Országos Tehetségversenyén iskolánk CSEREBOGÁR CSAPATA regionális 1. helyezést ért el. Robotika témakörben a 4. osztályosok Cserebogár csapata mosogatószivacsból készített robotkezet, melynek prezentációját március 3-án mutatták be a Fiatal Tehetség Program versenyének eredményhirdetésén.
Gratulálunk!
Gyarmati Lászlóné Cserebogár csapat pedagógusa
Szépkiejtési verseny angol nyelven (2018.02.20.)
464.
Kelt: 2018. március 6 Ikt. sz.: 1390 (2018)
Szépkiejtési verseny angol nyelven (2018.02.20.)
Az idei versenyünkön induló lelkes diákok közül a legszebb teljesítményt nyújtották:
kategória (5-8. évfolyam)
helyezettek: Lakatos-Bartók Zsuzsa 5.a, Horváth Zsombor 6.a, Pfitzner Júlia 8.a, Varga Tamás 8.a
helyezettek: Hordós Bence 8.a, Klein Dorottya 7.b, Klein Katalin 5.a
Varga Tamás 3. helyezett a Sakkozók diákolimpiáján - Veszprémi 7 Nap cikke (2018.02.22.)
461.
Kelt: 2018. február 27 Ikt. sz.: 1380 (2018)
Varga Tamás 3. helyezett a Sakkozók diákolimpiáján - Veszprémi 7 Nap cikke (2018.02.22.)
Az eredményhez szívből gratulálunk!
Bronzérmet hoztak az alsós sakkozók! (Ajka, 2018.02.17.)
460.
Kelt: 2018. február 27 Ikt. sz.: 1379 (2018)
Bronzérmet hoztak az alsós sakkozók! (Ajka, 2018.02.17.)
Ajkán 2018. február 17-én, szombaton került megrendezésre az éves Veszprém Megyei Sakk Diákolimpia csapatos döntője. Korosztályok és nemek szerint csaptak össze a táblán - a többek között - veszprémi, herendi, tapolcai és szentgáli fiatal diákok, akik korábban a körzeti döntőkből jutottak be. A megmérettetésen a Padányi Iskola alsós csapata - korosztályában - a harmadik helyen végzett. Résztvevő tagok voltak: Kaiser Márk, Lakó Nándor, Moór Benedek és Szepessy Péter. Felkészítő tanáruk Simai László versenybíró volt.
Az eredményhez szívből gratulálunk!
Két diákunk bejutott a Dugonics András Matematikaverseny országos döntőjébe
459.
Kelt: 2018. február 27 Ikt. sz.: 1378 (2018)
Két diákunk bejutott a Dugonics András Matematikaverseny országos döntőjébe
A Dugonics András matematikaverseny országos döntőjébe két tanulónk kapott meghívást: Pintér Márton (4., felkészítő: Andorka Gáborné tanítónő) és Szilágyi Barnabás (5.A, felkészítő: Bischofné Szabó Klára tanárnő) A verseny 2018. március 24-én lesz Piliscsabán.
Gratulálunk a kiváló teljesítményekhez, és eredményes felkészülést, további szép sikereket kívánunk Barninak és Marcinak!
Egerszegi Éva matematika munkaközösségvezető
Német szépkiejtési verseny az iskolában (2018. február 8.)
458.
Kelt: 2018. február 23 Ikt. sz.: 1376 (2018)
Német szépkiejtési verseny az iskolában (2018. február 8.)
Február 8-án rendeztük meg a németesek szépkiejtési versenyét. A diákok két korcsoportban mutathatták meg, mennyire sikerült a németórákon elsajátítani a helyes kiejtést. Az 5-6. és 7-8.osztályosok felkészültségét külön mértük. Első feladatként egy szöveget kellett minden versenyzőnek elmondania. Értékelési szempont volt ennél a feladatnál a szép kiejtés, előadásmód és a szöveghűség. Második feladatként egy ismeretlen szöveget kellett minden versenyzőnek felolvasnia. A következő eredmények születtek:
5-6. osztályosok:
Jámbor Ajsa 6.a
Zámbó Patrik 6.a
Czuczai Fruzsina 5.b / Zsibrita Regő 5.a
7-8. osztályosok:
Tekker Dániel 8.a
Zsibrita Emese 7.a
Ferenczy Lili 7.a / Görgics Vivien 8.a
A díjazottak közül az első és második helyezettek képviselik iskolánkat az áprilisban megrendezésre kerülő megyei versenyen.
Gratulálunk a helyezetteknek, köszönöm minden versenyzőnek a részvételt és kollégáimnak, Joóné Novák Mónikának, Kozma Erikának, Nemesné Varga Zsófiának, Papp Erzsébetnek, Wilde Krisztinának és Sárréti Krisztiánnak a versenyszervezést és zsűrizést!
Kovács Gyöngyi német nyelvi munkaközösség-vezető
Szilágyi Barnabás 5.A matematikaverseny eredménye (2018. február 15.)
457.
Kelt: 2018. február 19 Ikt. sz.: 1374 (2018)
Szilágyi Barnabás 5.A matematikaverseny eredménye (2018. február 15.)
Szilágyi Barnabás 5.A osztályos tanuló a Bem József kétfordulós matematikaversenyen összesítésben 4. helyezést ért el. A II. fordulóban maximális ponttal az I. helyen végzett.
Gratulálunk a szép eredményhez!
Bischofné Szabó Klára felkészítő matematikatanár
Pacher Laura 3.B sportsikere (2018. január)
456.
Kelt: 2018. február 19 Ikt. sz.: 1372 (2018)
Pacher Laura 3.B sportsikere (2018. január)
2018. januárjában került sor Szombathelyen a X. Student Comfort Kupa kézlabda tornára. Az U9-esek között korosztáláynak legtechnikásabb játékosa Pacher Laura (Bajnok DSE) 3.B osztályos tanulónk lett.
Gratulálunk Laurának és a csapatnak is az elért szép eredményhez! További sok sikert kívánunk!
Vajda Karola osztályfőnök
Eötvös József országos középiskolai szónokverseny iskolai fordulója (2018.02.14.)
455.
Kelt: 2018. február 19 Ikt. sz.: 1371 (2018)
Eötvös József országos középiskolai szónokverseny iskolai fordulója (2018.02.14.)
Iskolánkban 2018. február 14-én, csütörtökön délután rendeztük a szónokverseny iskolai fordulóját a C12-es teremben. Minden résztvevő diáknak egy 5 perces érvelő beszédet kellett idézet alapján szabad előadásban előadnia. Az idei idézet, melyhez a rövid érvelő szöveget kapcsolni kellett: "Divatos holmikat bárki vehet magának, stílust azonban nem." (Giorgio Armani, az egyik legsikeresebb olasz divattervező) A verseny eredménye: